Magyarországon harminc éve nincs akasztás
Bűntörténeti dátummá lett hazánkban 1988. július 14-e, ugyanis ezen a csütörtökre eső napon hajtották végre az utolsó kivégzést Magyarországon. Vadász Ernő rablógyilkost vezették bitó alá a Budapesti Fegyház és Börtönben, ahol az elítéltet Pradlik György hóhér és két segédje akasztotta fel.
hirdetés
Magyarországon az utolsó halálraítéltet 1988. július 14-én végezték ki, amikor Vadász Ernő rablógyilkost felakasztották a Budapesti Fegyház és Börtönben. A Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára, Bátyi Zoltán jogász, újságíró, író a Magyar Noir című blogjában így írt erről.
Az éppen harminc éve történt kivégzés tényéről az MSZMP központi lapja, a Népszabadság számolt be, meglehetősen szűkszavúan. „Végrehajtották a Vadász Ernő 28 éves tiszacsegei lakosra kiszabott halálos ítéletet csütörtök hajnalban.” Arról viszont bővebben is írtak, miért ítélték halálra a férfit. „A büntetett előéletű, csavargó életmódot folytató Vadász Ernő 1986. december 10-én – a szintén bűnöző L. István tiszacsegei lakossal – az utcán lesben állva várta az 53 éves J. Imrét, majd leütötte és fejbe rúgta a szerencsétlen embert. A magatehetetlen férfit tovább rugdosta, a száját egy zacskóval befogta. Nem találtak pénzt az áldozatuknál, így elvették a nála lévő fél liter pálinkát, az öngyújtóját és a személyi igazolványát. J. Imre a helyszínen meghalt. Vadász Ernő és társa ezután H. József házába tört be, ahonnan 710 forint értékben ingóságokat vitt el. Utána útjuk a Tiszacsegei ÁFÉSZ kisvendéglőjébe vezetett, ahonnan 5 ezer forintot és egy 400 forint értékű számológépet tulajdonítottak el.”
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 1988. január 12-én Vadász Ernőt előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt ítélte halálbüntetésre.
A Legfelsőbb Bíróság az emberölést különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősítette, és az első fokú bíróság halálos ítéletét helybenhagyta. A kegyelmi kérelem elutasítását követően hajtották végre a halálos ítéletet.
Bátyi Zoltán a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára, az akasztófát a Csillagbörtön padlásán találta meg.
A Múlt-Kor című történelmi portál szerint az utolsó magyarországi ítélet-végrehajtó, Pradlik György és két segédje akasztotta fel Vadászt is. Pradlik 12 évig hivatalosan börtönőr volt, még családja sem tudta, hogy hóhér. Segédeivel sorra járta a fegyintézeteket, Budapesten kívül Vácott, Győrben, valamint a szegedi Csillagbörtönben is ő hajtotta végre a halálos ítéleteket.
A Kádár-korszak utolsó évtizedének halálos ítéleteit és kivégzéseit tanulmányozó kutató, Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék büntető kollégiumának vezetője Bátyi Zoltánnak elmondta: a halálbüntetés megszüntetését megelőző tíz évben összesen 24 embert akasztottak fel. A legfiatalabb kivégzett bűnöző 21, a legidősebb pedig 57 éves volt. A kivégzettek zömét 30 és 40 éves kora között vitték a bitó alá. A huszonnégyből mindössze ketten vették tudomásul a halálos ítéletet, a többiek mind fellebbeztek, ám valamennyien eredménytelenül.
A halálbüntetést 1990-ben alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság, és eltörölte.
Forrás: Magyar Idők
hírek innen, onnan
Káros lehet, ha így alszol a repülőn: az immunrendszered is bánhatja
Ha így alszol a repülőn, könnyebben terjednek a baktériumok.
A lassulás jelei látszanak Oroszországban
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése, a munkanélküliségi ráta rekordalacsonyra csökkent, a gazdaság...
Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek
Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz.
12 évre ítéltek egy volt diplomatát – Ezért kell felelnie
Hazaárulás címén 12 évi szabadságvesztésre ítélte Arszenyij Konovalovot, az orosz külügyminisztérium volt alkalmazottját a moszkvai...
Donald Trump: Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel, amíg én jóvá nem hagyom
A közelgő találkozóval kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, hogy jól fog menni”, de szerinte „jól fog menni Putyinnal is”.
Frontálisan ütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi a ferihegyi repülőtérre vezető úton
A baleset következtében egy ember a járművébe szorult.
Lebukott a kocsi egyik utasa: zokniba rejtett drogot találtak nála a rendőrök
A sofőr sikertelenül próbált megszökni az ellenőrzés elől.
„Előnyösebb kép alakul ki rólam” - Torghelle Sándor a családja mellett Demjén Ferenccel szilveszterezik
"Air Sanyi" 2026-ban is fel-feltűnhet egy-két tévéshowban.
Késes merénylő három nőt sebesített meg a párizsi metróban
Három nőt sebesített meg egy késes támadó a párizsi metróban. Az incidens a République állomáson kezdődött, ahol a férfi először...
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és...
Késelés a párizsi metróban, három nő megsérült
Késsel megsebesített három nőt egy férfi a párizsi metróban pénteken, de nem sokkal később elfogták - közölték a helyi hatóságok az...
Ezért lett olyan veszettül drága az SSD
Újabb gyártó jelentett be 245 TB-os modellt az MI-cégek számára
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak
„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén
Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy
Magyar Péter bődületes karácsonyi vallomást tett a párjáról, te is meghökkensz majd, ilyen személyes dolgot eddig még nem mondott
Magyar Péter karácsony második napján adott interjút.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne
Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


