Koronavírus - Orbán: minden változtatás kockázatot jelentene
Jelenleg jól van beállítva a koronavírus-járvány elleni védekezés szintje, és minden változtatás kockázatot jelentene, ezért "ne kockáztassunk, minden maradjon úgy, ahogy van" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
hirdetés
"A mostani állapot jó, stagnál a helyzet, és minden változás, amit esetleg tennénk, az magával hordozhatja a helyzet romlásának kockázatát, és ezt nem szeretnénk vállalni" - fogalmazott a kormányfő, úgy értékelve: a magyar védekezés bevált. Azt mondta, "ha tartjuk azt, ahogy eddig éltünk, és ahogy eddig együtt éltünk a vírussal, akkor nem lesz baj".
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon ma minden rendelkezésre áll a védekezéshez, és "a szükséges eszközöket mi gyártjuk", mindenből annyit, amennyi kell, a helyzet így sokkal biztonságosabb.
Megjegyezte továbbá: a járványügyi helyzetben a magyar egészségügyi rendszerről kiderült, hogy Európa egyik legjobban teljesítő egészségügyi rendszere.
Mit sem érnek azonban az eszközök, ha a szabályok nem pontosak, illetve az emberek nem tartják be őket. Ezért is fontos a nemzeti konzultáció, hogy a következő hullám elleni védekezésre "úgy fussunk rá, hogy ne legyen vita semmiről se" - fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: a tervszerű, higgadt, kiszámítható védekezést nem szabad feladni, "nem szabad, hogy elragadjon bennünket a hév, a lelkesedés, a szív, a nyár, a Balaton, a nyaralás", hanem "legyen a fejünkben, hogy a vírus itt van közöttünk". A "nyugalom hátterében" folyamatosan több száz ember áll készenlétben "egy gépház megbízható módján" - jelezte.
A miniszterelnök elmondta: az operatív törzs ülésezik, keddenként tesz javaslatot a kormánynak az esetleges módosításokra, erről a kabinet szerdánként tud határozni, a döntések pedig pénteken lépnek hatályba. Ez elsősorban a külföldre utazóknak fontos - folytatta -, mert a veszély most a vírus behurcolása. Ezért arra kérte az érintetteket, hogy kövessék az országbesorolásokat, és külföldre utazás esetén a zöld jelzésű országokat válasszák, ne a sárgákat és a pirosakat, mert ezzel nemcsak magukra, hanem az itthon maradókra is bajt hozhatnak. A világban sok helyütt megindult a második hullám - hívta fel a figyelmet.
Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy a járvány miatt segíteni kell a könnyűzenével foglalkozóknak is, ezért a kormány elkülönített nekik több mint 5 milliárd forintot, és egy olyan program indul, amelyben garázskoncerteket rögzítenek, majd a média bemutatja őket. A keretből 800 millió forintot kifejezetten a cigányzenészek megsegítésére szánnak.
A munkaügyi helyzettel kapcsolatban arról beszélt, hogy a járvány miatt összességében ugyan megtört a foglalkoztatás lendülete, de ezt már sikerült visszaállítani, néhány hét múlva pedig az is kijelenthető lesz, hogy teljesült az a kormányzati vállalás, amely szerint annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit tönkretett a vírus.
A kormány a gazdasági védekezés egy speciális változatát alakította ki - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy sokat szokott segíteni neki a "szellemileg nagyon bátor" Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint "kanyarban kell előzni", vagyis ki kell találni olyan speciális magyar válságkezelő lépéseket, amelyekkel előnyre lehet szert tenni a válság időszakában.
Más országok válságkezeléséhez képest a legfontosabb eltérésnek a kormányfő azt tartja, hogy Magyarország nagyon jelentős összegeket és szabályváltozásokat eszközölt a beruházások területén. Ez pedig jövőre fantasztikus eredményeket fog produkálni, 2021-ben egy olyan "beruházási boom" mutatkozik majd meg a magyar gazdaságban, amire régen volt példa, és "jobb állapotban fogunk kijönni a járványból, mint ahogyan belementünk" - értékelt.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezt egy bizonytalansági tényező zárójelbe teheti: ha van második hullám, és az térdre kényszerít bennünket.
A rádióműsorban szó volt arról is, hogy 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz Veszprém, amiről a kormányfő azt mondta: ez egy lehetőség lesz arra, hogy ezt a fantasztikus országot megmutassák a világnak, de akkor az nem lehet koszos, viharvert. Veszprém egy ékszerdoboz, a lábainál pedig ott a Balaton - fogalmazott.
A kulturális fővárosi program jó kezekben van, Navracsics Tibor volt miniszterelnök-helyettes fogja össze kormánybiztosként, és a térségre összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak - ismertette.
A legutóbbi EU-csúccsal kapcsolatban Orbán Viktor arról beszélt: a magyarok ne úgy gondoljanak az európai uniós forrásokra, mint "amit mi kapunk valakitől, aki nálunk gazdagabb és erősebb", hanem úgy, hogy Magyarország a nyugati áruk védővámok nélküli behozataláért és beruházásokért cserébe elvárja a létrejövő profit egy méltányos részének visszajuttatását, mert "az a mienk, azért mi dolgoztunk meg". A versenyfeltételek egyenlőtlenek voltak, ezért "jár nekünk valamifajta esélyegyenlőséget teremtő pénzügyi visszatérítés" - jegyezte meg.
Hangsúlyozta továbbá: a brüsszeli visszatérítéseket gyorsan kell felhasználni, különösen járvány idején számít az idő a gazdaságban, ezért a kormány már beazonosította a gyors megvalósításra alkalmas programokat. Példaként említette a magyar vízrendszer megújítását, valamint a környezetvédelmi és energiarendszer átalakítását, amelyek ezermilliárd forintos tételek.
"A legutolsó brüsszeli csatában négy nap alatt 3 milliárd euróval, több mint 1000 milliárd forinttal növeltük meg azt az összeget, amelyet be tudunk vonni a magyar gazdaságba" - közölte Orbán Viktor.
hírek innen, onnan
Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4
A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen...
Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől
Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és...
Váratlanul rátört a randevúzó párra a Házasság első látásra pszichológusa, a dacos férjnél betelt a pohár a nyers bírálat után
Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor...
Tarr Zoltán nekirongyolt az Orbán-kormány médiapolitikai örökségének – Visszavonják a szimbolikus jelentőségű keresetet
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében...
Horvátország eldugott halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát
Komiža, Vis szigetének bájos halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát: macskaköves utcák, különleges naplementék és autentikus...
4 csillagjegy, akinek egy régi álma válhat valóra októberben
Négy csillagjegy számára különleges fordulatokat hozhat október: egy régi vágy végre elérhető közelségbe kerülhet, és új...
Azonnali bejelentés érkezett Lengyelországból – Varsó Oroszországot sejti a szabotázs mögött
Németországban elfogtak két török állampolgárt a lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz miatt, a szabotázs mögött Varsó...
Történelmi eladás az NBA-ben: Michael Jordan mezt vettek 4,5 milliárd forintért
Újabb elképesztő rekord dőlt meg a sportrelikviák piacán: több mint 4,5 milliárd forintnak megfelelő 14 millió dollárért talált...
Tudod, miért nem ér le a padlóig a nyilvános WC-fülkék ajtaja? Meglepően logikus oka van
Biztosan észrevetted már, hogy a bevásárlóközpontokban, éttermekben vagy más nyilvános helyeken található mosdókban a fülkék ajtaja...
Az asztrológus elárulta: a születési hónapod szerint ez az őszi program illhet hozzád a legjobban
Az ősz mindenkinek mást jelent.
Nyolcmillió dollárt keresett AI-zenékkel egy férfi úgy, hogy a rajongói is robotok voltak
Michael Smith az AI-jal generált dalokat is botokkal hallgattatta, ami csak elsőre tűnhetett jó ötletnek. A férfi ugyan busás bevételre...
Fél évvel a választás után értékeli a helyzetet Orbán Viktor
Orbán Viktor a Bayer Show-ban ad interjút, amelyben a választások óta eltelt fél év fejleményeit értékeli. A volt miniszterelnök a...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Meghajol az Arsenal 150 millió eurós ajánlata előtt a Bayern München
Egy szupersztár szélső a kiszemelt.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
100 millió eurós igazolással sokkolná a piacot a Real Madrid, ő lehet Luka Modric utódja
José Mourinho a Premier League sztárját nézte ki magának.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben
Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz
Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik
Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


