Magyarországon először színpadon: a Five!
Örökzöld csemegékkel is készül az idei EFOTT
A szervezők bejelentették, hogy az amerikai rapper, Flo Rida mellé még egy nagy nemzetközi meglepetés érkezik: az EFOTT-on lép színpadra hazánkban először a híres fiúbanda, a Five! A 45. Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója idén a Velencei-tó északi partján, a VVSI Evezőspályánál 2020. augusztus 26-30. között várja a bulizni vágyókat.
hirdetés
A retró fiúbanda igazi csemegének ígérkezik a hazai fesztiválos felhozatalban. Az 1990-es évek legnagyobb nemzetközi sztárjai egyértelműen az akkori fiú- és lányformációk voltak, a Five ’97-ben csatlakozott ezek sorához. Azonnal robbantottak, amely nem is csoda, hiszen nem mással, mint Simon Cowellel paktáltak le, akinek többek között az utóbbi idők legsikeresebb tehetségkutatóit (The X Factor, America’s Got Talent, American Idol) is köszönhetjük. Legmenőbb slágereik az Everybody Get Up, a When the Lights Go Out és a Keep on Movin’, amelyek közül az elsőt eddig közel 25 milliószor tekintették meg a legismertebb videómegosztón, utóbbi pedig több mint 50 millió lejátszásnál jár a Spotify-on. A csapat többször abbahagyta már a zenélést – ezzel összetörve számos női szívet –, azonban az alapfelállásból hárman (Ritchie Neville, Scott Robinson és Sean Conlon) újra nyakukba vették a világot, aminek köszönhetően 2020. augusztus 28. péntek éjszaka a magyar szíveket is újra megdobogtathatják.
És nem ők lesznek az egyetlenek, akik visszarepítik majd az efottozókat az időben! A legnagyobb bulik sokszor a retró nagykedvencek koncertjein alakulnak ki, ezért a szervezők a 2020-as EFOTT színpadjaira várják Zoltán Erikát, Betty Love-ot, Krisz Rudit, a Groovehouset, a Kozmixot, a Happy Ganget, az UFO-t, és újra az ország kortalan kedvenceit, Korda Györgyöt és Balázs Klárit is!
– Nagyon rég találkoztunk már a közönségünkkel, és rettenetesen hiányzik az a légkör, amely fesztiválokon, de főleg az EFOTT-on körülvesz minket. Az izgalom, a vibrálás, illetve a fiatal közönség szeretete, amelyet csak az érez át igazán, aki előttük, a színpadon áll, mindezt szavakba önteni nehéz – osztotta meg érzéseit Korda György művész úr, aki természetesen feleségével együtt lép majd fel a tóparton, a csütörtöki napon. – Az idei évben tervezünk egy kis újítást, mindenképp szeretnénk bevenni a repertoárba néhány olyan dalt, amelyet nagyon sokan kedvelnek, azonban az eddigi koncerteken nem hallhattak. Ugyanakkor a régi klasszikus kedvenceket sem hagyjuk ki, hiszen mi is szeretjük őket!
Az örökzöld slágereket (amelyek újra fénykorukat élik a fiatalok köreiben) a koncertek mellett a hazai lemezlovasok is megpörgetik majd, hiszen a pöttyös labdákkal operáló Dévényi Tibi bácsi és a mindig teltházas Necc Party is hatalmas show-val készül az EFOTT színpadára!
EFOTT, csak szabadon...
hírek innen, onnan
Nem csak a szavak számítanak: így kelthet azonnal bizalmat a hangjával
A magabiztosság tehát nem hangosságot, nem dominanciát jelent, hanem jelenlétet – egy olyan tónust, amely mellett a másik fél azt érzi:...
Téli méhpusztulás, gyenge termés és növekvő kockázatok – megvan, mi állhat a háttérben.
A legfrissebb vizsgálatok szerint a 2024–2025-ös időszakban tapasztalt méhveszteségek hátterében összetett okok állnak.
47 millió forintért vettek ősnyomtatványokat, hogy az Akadémiának adományozzák
Az MTA történetében száz éve nem volt példa ilyen értékes felajánlásra, mint amit Rozsondai Marianne és férje, Rozsondai Béla tett most.
Az öntévesztés infekciója
Újabban az van velem, hogy – ha akarom, ha nem – széles körben terjedő tapasztalom az észleleti fertőzés terjedése, és ráadásul...
Gyászol Tolvai Reni: karácsony éjjelén elpusztult 14 éve vele élő kutyája
Luxi régóta szívbetegséggel küzdött, és szenteste kórházba is került. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni az életét.
Napokon belül duplázódik a családi adókedvezmény: így lehet igénybe venni
Jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény.
Húsz év után először kihaltnak nyilvánítottak egy madárfajt Svédországban
Svédországban kihaltnak nyilvánították a hóbaglyot, húsz év után először veszítve el hivatalosan egy madárfajt. A tudósok szerint az...
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Amerikai zenész megfejtette a piramisok titkát, a világot ettől a tudástól óva intették
A megoldás olyan népszerű lett, hogy tízmilliók nézték meg az amerikai férfi videóját.
7 téli kabát, amitől minden szetted drágábbnak tűnik
Egy jól megválasztott téli kabát nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az egész megjelenésedet is gazdagabbá és exkluzívabbá teheti.
Óriási bajba került a UFC, akár meg is szűnhet?
Ennek nem lesz jó vége.
Véget ér az emberiség? A tudósok közölték a végítélet dátumát
A jóslat ezt mondja ki.
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak
„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el
Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén
Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy
A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa
Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Magyar Péter bődületes karácsonyi vallomást tett a párjáról, te is meghökkensz majd, ilyen személyes dolgot eddig még nem mondott
Magyar Péter karácsony második napján adott interjút.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


