Ezt olvasta már?

0

Ma fél nyolckor Kielben lép pályára a veszprémi kézicsapat

Különösen fontos összecsapás vár a Telekom Veszprém férfi kézilabda-együttesére a 2018-as év első Bajnokok Ligája-találkozóján.


hirdetés

A THW Kiel otthonában a harmadik hely megtartása a cél a mai meccsen.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém jelenleg a harmadik helyen áll a B jelű csoportban, hat győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel. Ez tizenhárom pontot jelent a magyar bajnoknak.

Aktuális ellenfele, a THW Kiel a negyedik pozíciót foglalja el, öt siker, egy döntetlen és négy fiaskó áll a statisztikákban a neve mellett, vagyis összesen tizenegy pontot szerzett.

A Telekom és a Kiel szerdai találkozója azért is fontos, mert amennyiben a németek legalább három góllal nyernek, akkor helyet cserélhetnek a veszprémiekkel a tabellán. A magyar együttes célja így nem lehet más, mint a pontszerzés.

A THW Kiel meglehetősen foghíjas kerettel várhatja a szerdai összecsapást, több meghatározó játékos, köztük a csapat motorja, Domagoj Duvnjak is sérült. A horvát válogatott az Európa-bajnokságon sérült meg, és várhatóan még két hétig nem tud pályára lépni.

A német alakulat hivatalos honlapján arról is írnak, René Toft Hansen is maródi, és egyelőre kérdéses Christian Dissinger, Lukas Nilsson és Nikola Bilyk játéka is. Így előfordulhat az is, hogy a belső posztokon csupán egyetlen jobbkezes játékost, Miha Zarabec irányítót tudja bevetni Alfred Gislasson vezetőedző.

A THW Kiel oldalán ki-emelték, Petar Nenadic érkezésével tovább erősödött a magyar rekordbajnok kerete. A szerb irányítóért, akit a Bundesliga öt legjobb gólszerzője között tartanak számon, állítólag 500 ezer eurót fizetett a Telekom a Füchse Berlinnek. Tavaly ősszel Veszprémben 26:24-es veszprémi siker született, ahol Momir Ilic, a korábbi kieli játékos volt a legeredményesebb. Viszont meg kell említenünk a tavalyi szezonban lejátszott mérkőzést, ahol a Veszprém 27:25-re nyert a Kiel ottho-nában, s ezzel biztosította be a harmadik helyezést a csoportban.

Ljubomir Vranjes, a veszprémiek szakvezetője a Telekom Veszprém hivatalos oldalán arról beszélt, kifejezetten örül neki, hogy visszatér a Bajnokok Ligája a csapat életébe.

– A Kiel ellen játszani óriási kihívás, ám ugyanakkor remek móka is, hiszen mindig fantasztikus hangulat van az arénájukban. Alaposan felkészültünk, és a célunk természetesen a pontszerzés. Ezen a találkozón azt is kiválóan láthatjuk, hogy milyen szinten vagyunk az Európa-bajnokság után, hiszen mindössze egyetlen hetünk volt a felkészülésre. Bízom benne, sikerült megtalálnom a tökéletes egyensúlyt az edzések és a csapattagjaink regenerációra szánt ideje között. Remélem, a játékosaimban elég erő lesz megvívni ezt a találkozót – összegzett Vranjes.

Niklas Landin, a németek kiváló kapusa arról beszélt, a rajongók, a szurkolók különösen sokat segíthetnek nekik a céljaik elérésében.

 

forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Toroczkai László: a jövő a miénk

A jövő a miénk - jelentette ki Toroczkai László, a párt elnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Mi Hazánk Mozgalom...

Ez történik az agyaddal, ha rendszeresen eszel gombát

Különösen gyakran kerül gomba az asztalra ősszel, és úgy tűnik, nemcsak az íze miatt érdemes helyet szorítani neki az étrendben. Több...

Bravúros világrekordot facsartak ki az elektromos Audiból

Egy töltéssel átszelte Lengyelországot egy Audi A6 Sportback e-tron performance – a teljesítmény a Guinness-rekordok közé is bekerült.

Ezek a világ legjobb légitársaságai

Ázsiai légitársaságok dominálják a Skytrax friss listát. Élen a Singapore Airline. Az európai társaságok közül a Turkish Airlines a...

Olaszország teljes burka- és nikábtilalmat vezet be, jön a harmincszázalékos iskolai korlátozás is

A Meloni-kormány a napokban elfogadta az új iskolai rendeletet: korlátozzák a megfelelő olasztudás nélkül érkező külföldi tanulók...

Hatalmas az érdeklődés: minden tankerületben legalább hárman pályáznak a vezetői székre

A Klebelsberg Központ tájékoztatása szerint országszerte nagy az érdeklődés a posztok iránt. A beérkezett pályázatokat az iskolák és...

„Szemtelenül sokat kerestünk” - A magyar sajtkirály, Cserpes István elárulta, miért adta el a birodalmát

Cserpes István eladta a 35 éve épített Cserpes Sajtműhelyt, mert már „nem tud olyan lenni, mint 30 évesen”. A vállalkozó öt évig...

Egy magyar van az NB I tíz legértékesebb játékosa között

A Ferencváros adja az NB I tíz legértékesebb játékosának több mint felét a CIES Football Observatory legfrissebb becslése szerint, de...

Öt milliárd forintot irányított át laktanyafelújításra a honvédelmi minisztérium

A Tisza-kormány a korábbi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf  irodakomplexumának rekonstrukciójára szánt keretből 5...

A Hankó Balázs felelősségre vonásáért fellépők személyesen lesznek felelősségre vonva, amint a „nemzeti erők” helyreállítják a jogállamot

Az exminiszter mentelmi jogának kiadása „a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása”, áll a Fidesz elnökségének...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

0
0

Bulvár

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Titokzatos folyosórendszer húzódik a Terror Háza alatt, a legriasztóbb részét alig néhány ember láthatta csak eddig

Budapest egyik legimpozánsabb sugárútján, a pazar Andrássy út 60. alatt található a Terror Háza Múzeum, amelynek baljós falai és szűkös pincerendszere a huszadik századi magyar történelem legsötétebb borzalmait

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

0