Ezt olvasta már?

0

Középiskolás kézisek küzdöttek meg a Magyarország diákolimpiai bajnoka címért Balatonfüreden

2018. április 12-15. között került megrendezésre a 2017/2018. tanév Kézilabda „B” Kategória Diákolimpia® Országos Döntője.


hirdetés

A csapatsport számos kedvező hatása kicsiktől a nagyokon át, amatőröktől kezdve a profikig mindenhol tetten érhető. A közösséghez való tartozás, a közösség sikeréért való küzdés, vagy éppen a kudarc közös feldolgozása minden alkalommal erőt és motivációt adhat a csapat tagjainak. Hazánk legsikeresebb csapatsportjainak egyike a kézilabda. A magyar válogatottak igen szép eredményekkel büszkélkedhetnek európai és világversenyeken egyaránt, klubszinten a Győri Audi ETO már háromszor hódította el a Bajnokok Ligája serleget, a Telekom Veszprém pedig a BL-ezüstéremig is eljutott. Az utánpótlás korú fiatalok előtt olyan jelenkori játékosok állnak példaképként, mint Görbicz Anita, Kovacsics Anikó, Tomori Zsuzsa, Nagy László, Lékai Máté vagy Balogh Zsolt.

A sportág a Diákolimpia® versenysorozatnak is fontos eleme. A „B” kategóriás országos bajnokságba összesen 135 V-VI. korcsoportos csapat nevezett. Közülük került ki az ország legjobb 16-16 lány- és fiú amatőr csapata, akik Balatonfüreden megküzdöttek a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért. A Balaton parti városban április 12-15-e között egyszerre négy helyszínen kerültek megrendezésre a viadalok. A többnapos küzdelmek végén a dobogós csapatok érem és serleg díjazásban részesültek, ezen felül mindkét nemben különdíjban részesült az Országos Döntő legtechnikásabb játékosa, legjobb kapusa, gólkirálya, gólkirálynője és a legjobb felkészítő, testnevelő is. A győztes iskolák pedig egy évig őrizhetik a vándorserleget. A Diákolimpia® versenyek fővédnöke Áder János, védnökei közt pedig megtalálható többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Palkovics László közoktatásért felelős államtitkár is.

A hétvégi rendezvénynek otthont adó Balatonfüreden igen népszerű sportnak számít a kézilabda. A város neve régóta egybeforrt a sportággal, hiszen a Balatonfüredi KSE kézilabdázóinak szereplésére a hazai, sportágat szerető közönség is elismeréssel tekint. A hétvégi középiskolás versenyre a klub válogatott játékosa, Zlodik Bence, továbbá Berecz Zsombor válogatott vitorlás versenyző, Európa bajnoki ezüstérmes, háromszoros olimpikon is kilátogatott, és találkozott a fiatal kézisekkel. A Balaton parti város sportszeretetét az is bizonyítja, hogy a 2017-es hazai rendezésű FINA Világbajnokság nyílt vízi versenyeinek Balatonfüred adott otthont. A helyszínt adó két település: Balatonfüred Önkormányzata és Alsóörs Önkormányzata a győztesek díjazásához is hozzájárult, az érmes csapatok 25-20-15 ezer forintos sportszerutalványt kapnak a balatonfüredi önkormányzattól, Alsóörs pedig a 8 különdíjat biztosítja.

A hétvégi Kézilabda „B” Kategória Diákolimpia® Országos Döntő fantasztikus hangulatban telt, a verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán. A hétvégi küzdelemben az alábbi iskolák szerezték meg a dobogós helyezéseket.

Kézilabda V-VI. korcsoport „B” kategória Országos Döntő dobogós csapatai

Lány csapatok I. helyezett Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Szombathely

II. helyezett Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, Budapest

III. helyezett Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium, Bonyhád

Fiú csapatok I. helyezett Kempelen Farkas Gimnázium, Budapest

II. helyezett Miskolci Hermann Ottó Gimnázium, Miskolc

III. helyezett Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba

 

Különdíjasok:

Lányok:

Legtechnikásabb játékos: Kerkovits Rita, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Legjobb kapus: Filep Fatime Kincső, Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium

Gólkirálynő: Zahorán Kincső, Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

Legjobb felkészítő, testnevelő: Pável Tamás, Szentgotthárd és Térsége Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

 

Fiúk:

Legtechnikásabb játékos: Demján Csongor, Miskolci Herman Ottó Gimnázium

Legjobb kapus: Tárnok Márton, Kempelen Farkas Gimnázium

Gólkirály: Németh Márton, Pécs, Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Általános Iskolája és Sportiskolája Radnóti utcai Telephely

Legjobb felkészítő, testnevelő: Varga Lóránt, Kempelen Farkas Gimnázium

 

A Diákolimpia® versenysorozatról

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett és további 41 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozatban egy tanév során összesen 270 ezer diák vesz részt, közülük 18 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel, Balog Zoltánnal közösen hirdeti meg. A versenysorozat az előző tanévben ünnepelte a 30 éves jubileumát.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Balhé Magyar Péter országjárásán: Flakonnal próbálták megdobni a miniszterelnököt

Pécsi és szekszárdi állomásai után Szolnokra látogatott el Magyar Péter miniszterelnök az országjárása keretében, ám a rendezvény...

Állítják a kutatók, hogy megtalálták Noé bárkájának roncsait

Törökország hegyeiben egy rejtélyes, hajó alakú képződmény található, amely egyes kutatók szerint Noé bárkájának maradványait...

Megszólalt az idei fűtési szezonról az MVM: erre készülhetnek a magyarok

A cég jelentése szerint elvégezték a szükséges karbantartásokat. Elöregedett vezetékeket is cseréltek, több helyszínen is zajlottak...

Órák alatt feltérképezik az eltűnt településeket

Napok helyett pár óra alatt fel lehet térképezni bármely területet, ha besegít a drón- és műholdfelvételeket elemző mesterséges...

Mi történik a benzinkutakon? Erre készülhetnek az autósok

A geopolitikai fejlemények hatásai begyűrűztek hazánkba is.

Olcsóbb gázolaj vagy kisebb fogyasztás? Sok gazdaságban a második hoz többet

Az üzemanyagköltség örök kérdés: jobb-e az olcsóbb gázolaj, vagy ha inkább kevesebbet fogyasztanak a gépeink? Ha okosan kombináljuk a...

Nagyon fura film jön a hírhedt Playboy-villáról – Nagy botrány lehet belőle, mert a „mesét” egy 13 éves lány szolgáltatja

Filmet készítenek a legendás Playboy-villa életéről. Ezúttal azonban teljesen más nézőpontból, egy nagyon fiatal lány szemszögéből...

A kecske és a káposzta feladványát kellene megoldania Budapestnek és a kormánynak

2020 óta egyre nagyobb részét adja a szolidaritási adó a költségvetés bevételeinek. A magas hiánnyal küzdő kormány a csődöt...

Túl korán mondtad, hogy szeretlek? Ezt teheted utána a párkapcsolati szakértők szerint

Néhány hete randiztok, minden jól alakul, aztán egy meghitt este egyszer csak kicsúszik a szádon: „szeretlek”.

Batman saját kezűleg kezdte javítani az utat Szentpéterváron

Batman-jelmezben állt neki egy férfi az útjavításnak Szentpéterváron: a helyiek videóra vették, ahogy saját kezűleg tömi be a...

Újra feszültté vált az Égei-tenger térsége, Athén és Ankara fegyverkezéssel üzen egymásnak

A három éve kezdődött görög–török enyhülés látványosan veszít erejéből. Görögország izraeli légvédelmi rendszert vásárol,...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.