Labdarúgó NB I - Kedden megvédheti bajnoki címét a Ferencváros
Kedden este a címét megvédve nyerheti meg fennállásának 31. bajnoki trófeáját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az OTP Bank Liga 30. fordulójában a Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd vendégeként lép páylára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
hirdetés
A két együttesnek ez lesz a 207. NBI-es összecsapása, a zöld-fehérek legutóbb 2019 februárjában győzték le a kispesti csapatot, azóta egyszer Honvéd-siker, két alkalommal pedig 0-0-s döntetlen született. Az örökmérleg ferencvárosi fölényt mutat, 113 sikerük mellett 59-szer kaptak ki és 34-szer zárult döntetlennel a Honvéd elleni élvonalbeli mérkőzésük.
Ha az FTC most nem kap ki a piros-fekete gárdától, akkor három körrel az idény vége előtt biztosan bajnok, függetlenül attól, hogy a második Fehérvár szerdán legyőzi-e a vendég és a kiesés elkerüléséért küzdő Debrecent. Az egymás elleni eredményekben ugyanis az FTC jobb a Fehérvárnál - idénybeli két találkozójukat egyformán a zöld-fehérek nyerték -, így ha a Honvéd-Ferencváros döntetlennel zárul, a fehérváriak pedig győznek szerdán, akkor a listavezető előnye kilenc pont lesz három fordulóval a zárás előtt.
Az ezüstérmes minden bizonnyal a székesfehérvári együttes lesz, előnye ugyanis 10 pont a harmadik Mezőkövesddel szemben.
A nemzetközi kupaszereplést érő bronzérmes helyért viszont nagy csata várható az utolsó fordulókban, a kövesdieknek 46 pontjuk van, a Puskás Akadémia 44-gyel követi őket, de az egyformán 41 pontos Diósgyőrnek és Honvédnak sem lehetetlen még odaérnie a harmadik helyre.
A Magyar Kupában ezüstérmes, és az újrakezdés óta mélyrepülésben lévő Mezőkövesd ezúttal az új vezetőedzővel erőre kapott és a tabellán egyre feljebb kúszó Újpest vendége lesz, míg a Puskás Akadémia épp a mögötte egy hellyel álló Diósgyőrrel csap össze Miskolcon.
Az NBI-től már biztosan búcsúzott Kaposvár szerda délután a Paks otthonában szerepel, és a hazaiaknak nagy szükségük van a három pontra ahhoz, hogy minél távolabb kerüljenek a kiesést jelentő 11. pozíciótól.
OTP Bank Liga, 30. forduló:
---------------------------
kedd:
Kisvárda Master Good-ZTE FC 19.00
Budapest Honvéd-Ferencvárosi TC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 21.05
szerda:
Paksi FC-Kaposvári Rákóczi FC 16.55
MOL Fehérvár FC-Debreceni VSC 19.00
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 19.00
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 21.05
A tabella:
1. Ferencváros 29 20 7 2 54-23 67 pont
2. MOL Fehérvár FC 29 16 8 5 52-26 56
3. Mezőkövesd Zsóry FC 29 13 7 9 39-27 46
4. Puskás Akadémia FC 29 11 11 7 44-37 44
5. Diósgyőri VTK 29 12 5 12 37-40 41
6. Budapest Honvéd 29 11 8 10 31-36 41
7. Újpest FC 29 10 6 13 37-42 36
8. ZTE FC 29 9 9 11 46-41 36
9. Kisvárda Master Good 29 10 5 14 37-40 35
10. Paksi FC 29 9 7 13 37-47 34
11. Debreceni VSC 29 9 5 15 42-55 32
12. Kaposvári Rákóczi FC 29 4 2 23 24-66 14 - már kiesett
hírek innen, onnan
Balhé Magyar Péter országjárásán: Flakonnal próbálták megdobni a miniszterelnököt
Pécsi és szekszárdi állomásai után Szolnokra látogatott el Magyar Péter miniszterelnök az országjárása keretében, ám a rendezvény...
Állítják a kutatók, hogy megtalálták Noé bárkájának roncsait
Törökország hegyeiben egy rejtélyes, hajó alakú képződmény található, amely egyes kutatók szerint Noé bárkájának maradványait...
Megszólalt az idei fűtési szezonról az MVM: erre készülhetnek a magyarok
A cég jelentése szerint elvégezték a szükséges karbantartásokat. Elöregedett vezetékeket is cseréltek, több helyszínen is zajlottak...
Órák alatt feltérképezik az eltűnt településeket
Napok helyett pár óra alatt fel lehet térképezni bármely területet, ha besegít a drón- és műholdfelvételeket elemző mesterséges...
Mi történik a benzinkutakon? Erre készülhetnek az autósok
A geopolitikai fejlemények hatásai begyűrűztek hazánkba is.
Olcsóbb gázolaj vagy kisebb fogyasztás? Sok gazdaságban a második hoz többet
Az üzemanyagköltség örök kérdés: jobb-e az olcsóbb gázolaj, vagy ha inkább kevesebbet fogyasztanak a gépeink? Ha okosan kombináljuk a...
Nagyon fura film jön a hírhedt Playboy-villáról – Nagy botrány lehet belőle, mert a „mesét” egy 13 éves lány szolgáltatja
Filmet készítenek a legendás Playboy-villa életéről. Ezúttal azonban teljesen más nézőpontból, egy nagyon fiatal lány szemszögéből...
A kecske és a káposzta feladványát kellene megoldania Budapestnek és a kormánynak
2020 óta egyre nagyobb részét adja a szolidaritási adó a költségvetés bevételeinek. A magas hiánnyal küzdő kormány a csődöt...
Túl korán mondtad, hogy szeretlek? Ezt teheted utána a párkapcsolati szakértők szerint
Néhány hete randiztok, minden jól alakul, aztán egy meghitt este egyszer csak kicsúszik a szádon: „szeretlek”.
Batman saját kezűleg kezdte javítani az utat Szentpéterváron
Batman-jelmezben állt neki egy férfi az útjavításnak Szentpéterváron: a helyiek videóra vették, ahogy saját kezűleg tömi be a...
Újra feszültté vált az Égei-tenger térsége, Athén és Ankara fegyverkezéssel üzen egymásnak
A három éve kezdődött görög–török enyhülés látványosan veszít erejéből. Görögország izraeli légvédelmi rendszert vásárol,...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


