Ezt olvasta már?

0

Korrupció: a miniszter felmentette az államtitkárt

Pár órája maga az Agrárminisztérium közölte, hogy Nagy János helyettes államtitkárról van szó, aki ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.


hirdetés

Sőt, az agrárminiszter nemcsak kezdeményezi Nagy János felmentését, hanem kiemelte: mindenben segítik a nyomozóhatóság munkáját. Nagy János jogász, közgazdász 2005 óta dolgozott különböző minisztériumokban, 2018-tól volt helyettes államtitkár.

 

Tulajdonrészért segített?

 

Az inkriminált ügy arról szól, hogy egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó idén pályázaton igényelt állami támogatást egy új mezőgazdasági vállalkozás indításához. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójával segítse a beruházáshoz szükséges pályázat elnyerését, földterületek megszerzését. A vállalkozó a több száz millió forintos – vissza nem térítendő – támogatásért cserébe a várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. Ő meg elfogadta az ajánlatot, és meg is kapta-szerezte az ígért tulajdonrészt. Eztán csapott le a rendőrség bevonásával az ügyészség, és őrizetbe vették a két érintettet, majd indítványozták bűnügyi felügyeletüket.

 

Forrás: AM







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot

Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Gyökeres-gól és papírforma győzelem a londoni derbin

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Hóban is veretett egy magyar teslás

Amikor tél van, és az utak jegesek, latyakosak, egészen más szabályok szerint működik a fizika. Ilyenkor nem az számít, mit tud az autó.

Anyácska néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az Anyácska...

Sosem csalnának meg: ők hárman a leghűségesebb csillagjegyek

A párkapcsolatok egyik legértékesebb alapja a hűség. Míg egyesek számára ez természetes és magától értetődő, másoknak komoly...

Ezért áztatják a profi háziasszonyok a csirkehúst sós, ecetes vízbe – minden problémát megold

Ezért áztatják a profi háziasszonyok a csirkehúst sós, ecetes vízbe.

Trump szerint értesítették, hogy véget ér az öldöklés Iránban, nem hajtják végre a kivégzéseket

Közben különböző források már a küszöbön álló amerikai beavatkozásról beszéltek.

Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása

A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.

Ez az afrikai ország majdnem Magyarország része lett, hatszor akkora mint hazánk, óriási tengerpartja is van?

Egy különös budapesti látogatásból indult el az a történet, amelynek végén egy teljes ország kapta fel a fejét.

0

Sport

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

Az EHF a magyarokat is figyelmezteti a kézi Eb előtt, hatalmas szenzáció van készülőben

A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.

Váratlan húzásra készül a Liverpool, ez Szoboszlaira is hatással lesz

A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, mindezt hiába.

0
0

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h

"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából

Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

Stohl András exfelesége máris új életet kezdett a válás után: ez a férfi rabolhatta el a szívét

2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a boldogságot,

0