Ezt olvasta már?

0

Már aranyra sem fáj a fogunk

Négy százalékkal kevesebb, 964 tonna arany talált gazdára 2018 második negyedévében, mint az előző év azonos időszakában.


hirdetés

Ezt bőven fedezte az aranykínálat, az ugyanis 1120 tonnát tett ki, 3 százalékkal többet, mint 2017. április-június között – ismertette a befektetési nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács legfrissebb adatait.

Aranyékszerekből fogyott a legtöbb, 510 tonna az idei év második három hónapjában, ám ez is 2 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában értékesített mennyiségtől. Alapvetően a kínaiak vételeinek köszönhetően, ám a bizonytalanná vált gazdasági kilátások miatt az Egyesült Államokban is többen tették át megtakarításaikat a sárga nemesfémbe. Ezzel szemben a hagyományosan jelentős aranyvásárló indiaiakat a második negyedévben megfigyelhető áremelkedés elriasztotta, amit csak tetézett az indiai rúpia gyengülése – e két tényező együttes hatására a világ második legnépesebb országának kereslete 8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Aranyrudakból és -érmékből hajszálra ugyanannyi, 247,6 tonna fogyott. Miközben az Egyesült Államokkal szembeni növekvő geopolitikai feszültségek miatt Kínában és Iránban többen menekítették a megtakarításaikat a sárga nemesfémbe, addig Törökországban, Indiában és Európában kevesebb fogyott az aranyrudakból és -érmékből – mutatott rá Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

Ugyanakkor immár másfél éve egyre több pénz áramlik a tőzsdén kereskedett arany befektetési alapokba (etf). Azok készletei 2018 második negyedévében 33,8 tonnával gyarapodtak, ami az európai befektetők fokozódó aktivitásának köszönhetően. Ennek oka Juhász Gergely szerint az olaszországi választásokat és a monetáris politikai kilátásokat övező bizonytalanságban keresendő.

A központi bankok viszont tovább hízlalták aranytartalékaikat – április és június között 89 tonnával. Mindenekelőtt Oroszország, Törökország és Kazahsztán, valamint – kisebb mértékben – India jóvoltából.

Az elektronikai eszközök előállításához 2 százalékkal több aranyra tartottak igényt a gyártók 2018 második negyedévében, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül a vezeték nélküli készülékek vitték a prímet, amelyeknél megnövekedett az okostelefonokba, a játékkonzolokba és a biztonsági rendszerekbe beépített arcfelismerő 3D-s érzékelők aránya – hangsúlyozta a Conclude vezérigazgatója.

Az 1120 tonnás 2018 második negyedévi aranykínálat 3 százalékkal haladta meg 2017 második három hónapjáét, annak hatására, hogy nőtt a sárga nemesfém bányászata és az aranyfedezeti ügyletek nettó értéke. Miközben az aranybányák 836 tonnát hoztak a felszínre, 295 tonnát újrahasznosítottak a sárga nemesfémből.

Az arany 2018. második negyedév végi unciánkénti (1 uncia=31,1035 gramm) 1254,50 dolláros ára közel 4 százalékkal haladta meg a 2017 második negyedévit. Az utóbbi napokban a sárga nemesfém ennél alacsonyabban, 1220 dollár környékén cserélt gazdát.







0
0
0

hírek innen, onnan

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több...

Ez nagyon kínos: pillanatok alatt összeomlott Trump nagy tűzszünete

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott...

„Egészségtelen és hátborzongató megszállottság” – házkutatást tartottak Ilhan Omar otthonában

A félidős választások előtt három héttel szövetségi nyomozás folyik, ami eltér a szabálytól. Állítólag csalás gyanújával...

Havas Henrik visszatért az ATV-re – Rögtön be is szólt egy műsorvezetőnek

Havas Henrik nem fogta vissza magát az ATV Médiapiac legújabb podcastjában. A Boros Tamással folytatott beszélgetésben többször is élesen...

A milliárdos elit alapjait kereste a NAV rendszerében a Transparency International, nem derültek ki a nevek

Közpénzmilliárdok a hatósági nyilvántartás vakfoltján A Transparency International Magyarország közérdekű adatigénylése nyomán...

Borkai Zsolt lemondott képviselői mandátumáról a győri önkormányzatban

Győr volt polgármestere írásban jelezte távozását a közgyűlés tagjainak és közölte, hogy a statiszta szerepét már nem szeretné...

A VW bemutatta az ID.Buzz Cargo hosszított változatát

Az újdonság megőrizte az ID. Buzz modellcsalád jellegzetes formavilágát, amely a márka legendás első generációs mikrobuszait idézi...

Erre nagyon figyelj készpénzfelvételnél: egy vagyont bukik, aki ezt benézi az ATM-nél

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.

Három Fradi-játékos is van a top 10-ben - ők a magyar, a román és a bolgár bajnokság legértékesebbjei

Három Fradi-játékos is van a régió legértékesebb labdarúgói között a CIES legújabb listáján.

Felejtsd el a drága körömerősítőket: ez az egyszerű olaj lehet a szép körmök titka

A körömrepedés és a gél által okozott károsodás már a múlté: ez az olcsó olaj visszaadja a körmök fényét és erejét, és naponta...

Zöld út a magyar nyelv használatának: Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását

Mérföldkőhöz érkezett a kárpátaljai magyarság jogainak rendezése: az ukrán parlament (Verhovna Rada) megszavazta, Volodimir Zelenszkij...

Hogyan ül egy széken? A testtartása elárulja önről az igazságot

Íme, a hat leggyakoribb tulajdonság, amelyek a személyiségjegyeket hivatottak tükrözni, a kreativitástól az ambícióig és az...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen

Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”

„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

0