Ezt olvasta már?

0

MÉRSÉKLŐDÖTT AZ ÚJ ÉPÍTÉSŰ LAKÁSOK ÁREMELKEDÉSE A FŐVÁROSBAN

A budapesti új építésű lakások iránt továbbra is élénk az érdeklődés, bár a tavaszi hónapokhoz képest enyhe lassulás látszik – derül ki az ELTINGA legfrissebb, 2025 harmadik negyedévére vonatkozó lakáspiaci jelentéséből.


hirdetés

A Duna House kapcsolódó elemzése szerint a kereslet még mindig erős, miközben a kínálat is fokozatosan bővül, ami középtávon stabilizálhatja a piacot.

A harmadik negyedévben 2 224 új lakás talált vevőre Budapesten, ami 6%-kal kevesebb, mint tavasszal, de továbbra is jóval az elmúlt évek átlaga felett van. Az elmúlt tizenkét hónapban összesen 9 611 új építésű otthon kelt el, ami az elmúlt tíz év legmagasabb éves száma volt.

A szabad lakások száma jelenleg körülbelül 7 500, ami 14%-kal több, mint egy évvel ezelőtt, 2024 harmadik negyedévében, amikor alig haladta meg a 6 200 darabot. A mostani kínálati szint ugyanakkor lényegében megegyezik az előző, 2025 második negyedévben mért adattal, így a piac a tavaszi rekordbővülés után stabilizálódni látszik.

A kínálatbővülését elsősorban az új értékesítési ütemek és korábban szüneteltetett fejlesztések újraindulása magyarázza. 2025 harmadik negyedévében körülbelül 2 000 új lakás értékesítése indult el, míg az előző negyedévben még több mint 4 000 új lakás került piacra. A projektadatbázis mérete így 25 693 lakásra és 357 fejlesztésre bővült, ami 2%-kal több, mint három hónappal korábban, és mintegy 30%-kal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

A kínálat földrajzilag is kiegyensúlyozottabb lett: míg korábban a belső-pesti kerületek domináltak, mostanra Külső-Pesten és a XI. kerületben is több nagy projekt indult.

„Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1,77 millió forintot, ami 1%-os emelkedés negyedéves szinten és 15,5%-os éves drágulásnak felel meg. Az árnövekedés tehát jóval mérsékeltebb az év első felében mértnél. Az átlagos lakásár most 128,2 millió forint, ami kis mértékben, 3 millióval alacsonyabb az előző negyedévinél. Ennek oka, hogy a piacon most több kisebb alapterületű, így kedvezőbb árú lakás szerepel” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A fejlesztők óvatosan reagáltak a változásokra: a lakások 60%-ánál nem módosult az ár, és ezúttal enyhe többségben voltak az árengedmények. Ezek többsége pármilliós mértékű korrekció volt, a nagyobb, tízmilliós csökkentések inkább ritkák.

KERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK ÉS VÁSÁRLÓI IGÉNYEK

Továbbra is a kétszobás lakások a legkeresettebbek, ezek adják az eladások 45%-át. A garzonok iránti érdeklődés visszaesett, a háromszobás lakásoké viszont nőtt. Területileg Külső-Pesten volt a legnagyobb elmozdulás, ahol az eladások aránya 35%-ra emelkedett. Ezt főként a rozsdaövezeti, 5%-os áfával értékesíthető fejlesztések húzták.

EGY ÉV TÁVLATÁBAN: ÚJRA NÖVEKEDÉSI PÁLYÁN

2024 harmadik negyedévében a piac még visszafogottabb volt: az átlagos négyzetméterár 1,53 millió forint, a szabad lakások száma pedig 6 200 körül mozgott. A mostani adatok így egyértelmű növekedést mutatnak mind az árakban, mind a kínálatban.

Az árazási gyakorlat is kiegyensúlyozottabbá vált: míg egy éve a fejlesztők 37%-a módosított árakat, addig idén már kisebb arányban, de tudatosabban igazítanak a piaci környezethez.

ÚJ IRÁNY A KÜLSŐ KERÜLETEKBEN

Az Otthon Start Program (OSP) hatása a fővárosi újlakás-piacon egyelőre korlátozott: jelenleg a kínálat 14-23%-a felel meg a támogatás feltételeinek. A program által érintett projektek főként Külső-Pesten találhatók, viszont ott már most érzékelhető a keresletbővülés.

„A kormányzati lakástámogatások, köztük az OSP, új lendületet adhatnak a nagyobb, lakónegyed jellegű fejlesztéseknek, amelyek középtávon növelik a kínálatot, miközben a támogatott vásárlói rétegek megjelenése tartós keresletet biztosíthat” – tette hozzá Szegő Péter, aki szerint mindez egy kiegyensúlyozottabb, fenntarthatóbb növekedési pályát vetít előre a fővárosi új építésű lakások piacán.







0
0
0

hírek innen, onnan

Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.

Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester

Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...

11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés

Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...

A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök

A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.

A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni

Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....

Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott

A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.

Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír

„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...

Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország

A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...

Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni

A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.

Nem várt híreket kapott Lengyelország

Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.

Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk

Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen

Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”

„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?

Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

0