Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Orbán: nemzeti konzultáció kezdődik

Nemzeti konzultáció kezdődik a koronavírusról és a gazdaság újraindításának intézkedéseiről - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


hirdetés

Közölte: a kérdőív nagy része elkészült, és várhatóan már péntek délután meg is indítják a konzultációt.

Jelezte, arról a "Soros György-féle tervről" is meg fogják kérdezni az embereket, amely "adósrabszolgaságot eredményező", lejárat nélküli "örökkötvények" kibocsátásáról szól.

A kérdéssort postán küldik el, a kormányfő pedig arra kért mindenkit, töltse ki és juttassa vissza.

A koronavírus-járványról szólva a miniszterelnök az elmúlt tíz év egyik legjobb döntésének nevezte a rendkívüli jogrend bevezetését, mert járvány idején a gyorsaság a legfontosabb, és a rendkívüli jogrendben a kormány rendeletekkel módosíthat törvényt.

Miután azonban a járvánnyal szembeni első csatát megnyertük, már nem szükséges a helyzet kezeléséhez rendkívüli jogrend, ezért a parlament döntése után a kormány nem hozhat többé rendeletet olyan ügyben, amelyben törvényt kell alkotni - mondta.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a járvány nem múlt el, és a professzorok szerint nagy valószínűséggel ősszel várható egy második hullám, az pedig "nem érhet bennünket úgy, mint az első", fel kell rá készülni.

Ezért fenntartják a járványügyi készültséget, amely azt jelenti, hogy folytatódik az operatív törzs működése, fennmarad a kórházak járványügyi irányítási rendszere, a tisztifőorvos pedig megerősített jogköröket kap - ismertette.

Orbán Viktor úgy értékelt: Magyarország azért védekezett jobban, sikeresebben, mint a nyugat-európaiak, mert minden döntés - például a veszélyhelyzet, az iskolalátogatási tilalom és a határzár elrendelése - korábban, vagyis időben született meg, köszönhetően a rendkívüli jogrendnek.

Közölte ugyanakkor: arra is fel kell készülni, hogy egy-egy lokalizált térben - például idősotthonban vagy kórházban - most, a járvány enyhülésének időszakában is "felszaporodhatnak" a fertőzések. Ezért az operatív törzset egy úgynevezett bevetési egység létrehozására utasította: ha bárhol az országban megnő az esetszám, ez az egység megjelenik ott, és lokalizálja a fertőzést.

Az ellenzéki kritikákra is reagált a kormányfő, azt mondta: a baloldal szerint már 2010 óta diktatúra volt, de "ez mind semmi, mert a rendkívüli jogrenddel" még egyszer bevezették a diktatúrát, és most, a jogkörök visszaadásakor jön a harmadik diktatúra.

A következő hétéves EU-s költségvetésre vonatkozó európai bizottsági tervezetet is kommentálta Orbán Viktor, kifejtve: a koronavírus-járvány miatt tervezett gazdasági helyreállítási alapba szánt 750 milliárd eurót nem munkával "hoznák létre", hanem hitelből, amelynek visszafizetésére közösen vállalnának garanciát. Úgy értékelt, hogy ez valójában az "Európa-kötvény" konkrét megvalósulása, és mivel 30 évre akarják felvenni, még "az unokáink feje fölött is ott lebeg majd az a lehetőség, hogy ha nem a magyarok, hanem valaki más nem tudja visszafizetni a hitelét, akkor majd nekik kell helyettük".

Közölte, nem utasítja el azonnal a tervet, de "berzenkedik" ellene az ösztönvilága, ezért azt javasolja, hogy higgadtan tanulmányozzák, majd döntsék el, akarnak-e ilyen útra lépni.

A tagállamok közötti pénz elosztására vonatkozó megoldási javaslatot viszont abszurdnak és perverznek minősítette, mert "több forrást juttat a gazdagoknak, mint a szegényeknek".

A magyar gazdaság helyzetéről a kormányfő azt mondta: ha sikerül végrehajtani a gazdaság újraindítása érdekében tervezett intézkedéseket, akkor "nemcsak hogy jól jövünk ki a 20-as évből, hanem egy fantasztikus 21-es évünk lehet, és a költségvetés, amit benyújtottunk, ezt meg is alapozza".

A miniszterelnök a rádióinterjúban együttérzését fejezte ki a múlt heti Deák téri kettős gyilkosság áldozatai hozzátartozóinak. "Hiába fogtuk el azonnal az elkövetőket, ez nem adja vissza az életüket" - mondta.

Második kormánya hivatalba lépésének 10. évfordulója alkalmából Orbán Viktor arról is beszélt: 1990-ben nem sikerült olyan változást elérni, amely meg tudta volna újítani az országot. A kommunistákat "lenyomtuk", a szovjeteket "kiszorítottuk", a magyarok pedig kezükbe vették az ország jövőjét, de a régi rezsim és az új világ képviselői közötti harc nem zárult le az első antikommunista, Antall József vezette kormánnyal, hanem "az ellenfél óriási támadásba ment át". A baloldal újjászervezte magát, és megkezdődött egy hosszú harc: 20 éven át "hol a jövő nyert, hol a múlt" - fejtette ki.

A 2010-es kétharmados választási győzelme után azonban biztos volt abban - folytatta -, hogy ezt a küzdelmet le kell zárni, "a jövőnek nyerni kell", ez volt az elképzelése. Ezért megalkották az új alkotmányt, az "alkotmányozó elnök" Schmitt Pál érdemei elévülhetetlenek - mondta.

A miniszterelnök azt is felidézte, hogy 2010-ben egy súlyos pénzügyi válság kellős közepén volt Magyarország, de nem akart úgy válságot kezelni, mint a szocialisták, akik minden terhet áthárítottak a családokra: elvettek egyhavi nyugdíjat, egyhavi bért, adót emeltek, elvették a családtámogatási rendszert, és a devizahitelekkel adósrabszolgaságba kergették családok millióit. Ezzel kapcsolatban megemlítette Matolcsy György - a 2010-2013 közötti nemzetgazdasági miniszter, jelenlegi jegybankelnök - nevét, akinek az volt az álláspontja, hogy van más közgazdasági út, mint a liberálisoké.

Végül hangsúlyozta, kormányzásának "magasabb rendű célja", hogy minden magyar úgy érezze, "összetartozunk, egy nemzet vagyunk, ez egy nagy nemzet". "Összességében arra megyünk, amerre szerettünk volna. Minden magyar - szerintem - jobban érzi magát a bőrében" - mondta, kiemelve azt is, hogy Magyarország ma Európa talán egyetlen munkaalapú társadalma.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4

A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen...

Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől

Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és...

Váratlanul rátört a randevúzó párra a Házasság első látásra pszichológusa, a dacos férjnél betelt a pohár a nyers bírálat után

Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor...

Tarr Zoltán nekirongyolt az Orbán-kormány médiapolitikai örökségének – Visszavonják a szimbolikus jelentőségű keresetet

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében...

Horvátország eldugott halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát

Komiža, Vis szigetének bájos halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát: macskaköves utcák, különleges naplementék és autentikus...

4 csillagjegy, akinek egy régi álma válhat valóra októberben

Négy csillagjegy számára különleges fordulatokat hozhat október: egy régi vágy végre elérhető közelségbe kerülhet, és új...

Azonnali bejelentés érkezett Lengyelországból – Varsó Oroszországot sejti a szabotázs mögött

Németországban elfogtak két török állampolgárt a lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz miatt, a szabotázs mögött Varsó...

Történelmi eladás az NBA-ben: Michael Jordan mezt vettek 4,5 milliárd forintért

Újabb elképesztő rekord dőlt meg a sportrelikviák piacán: több mint 4,5 milliárd forintnak megfelelő 14 millió dollárért talált...

Tudod, miért nem ér le a padlóig a nyilvános WC-fülkék ajtaja? Meglepően logikus oka van

Biztosan észrevetted már, hogy a bevásárlóközpontokban, éttermekben vagy más nyilvános helyeken található mosdókban a fülkék ajtaja...

Nyolcmillió dollárt keresett AI-zenékkel egy férfi úgy, hogy a rajongói is robotok voltak

Michael Smith az AI-jal generált dalokat is botokkal hallgattatta, ami csak elsőre tűnhetett jó ötletnek. A férfi ugyan busás bevételre...

Fél évvel a választás után értékeli a helyzetet Orbán Viktor

Orbán Viktor a Bayer Show-ban ad interjút, amelyben a választások óta eltelt fél év fejleményeit értékeli. A volt miniszterelnök a...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik

Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli

0