Ezt olvasta már?

0

Magyar-lengyel - Rossi: két forgatókönyvre is felkészültünk

Budapest, 2021. március 24., szerda (MTI) - Marco Rossi szövetségi kapitány két forgatókönyvre is felkészítette a magyar labdarúgó-válogatottat, amely csütörtökön a lengyelek ellen kezdi meg hazai pályán a világbajnoki selejtezősorozatot.


hirdetés

Labdarúgás-vb-selejtező-Magyarország

"Nem vagyok Nostradamus, hogy kitaláljam, a rivális új edzője, Paulo Sousa milyen elképzelésekkel küldi pályára a csapatát, de felkészültünk arra, hogy három vagy négy védővel állnak ki. A tervünk megvan, a kérdés az, hogy meg tudjuk-e valósítani" - fogalmazott a szerdai online sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki hozzátette, másoknak is megvolt a tervük például Robert Lewandowski semlegesítésére, mégsem tudták megállítani a Bayern München csatárát.

Rossi mérlege szászázalékos a korábban Székesfehérváron is dolgozó Paulo Sousa ellen, s abban reménykedik, hogy ez nem változik majd. Szerinte ehhez minden játékosától maximális erőbedobásra lesz szükség, illetve egy "csipetnyi szerencsére" is. Megjegyezte, a lengyel csapat 19. helyével nem véletlenül előzi meg jócskán a 40. magyart a nemzetközi szövetség világranglistáján, ugyanis nemcsak Lewandowskit tartja világsztárnak az ellenfél keretéből, hanem például a Napoliban futballozó Piotr Zielinskit is.

"Szoboszlai Dominik nagyon fontos a csapatunk számára, mivel a legreményteljesebb jövő előtt áll. Sajnálom, hogy ágyéksérülése miatt most nem lehet velünk, mert vele több nyílvessző lenne a tárban. Nem könnyű őt pótolni, de tavaly ősszel nyolc mérkőzésünkből négyszer nélküle is helytálltunk" - mondta legnagyobb hiányzójáról Rossi, aki megjegyezte, a keretből Kecskés Ákost leszámítva mindenki tökéletes állapotban van.

Nikolics Nemanja, aki másfél évet töltött a Legia Warszawa együttesében, nehéz, harcos, kevés gólos mérkőzésre számít. A lengyelek erősségét illetően Lewandowskit a világ legjobbjának nevezte, mert "fantasztikus mennyiségben termeli a gólokat klubjában és a válogatottban is".

"Tiszteljük a lengyel csapatot, de tele önbizalommal érkeztünk. Az előző fél évben mutatott játékra lehet alapozni, amely okot ad a bizakodásra, ezért kilenc pont megszerzése a cél a három soron következő vb-selejtezőn" - fogalmazott Nikolics, aki elárulta, különleges lenne számára, ha betalálna, mert Lengyelország különleges helyet foglal el a szívében.

A magyar és a lengyel válogatott csütörtökön 20.45 órától a Puskás Arénában lép pályára a világbajnoki selejtezősorozat európai nyitányán.

 

MTI

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kislányokat fogdosott táboroztatás közben egy gyermekotthon vezetője

Szexuális visszaélés miatt indult eljárás egy budapesti gyermekvédelmi intézmény otthonvezetője ellen egy balatoni tábor után.

Ez nagyon rossz hír: Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis

A Nébih laboratóriuma megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) vírusának jelenlétét két Baranya vármegyei házisertés-állományban....

Mikor veszélyesek a műtét utáni tünetek? Mi számít kórosnak?

A kórházból való hazatérés után fontos tudnia, hogy a gyógyulási folyamat mikor normális és mikor vesz esetleg olyan irányt, mely...

Ötméteres kocka-SUV Kínából, ami Európában is kapható lesz

Komoly plug-in hibrid technikával villog a BYD Ti 7.

Mintha lábon lőtték volna, úgy sántikál a magyar építőipar

Nemcsak a termelés esett vissza, hanem a jövőbeli munkákat jelző szerződésállomány is zsugorodott.

Európa-szerte körözték, Tenerifén fogták el a drogbandát vezető magyar párt

A szervezetet már sikerült felszámolni, több ezer tő marihuánát, és több mint 180 kilogramm már leszárított kábítószert foglaltak le.

Nézted a napfogyatkozást? Ezek a tünetek jelezhetik, hogy károsodott a szemed

A napfogyatkozáskor könnyebben alakul ki szemsérülés, de a merev nézés a védőszemüveg használata mellett is okozhat kellemetlen...

„Ha már összetöröd a szívem, legalább ne kelljen a képedbe bámulnom”

Az sms szakítás a kevésbé fájdalmas. Sokak szerint a személyes szakítás egy kegyetlen, szinte szadista rituálé.

Nem a külső számít, amiért beleszeretünk valakibe

Egyetlen erős személyiségjegy képes felülírni a külsőről alkotott képet. A pozitív belső tulajdonságok megismerése után szó szerint...

Nagyot javult a termelői infláció az USA-ban

Az amerikai termelői infláció éves alapon 5,5%-ról 4,7%-ra mérséklődött, alulmúlva a 4,9%-os várakozásokat, míg a termelői...

Már épül a paksi fenékküszöb, Magyar Péter tisztázta, honnan nem jön hozzá a kő

Két kővel megrakott bárkával és egy mederbe épített fenékküszöbbel emelik meg a Duna vízszintjét a Paksi Atomerőműnél –...

Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek

Az ellátás ugyanakkor nincsen veszélyben.

0

Sport

Teljes a csalódás, lemond magyar tehetségéről az FC Barcelona, hiába mutatkozott be a magyar válogatottban is

Yaakobishvili Áron maradna Spanyolországban, kiderült, melyik klub jelentkezett be érte.

Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult

Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra szorult és a kezdőcsapatba kerülésért harcol.

Milák Kristóf bődületes 46.87 másodperces ideje jobb a cápadresszes űrvilágcsúcsnál

Akár világcsúcsot is várhatunk 100 pillangón a géniusztól.

Milák Kristóf hosszú évek után megtörte a csendet és újra megszólalt

Kós Hubert már minden címet birtokol 200 háton.

Végső választás:Álvarez után Lautaro Martínez lehet a Barcelona új kiszemeltje

A Barcelona továbbra is Julián Álvarezt akarja, de Lautaro Martínez neve is felmerült alternatívaként. Deco találkozott az argentin csatár ügynökével.

0
0

Bulvár

Deutsch Tamás felrobbantotta a világhálót, a Fidesz frontembere a Tiszát okolja a napfogyatkozás miatt

Az Európai Parlamenti képviselő akkorát trollkodott, hogy még a követői is kitértek a hitükből.

Amit Tóth Vera mond Tóth Gabi friss botrányáról, az túlmutat mindenen

Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.

Az ötödik európai hőhullám éri el Magyarországot, 40 fokos hőséggel tombol - Időjárás-előrejelzés

Nem fog sokáig tartani a kánikula, kedden már érkezik a nedves hidegfront.

„Ez az alak katasztrófába fogja vezetni az országot” – élesen bírálta az MFB döntését Mandula Viktor

A Nyugati Fény alapítója szerint az Opus Titász korábban már teljesítette a pályázati feltételeket.

Ledobták a felsőt a fesztiválozók: A bikini az idei Sziget legmenőbb darabja

A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár legörömtelibb

Dagad a botrány Sebestyén Balázs „DJ OTI” körül: rendőrök foglaltak le bizonyítékok

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felvételeket foglalt le és mintákat vett a DJ Oti augusztus 8-i fellépésén rosszul lett vendégek ügyében, miközben továbbra sem tudni, mi okozta a beszámolókban leírt rosszulléte

Elképesztően látványos képek érkeztek a napfogyatkozásról – galéria

A szerda esti napfogyatkozást Európa több pontjáról is látni lehetett, és már meg is érkeztek az első látványos felvételek is. Stockholmtól Münchenen át Londonig sokan speciális szemüvegben figyelték, ahogy a Ho

Egy parkban csókolózva buktak le: Ez a 19 évvel fiatalabb modell a színész új párja

Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.

Óbudai luxuslakásban futnak össze Bánki Erik sötét ügyei

A fideszes politikus által használt luxusingatlan mögötti céghálóban a letelepedési kötvényprogram kedvezményezettjei is fölbukkantak.

Folyamatosan édeset kívánsz? Ez az ásványianyag hiány áll a hátterében

Ellenállhatatlanul kívánod az édességet? Mutatjuk, milyen szerepe lehet a krómnak a vércukorszint és a cukorvágy szabályozásában.

Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon

A mentőkkel közösen keresték a fürdőzők a kisfiút.

0