Megduplázta tavalyi eredményét a Takarékbank
Mind önállóan, mind pedig a Takarék Csoport központi bankjaként eredményes évet zárt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) 2017-ben.
hirdetés
A Takarékbank adózás utáni eredménye 2017-ben 5.799 millió forintra, azaz csaknem a duplájára nőtt, mérlegfőösszege 31 százalékkal, közel 841 milliárd forintra emelkedett. A Takarék Csoport központi bankja emellett fontos szerepet vállalt a takarékszövetkezeti integráció szervezeti-szerkezeti megújításának sikeres lebonyolításában, és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a takarékok az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjaként megerősítsék piaci pozícióikat.
A Takarékbank mai éves közgyűlésén a részvényesek elfogadták a pénzintézet 2017. évi beszámolóját. A kontrolling jelentések alapján készült tájékoztató szerint a Takarékbank nettó bevételei tavaly elérték a 17,2 milliárd forintot, ami 23,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értéket. A nettó kamatbevételek 41 százalékkal, 6,6 milliárd forintra ugrottak, főként a hitelállomány növekedésének köszönhetően. A nettó jutalék- és díjbevételek 15 százalékkal, 8,9 milliárd forintra emelkedtek, amit mindenekelőtt a hitelezési jutalékok és az állampapír-forgalmazásból származó jutalékbevételek gyarapodása segített elő. Bár főként a szaporodó integrációs feladatokkal összefüggésben 19,78 százalékkal nőtt a működési költségek összege is, a bank bevételei bőven ellensúlyozták a kiadások emelkedését.
A Takarékbank saját tőkéje a 2016-os osztalékfizetés után 25,1 milliárd forintra bővült, aminek következtében a Takarékbank és a szövetkezeti hitelintézeti integráció tőkemegfelelése stabil. A Takarékbank 24,89 százalékos sajáttőke-arányos adózás utáni nyeresége mintegy 10 százalékponttal haladta meg a hazai hitelintézeti átlagot.
A szövetkezeti hitelintézetek teljes támogatásával tavaly elfogadott üzleti stratégiának megfelelően a Takarék Csoport központi bankjaként a Takarékbank oroszlánrészt vállalt a takarékok országos fúziós projektjének lebonyolításában. Ennek eredményeként az elmúlt évben a korábbi több mint 50, sok esetben egymással is versengő, eltérő termékportfólióval és szolgáltatási színvonallal rendelkező takarék helyén 12 regionális, tőkeerős pénzintézet jött létre, amit nagyban elősegített az egységes informatikai platformra való átállást biztosító IT-projekt sikeres lebonyolítása. A Takarékbank fontos szerepet játszott a Takarék Csoport központi szervezeteinek átalakításában, működésük összehangolásában és észszerűsítésében is, aminek nyomán létrejött a Takarék Csoport központi, kereskedelmi és jelzálogbankjának új működési modellje.
A Takarék Csoport 2017-ben jelentős bővülést ért el mind a lakossági, mind a vállalkozói kihelyezésekben. A hitelezési aktivitását 30 százalékkal növelve, összesen 410 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, csaknem 90 milliárd forinttal többet, mint 2016-ban. A befektetési szolgáltatások területén pedig a Takarékbank megőrizte az ország legnagyobb értékpapír-forgalmazó hálózatának pozícióját.
Intenzíven részt vett a Takarék Csoport az állami gazdaságélénkítő programokban is. A Takarékbank által vezetett konzorcium tavaly vezető szerepet töltött be az MFB Pontos konstrukciók értékesítésében. Eközben minden ötödik, Családi Otthonteremtési Kedvezmény által támogatott új lakást vagy családi házat a Takarék Csoport közvetítésével vásárolta meg az új tulajdonos.
2017 októberében a Takarék Csoport elfogadta Digitális stratégiáját, amelynek keretében megvalósul az egységes web, netbank és netbróker szolgáltatás. A Takarék Csoport a számára és részben a bankszektor számára is új utakra lépett. Egyrészt útjára indult a Takarék mobil bankfiók, amely mindenekelőtt a kisebb vidéki településen élő lakosok, vállalkozók és önkormányzatok számára teszi elérhetővé a korszerű pénzügyi szolgáltatásokat. Másrészt megnyílt az első teljesen automatizált bankfiók, a Takarék Smart Point. S további digitális csatornák fejlesztését is elkezdte a Takarék Csoport, az Egységes Informatikai Rendszerrel összhangban, így vezette be a Takarék mobil applikációt.
A Takarékbank csoportstratégián belül betöltött szerepköréhez kapcsolódó folyamat részeként, központi banki minőségében az elmúlt évben a Takarékbank egy sor jelentős stratégiai befektetést hajtott végre. Ezek közül kiemelkedik a Takinvest Zrt.-ben, a Diófa Alapkezelőben, az FHB Ingatlan Zrt.-ben, a Takarék Invest Zrt.-ben, valamint a DBH Investment Zrt.-ben való tulajdonrész vásárlása.
„A Takarék Csoport piaci részesedésének növelése igen komoly eredménynek számít, különösen annak fényében, hogy a takarékszövetkezeti integráció szervezeti-szerkezeti átalakítása és új, egységes informatikai platformjának megteremtése jelentős anyagi és emberi erőfeszítéseket követelt a Csoport minden tagjától" – mondta Vida József a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátéve: „A Takarék Csoport központi bankja jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a takarékok az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjaként megerősítsék a piaci pozícióikat."
hírek innen, onnan
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol
A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több...
Ez nagyon kínos: pillanatok alatt összeomlott Trump nagy tűzszünete
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott...
„Egészségtelen és hátborzongató megszállottság” – házkutatást tartottak Ilhan Omar otthonában
A félidős választások előtt három héttel szövetségi nyomozás folyik, ami eltér a szabálytól. Állítólag csalás gyanújával...
Havas Henrik visszatért az ATV-re – Rögtön be is szólt egy műsorvezetőnek
Havas Henrik nem fogta vissza magát az ATV Médiapiac legújabb podcastjában. A Boros Tamással folytatott beszélgetésben többször is élesen...
A milliárdos elit alapjait kereste a NAV rendszerében a Transparency International, nem derültek ki a nevek
Közpénzmilliárdok a hatósági nyilvántartás vakfoltján A Transparency International Magyarország közérdekű adatigénylése nyomán...
Borkai Zsolt lemondott képviselői mandátumáról a győri önkormányzatban
Győr volt polgármestere írásban jelezte távozását a közgyűlés tagjainak és közölte, hogy a statiszta szerepét már nem szeretné...
A VW bemutatta az ID.Buzz Cargo hosszított változatát
Az újdonság megőrizte az ID. Buzz modellcsalád jellegzetes formavilágát, amely a márka legendás első generációs mikrobuszait idézi...
Erre nagyon figyelj készpénzfelvételnél: egy vagyont bukik, aki ezt benézi az ATM-nél
A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.
Három Fradi-játékos is van a top 10-ben - ők a magyar, a román és a bolgár bajnokság legértékesebbjei
Három Fradi-játékos is van a régió legértékesebb labdarúgói között a CIES legújabb listáján.
Felejtsd el a drága körömerősítőket: ez az egyszerű olaj lehet a szép körmök titka
A körömrepedés és a gél által okozott károsodás már a múlté: ez az olcsó olaj visszaadja a körmök fényét és erejét, és naponta...
Zöld út a magyar nyelv használatának: Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását
Mérföldkőhöz érkezett a kárpátaljai magyarság jogainak rendezése: az ukrán parlament (Verhovna Rada) megszavazta, Volodimir Zelenszkij...
Hogyan ül egy széken? A testtartása elárulja önről az igazságot
Íme, a hat leggyakoribb tulajdonság, amelyek a személyiségjegyeket hivatottak tükrözni, a kreativitástól az ambícióig és az...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


