Ezt olvasta már?

0

Már nem Dárdai Pál a Hertha vezetőedzője

A német élvonal 14. helyén álló Hertha hivatalos oldalán közölte hétfő délelőtt, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott magyar vezetőedzőjével, Dárdai Pállal.


hirdetés

A közlemény szerint a jelenlegi helyzet elemzése után jutottak a következtetésre, a legjobb, ha elköszönnek a vezetőedzőtől. Hozzátették, asszisztensei, Andreas Neuendorf és Admir Hamzagic sem folytatják a munkát.

Az új vezetőedző a 47 éves Tayfun Korkut lesz, aki korábban a Hannover, a Kaiserslautern, a Bayer Leverkusen és a Stuttgart élén tevékenykedett.

Legutóbb 2018-ban vállalt edzői megbízatást, akkor a Stuttgartot irányította: 22 meccsen átlagosan 1,64 pontot szerzett, ami nem volt elég állása megtartásához.

2018. januárjában vette át a stuttgartiak irányítását, nagyot hajrázva a hetedik helyen végzett csapatával. Az ősz viszont nem indult fényesen és 2018. október elején elbocsátották a török szakvezetőt.

A kinevezett vezetőedző szerződése az idény végéig szól.

„Szeretnénk megköszönni Dárdai Pál munkáját. Nehéz helyzetben vette át az együttest és tartotta bent a Bundesligában a nehezítő körülmények ellenére” – mondta Fredi Bobic, sportigazgató.

„Tayfun Korkutot szerettük volna utódjául, hogy új impulzusokat és ötleteket hozzon. Tayfun a múltban megmutatta, nemcsak egy csapat stabilizálásában, hanem fejlesztésében is kiváló tudásának, elhivatott munkájának és a futballról alkotott nézeteinek köszönhetően” – beszélt elismerően Dárdai utódjáról a berliniek sportigazgatója.

Dárdai 2021. januárja óta töltötte be második alkalommal a vezetőedzői posztot, 31 mérkőzésen irányított, melyeken átlagosan 1,23 pontot szerzett az együttes.

A 2021/22-es szezonban a Hertha 13 bajnokin 4 győzelmet, 2 döntetlent és 7 vereséget számlál, legutóbb október 23-án, a Mönchengladbach ellen szereztek három pontot, azóta négy fordulóban maradtak nyeretlenek. A hétvégén fájó döntetlent értek el az Augsburg ellen: az ellenfél a 97. percben egyenlített.

Az iksszel Dárdaiék nem tudtak lélegzetvételnyi előnyhöz jutni a kiesés elől menekülők sorában, így csupán egy ponttal előzik meg a már osztályozós, 16. helyen álló hétvégi ellenfelüket.

Arról egyelőre nem tudni, hogy Dárdai marad-e egyáltalán a berlini klub kötelékében és visszatér az utánpótlásba, ahogy azt korábban is tette.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak

A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...

Az 54 éves Pokorny Lia pink bikiniben ennyire dögös: istennő a kommentelők szerint

Pokorny Lia pink bikiniben mutatta meg, mennyire dögös és nőies, a kommentelők odavannak érte.

Tojással akarták megdobni Magyar Pétert Szolnokon

Országjárásának harmadik állomására érkezett a miniszterelnök

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Németország München városával pályázik a 2036-os, a 2040-es vagy a 2046-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére –...

Komoly elismerést kapott az EU

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „Aaa” szintű hosszú távú besorolását a Moody's...

Rossz diagnózis – Az orvosok biztosították róla, hogy menopauzája van: „Mélyen legbelül éreztem, hogy valami nincs rendben”

Sarah mindig is nagyon aktív életet élt: gyeplabdázott, dolgozott, és rendszeresen adott vért. 2011-ben azonban szokatlanul fáradtnak...

Eszméletlenre verték egy szórakozóhely előtt a 46 éves férfit

Egy 46 éves férfit arcon ütöttek egy szórakozóhely előtt. Ennek következtében betonoszlopnak csapódott, elvesztette az eszméletét. A...

Nagy Feró csak Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül – a többieket nem érti

Nagy Feró Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül feltűnő celebek közül, mások motivációit viszont nem érti, és attól is fél, mi...

Bóka János közokirat-hamisítás miatt tenne feljelentést a tiszás szavazógombos ügyben

Szerinte Schummer Orsolya méltatlanná vált tisztségére.

Kiderült, hogy milyen új szerepre készül Török Réka, a Heti Napló ismert riportere

A riporteri munkából érkezik a híradóstúdióba és az ATV Start műsorvezetői székébe Török Réka, aki szerint az újságíró...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.