Ezt olvasta már?

0

Meg kell harcolni a veszprémi albérletekért

Kevés a kiadó lakás a megyeszékhelyen, az egyetemistáknak emellett az egyre drágább bérleti díjakkal is szembe kell nézniük.


hirdetés

Évek óta túlkereslet van a veszprémi albérleti piacon, ezért az egyetemistáknak minél előbb el kell kezdeniük lakást keresniük, mondta kérdésünkre Ráski Tamás, a Nívó Ingatlanforgalmazó Szakértői Iroda vezető szakértője.

A szakember tapasztalata szerint a hallgatók többsége a ponthúzást követő napokban nekiáll albérletet keresni. A megyeszékhelyen évek óta kevés kiadó lakás közül válogathatnak a bérlők, az utóbbi időszakban a városban működő cégekhez érkező munkaerő is csökkenti az amúgy is szűk kínálatot, hívta fel a figyelmet a szakértő. Hozzátette, az amúgy is élénk keresleti oldal július végétől az egyetemisták miatt tovább élénkül.

Ráski Tamás elmondta, a túlkereslet hatására emelkedtek a bérleti díjak. Míg korábban 30–40 ezer forintért lehetett kivenni egy átlagos garzont, addig ma már a tulajdonosok 50–60 ezer forintot is elkérnek érte, míg a kétszobás lakásoknál 45–55 ezerről 65–80 ezerre emelkedtek a bérleti díjak az utóbbi években. A magas árak és a költségek megosztása miatt az egyetemisták gyakran közösen bérelnek nagyobb, három, esetleg egy plusz három félszobás lakást. Ezeknek az átlagos bérleti díja már százezer forint felett van. A szakember elmondta, az új lakások tulajdonosai kevésbé adnak ki egyetemistáknak, ahogyan azok sem hallgatókra számítanak, akik hosszú távon szeretnék bérbe adni az ingatlanjukat.

A többi egyetemi városhoz hasonlóan Veszprémben is a kampuszokhoz közeli, jó közlekedéssel rendelkező ingatlanok voltak a legkeresettebbek, Ráski Tamás úgy látja, a kevés kiadó lakás miatt már az a hallgatók legfőbb célja, hogy legyen egy megfelelő állapotú, megfizethető albérletük, az kevésbé fontos, hogy hol helyezkedik el.

A fővárosban egy egyszobás lakás havi bérleti díja átlagosan 96 ezer forint körül indul, míg a vidéki nagyvárosokban átlagosan 73 ezer forint. Budapesten az elmúlt tíz évben több kerületben megduplázódtak az árak – derül ki az Otthon Centrum friss albérleti körképéből.

Az MTI-nek kedden küldött közlemény kiemeli: a kereslet leginkább az egyetemi és főiskolai kampuszok környékére irányul.

 

Forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Több ezer vasúti talpfa gyulladt ki Tiszabezdédnél

Tucatnál is több tűzesetről adott hírt kedden a katasztrófavédelem.

Ételszállító teherautóban csempészték ki Trumpot az elnöki gépről – merényletkísérlettől tartottak

Reptéri ételszállító teherautóval csempészték ki Donald Trump amerikai elnököt az Air Force One fedélzetéről a júliusi ankarai...

Jó hírünk van, ha gyakran rendel Kínából: felére csökkenhet a szállítási idő

Kína elindította az első menetrend szerinti konténerjáratot az Északi-sarkvidéken. A „Jégselyemút” 40-ről 20 napra csökkenti a...

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a...

Bóka János: a Fidesznek van terve Baka András elnökségére

A Fidesz távlati politikai célja a most megválasztott köztársasági elnökkel kapcsolatos „illegitim helyzet” orvoslása, de ez csak a...

Vigyázz. Minden nap fogyasztod, pedig magas vérnyomást, stroke-ot is okozhat.

A legtöbben minden nap fogyasztjuk, azonban, ha nem figyelünk oda, komoly bajokat okozhat. Mutatjuk, miért érdemes odafigyelned a mennyiségre,...

Románia megsemmisített két harci drónt a Fekete-tengeren egy gázmező térségében

A két orosz gyártmányú, vélhetően robbanószerkezettel ellátott harci drón a vízben sodródott már.

Mi Hazánk politikusa szerint egyre pofátlanabbak a cigányok, Bujdosó Andrea pedig egy szörnyeteg

Ábrahám Barnabás, a Mi Hazánk egyik megyei elnöke azzal kapcsolatban írt, hogy párttársai egy nappal korábban ülve maradtak a roma...

Hihetetlen jelenet Kassán: betört egy üres repülőgépre, majd az első sorban elaludt

Jogosulatlanul jutott fel egy férfi egy Austrian Airlines gépre Kassán.

Két orosz harci drónt semmisített meg Románia egy fekete-tengeri gázmező közelében

Neptun Deep, amely közelében megtalálták a drónokat, Románia legjelentősebb offshore gázlelőhelye, ahonnan becslések szerint mintegy 100...

Karácsony Gergely papírmásával ünnepeltek a biciklisek: végre megépül a régóta követelt kerékpárút

Kedden kora este több száz kerékpáros demonstrált Budapesten, a Szent Gellért rakparton a biztonságosabb közlekedésért. Bár a tüntetés...

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

A világ egyik leggazdagabb és legbefo-lyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

„Ő 59, én 56” – Erős Antónia szokatlan fotót posztolt, hollywoodi világsztárral vetette össze magát

Erős Antónia kendőzetlenül őszinte posztban hasonlította össze magát Halle Berryvel, fontos üzenetet megfogalmazva minden nő számára.

0