Közvéleménykutatók.hu: nagy fölénnyel indult idén a Fidesz-KDNP
A több felmérést összesítő Közvéleménykutatók.hu portál szerint a Fidesz-KDNP a teljes felnőtt népességen belül, és a legvalószínűbb listás eredményeket nézve is "rég nem látott fölénnyel" vághat neki a parlamenti szezonkezdetnek. (Pécsi Napilap)
hirdetés
A Magyar Idők számára készített felmérés a 2017-ben először publikáló hat cég - a Medián, a Nézőpont Intézet, a Századvég Alapítvány, a Tárki, a Publicus Intézet és a Závecz Research - eredményeinek összesítésén alapul.
Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben kiemelték: ha most tartanának országgyűlési választásokat, akkor a Fidesz-KDNP 6 százalékponttal jobb listás eredményt érne el, mint 2014. április 6-án.
Ezzel szemben a korábbi baloldali összefogás pártjai a három évvel ezelőtti szinten állnak, a Jobbik pedig 4 százalékponttal gyengült - írták.
A pártpreferenciákat tekintve a teljes felnőtt népességen belül az idei első mérések átlagolt eredménye csaknem 31 százalékos Fidesz-KDNP tábort mutat. A Medián, a Nézőpont Intézet, a Századvég Alapítvány és a Tárki is jóval 30 százalék feletti eredményt mért a kormánypártoknak, míg a Závecz Research kutatásában 26 százalékon, a Publicus Intézet mérésében pedig 25 százalékon állt a Fidesz-KDNP.
Kitértek arra is, hogy "míg korábban egyértelműen a Jobbik volt a legerősebb ellenzéki párt, addig 2017 elejére szinte eltűnt a különbség a Jobbik és az MSZP között". Az összesített adatok alapján ugyanis a Jobbik 11, míg az MSZP 10 százalékon áll. Ugyanakkor megjegyezték, hogy e tekintetében lényeges eltérés mutatkozik az egyes cégek méréseiben: míg a Publicus Intézet adatai szerint az MSZP erősebb a Jobbiknál, a Závecz Research és a Századvég Alapítvány szerint pedig mindkét párt ugyanakkora táborral rendelkezik, addig a Medián, a Nézőpont Intézet és a Tárki szerint még mindig a Jobbik az erősebb.
A Demokratikus Koalíció az adatok átlaga alapján 4, míg az LMP 3 százalékon áll a teljes népességen belül. Az év első mérései szerint az Együtt 1-2 százalékos, míg a PM, a Liberálisok és a Kétfarkú Kutyapárt 0-1 százalék körüli táborral rendelkezik a teljes népességen belül.
Az év első kutatási adatai alapján, ha most vasárnap tartanának országgyűlési választásokat, akkor a Fidesz-KDNP jobb eredményt érne el, mint 2014 áprilisában. E tekintetben a legjobb eredményt (60 százalékot) a Medián, a legrosszabbat (44 százalékot) a Závecz Research mérte a Fidesz-KDNP-nek.
Emellett az MSZP a legvalószínűbb listás eredmények átlaga alapján majdnem beérte a Jobbikot, míg az egykori baloldali összefogás pártjai összesítve lényeges, 8 százalékpontos előnyben vannak Vona Gábor pártjával szemben - írta a Közvéleménykutatók.hu. Az MSZP ebben a csoportban a legjobban - 19-19 százalék - a Publicus Intézetnél és a Závecz Researchnél áll, míg a Jobbik a Tárki mérésében a legerősebb, 20 százalékkal - tették hozzá.
A Demokratikus Koalíció átlagosan 7 százalékos szavazótáborral rendelkezik és mindegyik mérés alapján, akár önállóan is "magabiztosan bejutna" az Országgyűlésbe - jegyezte meg a portál, hozzátéve: a DK egyedül a Századvég Alapítvány mérésében súrolja a bejutási küszöbnek számító 5 százalékos határt.
Az LMP kizárólag a Medián és a Tárki mérései alapján nem jutna be a parlamentbe, míg az Együtt, a Párbeszéd, a Liberálisok és a Kétfarkú Kutyapárt egyik cégnél sem közelíti meg a bejutási küszöböt.
A Közvéleménykutatók.hu oldalt azért hozta létre a Nézőpont Intézet Kutató és Elemző Nonprofit Kft., hogy a Magyarországon politikai közvélemény-kutatásokat rendszeresen publikáló intézeteket, módszereiket és eredményeiket bemutassa a politika iránt érdeklődők számára.
A Medián 1200, a Nézőpont Intézet 2000 ember személyes megkérdezésével végezte kutatását. A Századvég Alapítvány telefonos közvélemény-kutatásában ezer embert kérdezett meg. A Tárki kérdőíves vizsgálata 999 ember, míg a Publicus Intézet telefonos adatfelvétele 900 ember, a ZRI-Závecz Research felmérése 1000 ember megkérdezésével készült - olvasható a portál közleményében.
hírek innen, onnan
Több vármegyére adták ki a figyelmeztetést
Megérkezik a vihar Magyarországra vasárnap.
Utána köptek az utcán: az egyik legszebb magyar színésznő karrierjét hazugságok tették tönkre
A legszebb magyar színésznőnek tartották, irigyei tettek róla, hogy derékba törjön Bara Margit karrierje.
Molnár Gusztáv: „Idén lepróbáltuk, milyen egy igazi karácsony”
Valóra vált Molnár Gusztáv egy évvel ezelőtti fogadalma.
Horoszkóp: Ez nem egy átlagos vasárnap lesz négy csillagjegy számára - mutatjuk, kiknek érkezik ajándék az univerzumtól!
2025. december 28-a nem csupán egy átlagos vasárnap lesz, hanem egy olyan nap, amelyet négy csillagjegy képviselői biztosan nem felejtenek...
Szily Nóra szívesen beszélgetne Varga Judittal is, de elege lett a Magyar Péter-interjú utáni mocskolódásból
NER-es össztűz alatt.
Ez vár ránk 2026-ban, sötét, vészjósló jövőről beszél az új Nostradamus, döbbenetes események következnek szerinte
Aki azt hitte, a világ fellélegezhet, az nagyot tévedett, az új Nostradamus szerint sorsfordító év áll előttünk.
Többszázezres luxusbulikon szilveszterezik a magyar elit: ki tudja ezt megfizetni?
Még mindig nem tudod, hol búcsúztasd az évet? Nem vagy elkésve! Budapest 2025-ben is tele van exkluzív szilveszteri programokkal.
Jobb szembenézni vele: sokan kicserélnék másra a nem tetsző karácsonyi ajándékot - kérdés, megtehető-e
Nem mindig azt kapjuk karácsonyra, ami hasznos vagy aminek örülünk – kérhetünk ajándékcserét a kereskedőtől?
Többszázezres luxusbulikon szilveszterezik a magyar elit: ki tudja ezt megfizetni?
Még mindig nem tudod, hol búcsúztasd az évet? Nem vagy elkésve! Budapest 2025-ben is tele van exkluzív szilveszteri programokkal.
Egy kórház véletlenül rossz holttestet hamvasztott el – többeket felfüggesztettek a munkából
Megdöbbentő hibasorozat történt a glasgow-i Queen Elizabeth Egyetemi Kórház működésében, ahol két család is súlyos lelki traumát...
Hobo: „Nem az arénák számítanak, hanem amikor odajönnek emberek, akiknek semmijük sincs”
A 80 éves előadóművész az ATV-ben arról beszélt, hogy miért játszik 150 fős falvakban is, miért fontos számára a karácsony, és...
Olyan erő jelent meg a forint piacán, amit eddig nem ismertünk
2025 egyértelműen a forint éve volt, hiszen ugyan még hátravan pár nap az évből, de az euróval szemben több mint tíz éve nem látott...
Sport
Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli
Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.
Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel
A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.
15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából
Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.
Annyira csóró volt a Barcelona, hogy könyörögtek Lewandowskinak, ne rúgjon több gólt
2,5 millió euró sorsa volt a tét.
Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.
2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.
Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker
Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?
Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi
A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.
Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok
A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.
Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool
Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.
Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka
A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.
Gerendás György: Mindig jött velem a baj, megtalált, soha nem én kerestem
Másfél éve él nyugdíjasként a magyar vízilabda ezer fokon égő legendás alakja. Exkluzív nagy interjú.
Bulvár
Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő
A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.
Hónapokra elegendő ételt halmoznak fel, és óvóhelyet építenek a föld alá: ezek az emberek az apokalipszisre készülnek
Őket nem fogja meglepetés érni, ha bekövetkezne a világvége.
Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli
Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.
Megint rajtunk röhög az egész világ, amit Győrben fotóztak, arra nincsenek szavak, az internet népe nem hisz a szemének
Amikor már mindenki azt hitte, nem tudunk újat mutatni, előkerült egy fotó, amely világossá tette, a hazai észjárás előtt tényleg nincsenek akadályok.
Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán
Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni
Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében
A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”
Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját
Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti
Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült
Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.
Fordulat jöhet a háborúban? Zelenszkij nagy bejelentést tett
Új fordulat jöhet az ukrajnai háború ügyében: Volodimir Zelenszkij bejelentése szerint hamarosan személyesen egyeztet Donald Trumppal, és a háttérben már konkrét döntések előkészítése zajlik. Volodimir Zelenszki
Nyugdíjcsapda: a jövedelem fele elvész
A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, m

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


