Ezt olvasta már?

0

Közlekedjünk ősszel is biztonságosan!

Tudta, hogy az lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy csúszhatnak, mintha jégen közlekednénk? Az átmeneti időszakban az autósoknak is nagy figyelmet kell fordítaniuk autójukra és az óvatos közlekedésre.


hirdetés

Az Abroncs Kereskedőház szakértői segítségével összeállítottunk 5 fontos szempontot, amelynek segítségével megelőzhetjük az őszi kellemetlenségeket.

1. Ne vezessünk úgy, mintha még nyár lenne

A következő hetekben beköszönt az őszi időjá-rás, nagy mennyiségben érkezik a csapadék. Az átlag magyar autósok nem nagyon készülnek az átmeneti időszakra és továbbra is úgy közlekednek, mintha semmi sem történne a következő hetekben. Pedig ősszel jelentősen megnövekszik a csapadékos napok száma, rövidülnek a nappalok és ezzel párhuzamosan korlátozódnak a látási viszonyok. A szakemberek azt tanácsolják, hogy lassabban, körültekintőbben közlekedjünk, fokozottan ügyelve a követési távolság helyes megválasztására.

2. Ne feledkezzünk meg a szervizről

Bár még odébb van a tél, de már most érdemes készülni a hidegre. A szervizben ellenőriztessük az autónk világítását, a ködlámpát, a fékeket, a futóművet, a folyadékszinteket és a biztonságtechnikai elemeket is. Kiemelten fontos a fékfolyadék minősége és szükségszerűen annak cseréje, amelyet autótípustól függetlenül 2 évente szükséges megtenni. Nézzük meg, hogy hatékonyan működnek-e az ablaktörlőink, és már a hidegre készülve válasszunk szélvédőmosó folyadékot. Ezeken kívül bármilyen furcsának is tűnik, de tisztíttassuk és ellenőriztessük a klímát is, amelyet ma már télen is rendkívül sokan használnak párátlanításra.

3. A minőségi abroncs biztonságot ad

Az őszi közlekedés során fokozott szerepe van a gumiabroncsoknak. A korszerű, minőségi abroncsokat úgy tervezik, hogy vízelvezetés szempontjából is kiemelkedőek legyenek, szögezi le a terület piacvezetője, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetője, Tiszay Árpád. Ma már a gyártók vizes körülmények között is tesztelik az autókat, s elmondható, hogy az elmúlt években egyre több termék esetében vizes fékezés tekintetében is jelentős javulás tapasztalható.

4. Nagy sebességnél komoly veszély az aquplaning

Nagy esőzések során - főként lejtős útszakaszokon - előfordulhat, hogy összegyűlik a víz, mely veszélyt jelenthet az autósok számára. Ilyen útviszonyok esetén csak nagyon kis sebességgel ajánlott megkísérelni az áthaladást. Ilyenkor ugyanis megnő az aquaplaning, azaz a vízen futás veszélye. Az abroncs nem képes a közte és az útburkolat közti vizet kiszorítani, a kerekek úgy elkezdenek csúszni, mintha jégen lennének. A vízen futást megelőzni, vagy mérsékelni a sebesség csökkentésével és az abroncs megfelelő állapotával lehet. Egy kopott abroncsnál ugyanis jóval kisebb az árokmélység, ezáltal kevesebb vizet képes kiszorítani. A gumiabroncsok nyomásvesztésével pedig csökken a stabilitás és irányíthatóság, emellett növekszik a gördülési ellenállás, a fékút. Az egyenletes nyomás alatt lévő abroncsokkal nő az utazásbiztonság, emellett az üzemanyag-fogyasztás és a szén-dioxid kibocsájtás is mérséklődik.

5. Vigyázzunk! A lehullott falevél csúszhat, mint a jég!

Hasonlóan óvatos közlekedésre figyel-mezetnek a szakemberek azokon a területeken, ahol nagy felületen van lehullott falevél, mert fagypontnál ez már úgy pont csúszhat, mintha a jégen közlekednénk.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A South Park egykori forgatókönyvírója elhappolta Trump elől a Trump Kennedy Center domainneveit

Toby Morton még augusztusban megérezte, hogy Trump beleveteti magát az intézmény nevébe.

Brad Pitt szó szerint az életét tette kockára: így emlékszik vissza a veszélyekre az F1-film rendezője

Brad Pitt új Forma–1-filmje minden eddiginél látványosabb és hitelesebb motorsportmozinak ígérkezik, de ezért komoly árat fizettek: a...

Drasztikus lépésre szánta el magát Kína: amerikai védelmi óriások kerültek feketelistára, a Boeing is érintett

Kína szankciókat léptetett életbe húsz amerikai védelmi ipari vállalat és tíz magánszemély ellen a Tajvannak szánt amerikai...

3 sorozat, amit még 2026 előtt látnod kell, köztük az egyik legjobb sci-fivel

A karácsony utáni hétvége tökéletes alkalom arra, hogy az ember bekuckózzon, és végre megnézze az Apple TV legfelkapottabb sorozatait.

Halálos lavina sodort el négy túrázót Görögországban karácsony napján

Négy ember vesztette életét egy lavinában a Görögország középső részén található Vardúszia-hegységben, holttesteiket pénteken...

Óriási változás élesedik az Ötöslottón: elhalasztják a mai sorsolást, kiderült, mi az oka

Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.

Diana hercegnéhez hasonlítják Saroltát: a 10 éves hercegnő olyan közvetlen, akárcsak a nagyanyja – videó

Sarolta hercegnő külsőre egyre inkább dédnagyanyjára, II. Erzsébetre emlékeztet, míg viselkedésében nagyanyja, Diana hercegné...

Párizsi út, Rippl-Rónai festmények – Sulyok Tamás volt sajtósa ezekre az ügyekre utalhatott

Sulyok Tamás köztársasági elnök volt kommunikációs igazgatója karácsony utolsó napján arról írt: az elnöki hivatal működését...

A Mészáros Csoport szerint Hadházy Ákos bűncselekményt követett el azzal, hogy közölte, kiket tüntetett ki Mészáros Lőrinc

Magyarország leggazdagabb emberének a vállalatbirodalma azt állítja,  hogy a kitüntetések ténye és a díjazottak neve szakmai...

Sokmillió fa ültetésével lett jobb hely az ország

Az elmúlt 100 évben Magyarország erdeinek területe megduplázódott.

0

Sport

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított

Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.

A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne

Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

0