Ezt olvasta már?

0

Létrejött az első regionális virtuális erőmű

Az Európai Unió három legjobb fenntartható fejlődési témájú energiahatékonysági programjának egyike a Virtuális Erőmű Program (VEP), amelynek célja, hogy a partnerek energia- és CO2 megtakarításait pályázatain és saját projektjein keresztül összegyűjtse, bemutassa, jó példáikat megossza és díjazza.


hirdetés

Az energiatudatosság és energiahatékonyság, valamint a zöld energetikai fejlesztések iránti nyitottságot és elkötelezettséget szem előtt tartó közös szándéknyilatkozatot írt alá a Pécsi Tudo-mányegyetem, a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécsi Egyházmegye, a Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécs-Baranyai Kereske-delmi és Iparkamara, a Leőwey Klára Gimnázium valamint a Virtuális Erőmű Program (VEP) igazgatója és védnöke, mely alkalommal közösen letették a helyi Baranyai Virtuális Erőmű Program (BA-VEP) alapkövét is.

A program fővédnöke Dr. Áder János köztársasági elnök, védnöke Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az országgyűlés volt elnöke, igazgatója Dr. Mezősi Balázs. Idén a Pécsi Tudományegyetem, első hazai egyetemként csatlakozott a programhoz, pályázata sikeres volt és elnyerte az „Energiahatékony Intézmény”, valamint az „Energiatudatos Iskola” díjakat, mely szerepvállalását még az idei évben a legkiemelkedőbb, mentori pozíció betöltésével kívánja tovább erősíteni.

A mostani esemény apropója az uniós nívódíjas, immár nemzetközi – VEP – helyi közjogi szereplők által közösen vállalt regionális hídfőállásának megalapítása. Ennek célja, hogy az Egyetem és a fenntarthatóság mellett elkötelezett környezettudatos baranyai és pécsi szereplők egy szoros, egymást támogató együttműködés keretében feltérképezzék, hogy milyen lehetőségek vannak a VEP-en keresztül a zöld tudáshoz, kapcsolatrendszerhez és forrásokhoz való hozzáférés tekintetében valamint közös helyi akciók és fejlesztések indításában. Ennek érdekében megállapodtak abban, hogy ünnepélyes keretek között létrehozzák és működtetni kezdik a Baranyai Virtuális Erőmű Programot (BAVEP).

Az összefogás eredményeképpen a BAVEP és mentora, a Pécsi Tudományegyetem több közös „akcióra” is készül. Az elsőre a május 30. és június 5. között meghirdetésre kerülő Európai Fenntarthatósági Hét keretében kerül sor. A Pécsi Tudományegyetem „Nulla Emissziós Napok”-ra hívja fel a figyelmet az autómentes közlekedés népszerűsítésével. Intézmények, cégek, iskolák és magánszemélyek csatlakozhatnak a programhoz.

Az első konkrét akciót a tervek szerint még idén több közös fejlesztési, szemléletformálási program fogja követni a helyi fenntarthatóság előmozdítása érdekében.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem csak a szavak számítanak: így kelthet azonnal bizalmat a hangjával

A magabiztosság tehát nem hangosságot, nem dominanciát jelent, hanem jelenlétet – egy olyan tónust, amely mellett a másik fél azt érzi:...

Téli méhpusztulás, gyenge termés és növekvő kockázatok – megvan, mi állhat a háttérben.

A legfrissebb vizsgálatok szerint a 2024–2025-ös időszakban tapasztalt méhveszteségek hátterében összetett okok állnak.

47 millió forintért vettek ősnyomtatványokat, hogy az Akadémiának adományozzák

Az MTA történetében száz éve nem volt példa ilyen értékes felajánlásra, mint amit Rozsondai Marianne és férje, Rozsondai Béla tett most.

Az öntévesztés infekciója

Újabban az van velem, hogy – ha akarom, ha nem – széles körben terjedő tapasztalom az észleleti fertőzés terjedése, és ráadásul...

Gyászol Tolvai Reni: karácsony éjjelén elpusztult 14 éve vele élő kutyája

Luxi régóta szívbetegséggel küzdött, és szenteste kórházba is került. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Napokon belül duplázódik a családi adókedvezmény: így lehet igénybe venni

Jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény.

Húsz év után először kihaltnak nyilvánítottak egy madárfajt Svédországban

Svédországban kihaltnak nyilvánították a hóbaglyot, húsz év után először veszítve el hivatalosan egy madárfajt. A tudósok szerint az...

Amerikai zenész megfejtette a piramisok titkát, a világot ettől a tudástól óva intették

A megoldás olyan népszerű lett, hogy tízmilliók nézték meg az amerikai férfi videóját.

7 téli kabát, amitől minden szetted drágábbnak tűnik

Egy jól megválasztott téli kabát nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az egész megjelenésedet is gazdagabbá és exkluzívabbá teheti.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

0