Már nem kérhetnek bárkitől erkölcsi bizonyítványt a munkáltatók
Az Országgyűlés által a napokban elfogadott adatvédelmi "salátatörvény" módosította a Munka törvénykönyvét is, az új szabályok pontosan meghatározzák, hogy a munkáltatók milyen feltételek mellett kezelhetik a munkavállalók erkölcsi bizonyítványát, azaz különleges adatnak minősülő bűnügyi személyes adatát - hívja fel a figyelmet a PwC.
hirdetés
Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje a közleményben kifejti: egyes munkáltatók szinte valamennyi munkakör esetén az alkalmazás általános előfeltételének tekintették a feddhetetlenséget igazoló erkölcsi bizonyítvány csatolását, amelynek eredeti példánya vagy másolata bekerült a munkavállaló személyügyi aktájába. A munkaviszony megszűnése után pedig olykor még éveken át őrizték a dokumentumot annak ellenére, hogy az adatvédelmi hatóság értelmező állásfoglalásaiban már korábban is hatvan napban korlátozta az őrzési időtartamot. Arra is van gyakorlat, hogy két-három évente bekérték az erkölcsi bizonyítványt.
Az új munkajogi normák hatályba lépését követően az erkölcsi bizonyítványt kérő munkáltatóknak előzetesen meg kell határozniuk, hogy az abban található adatok mely munkakörök esetén zárhatják ki a foglalkoztatást. Csak olyan munkaköröket sorolhatnak ide, ahol törvény által védett titok, törvényben meghatározott munkáltatói érdek (például lőfegyverek használata) vagy a munkáltató jelentős vagyoni érdeke sérülne, ha az erkölcsi bizonyítványban szereplő adat ismeretének hiányában kerülne sor a foglalkoztatásra.
A munkáltatók jelentős része csak akkor kérhet erkölcsi bizonyítványt a jövőben, ha belső szabályzata pontosan felsorolja a jogszabályi feltételeknek megfelelő munkaköröket. A jelentős vagyoni érdek sérelmének bemutatására érdekmérlegelési tesztet kell készíteni, az érintett pályázók, munkavállalók számára pedig tájékoztatót, amelyet az erkölcsi bizonyítvány bemutatását megelőzően átadnak nekik.
A termelő cégek esetén a gyakorlatban mindez ahhoz vezet majd, hogy az erkölcsi bizonyítványokat csak azoknál a munkavállalóknál tekintheti meg a munkáltató, akik pénzkezeléssel foglalkoznak, utalványozási, szerződéskötési vagy aláírási joggal rendelkeznek, vagy rendszeresen nagy értékű vagyontárgyakat kezelnek, esetleg olyan jogosultsággal férnek hozzá a kulcs informatikai rendszerekhez, amelynek a visszaélésszerű gyakorlása a munkáltató jelentős vagyoni érdeksérelmével járna.
Önmagában az, hogy a munkavállaló nagy értékű gépeken dolgozik vagy az általa használt munkaeszköz jelentős értéket képvisel, a jövőben nem lesz elégséges indok ahhoz, hogy a munkáltató erkölcsi bizonyítvány beszerzésére kötelezze.
A hatósági állásfoglalás arra is utal, hogy a munkáltatók a jövőben nem készíthetnek másolatot az erkölcsi bizonyítványról, illetve azt sem papíralapú, sem elektronikus dokumentumként nem tárolhatják rendszereikben. A munkáltatók kizárólag arra jogosultak, hogy az erkölcsi bizonyítvány adatait tanulmányozzák - ez azonban önmagában is adatkezelést valósít meg, tehát fontos, hogy a munkavállalóknak szóló adatkezelési tájékoztató továbbra is utaljon erre.
Mivel az új jogszabályt a kihirdetést követően tizenöt nap elteltével alkalmazni kell, a munkáltatóknak a korábban beszerzett erkölcsi bizonyítványokat meg kell semmisíteniük, új erkölcsi bizonyítványt pedig csak akkor kérhetnek be, ha a feltételeknek megfelelő dokumentumok már elkészültek - ismerteti a PwC.
hírek innen, onnan
Budapest karácsonyi csoda nélkül maradt, az Orbán-kormány csak az ígért pénz kisebbik részét fizette ki
Alig pár nap van már csak hátra a 2025-ből, de még mindig nem hárult el a csődveszély a fővárosi önkormányzatnál – tudtuk meg.
Világsztárral készített közös dalt a magyar DJ, most egy exkluzív luxusüdülőben zárja az évet a Maldív-szigeteken
Regán Lili a Dhigali Maldives resortban lép fel szilveszterkor. A nyáron még Jennifer Lopez előtt zenélt a budapesti MVM Dome-ban.
„Engedjük meg magunknak, hogy komolyan vegyük a meséket” – Marie-Louise von Franz élete
Marie-Louise von Franz Jung egyik legnagyobb tanítványa volt, aki az életét annak szentelte, hogy feltárja a tudattalan titkait.
Rendkívüli reggeli közlemény – súlyos buszbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető úton
Egy nagyon súlyos baleset is történt szombat hajnalban Budapesten.
Rendkívüli: késes támadás történt a metróban, több nő is megsebesült
Késsel megsebesített három nőt egy férfi a párizsi metróban pénteken, de nem sokkal később elfogták - közölték a helyi hatóságok az...
A legkisebb koporsó a legnehezebb: 2 éves angyalarcú kislány fulladt meg karácsonykor
Az édesanya arra lett figyelmes, hogy csend van a házban. Ő találta meg kétéves kislányát.
Nem minden nyugdíjas kap 13. havi juttatást – Ők maradnak ki belőle
Sokan automatikusnak gondolják, pedig nem jár mindenkinek a plusz juttatás: kiderült, pontosan kik esnek el a 13. havi nyugdíjtól, és milyen...
Most érkezett: késes támadás történt a metróban, többen megsérültek
Egy férfi sebesített meg három nőt egy metróban.
Szörnyű hírt kaptunk: megtörten nyilatkozott Nagy Feró
A közkedvelt előadó az Abaházi Presszó vendégeként tűnt fel, ahol nyíltan és mély érzelmekkel beszélt terveiről és jövőbe vetett...
Mit ad a közös éneklés a gyereknek és a szülőnek? Többet, mint gondolnád – ez a Ringató-módszer titka
Amikor egy babát ringatunk, az nemcsak egy mozdulat: ez a biztonság, a szeretet és a kötődés első, lágy nyelve. A picik érzik a szülő...
30 perces villámtakarítás: 9 feladatban a tiszta otthonért
Otthonunk takarítása segít távol tartani a bektériumokat, és a rendszeres takarítással megszabadulhatunk az allergénektől, morzsáktól,...
Kínos baki, kikandikált a ChatGPT a politikus ünnepi köszöntőjéből
Az uniós biztos gyorsan korrigált, de az internet nem felejt.
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak
„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el
Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén
Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy
A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa
Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Magyar Péter bődületes karácsonyi vallomást tett a párjáról, te is meghökkensz majd, ilyen személyes dolgot eddig még nem mondott
Magyar Péter karácsony második napján adott interjút.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


