Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Orbán: 225 milliárd forintot költöttek eddig védekezésre

Eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, képviselői kérdésre válaszolva.


hirdetés

A kormányfőnek Jakab Péter (Jobbik) azt mondta: Orbán Viktor bármikor képes gúnyt űzni a magyar jogállamiságból, kész megalázni magyar parlamentet, és most törvénybe iktatta saját maga megkoronázását, korlátlan hatalmat szavaztatott meg magának.

Közölte: az egészségügyi dolgozók vért izzadnak, a rendvédelmi dolgozók túlóráznak, a boltokban is keményen dolgoznak, miközben a miniszterelnök "azon agyal", hogyan tudja mellőzni a parlamentet. Amit ma elkövettek a magyar nemzet ellen, arra nincs mentség - vélekedett.

Orbán Viktor kijelentette: nem történt Magyarországon alkotmánymódosítás, és a koronázást az alkotmány továbbra sem teszi lehetővé. Van viszont veszélyhelyzet: a járvány miatt van 15 elhunyt - öt nő, tíz férfi -, átlagéletkoruk 72 év. Van 447 regisztrált fertőzött, 16 közülük súlyosan beteg, van 103 kezelésre nem szoruló, de igazoltan fertőzött ember és van 279 tünetmentes hordozó - sorolta.

Jakab Péter úgy válaszolt, a veszélyhelyzet elhárításához nem korlátlan hatalom kell, hanem védőfelszerelés és anyagi segítség a bajba jutott családoknak. Most karanténba zárták a magyar emberek szabadságát, azonban "legyőzzük nemcsak a vírust, de a koronát is" - fogalmazott.

Orbán Viktor azt mondta: a veszélyhelyzet elhárításhoz szükséges jogkört arányosan és ésszerűen használják, és a végén minden jogkört hiánytalanul adnak vissza. Akkor a kritikusoknak "lesz esély a bocsánatkérésre" - tette hozzá.

Harangozó Tamás (MSZP) azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy a felhatalmazás birtokában az egészségügyi és szociális ágazatban emelik-e a béreket, előrehozzák-e a nyugdíj-kiegészítés kifizetését, a munkahelyek megtartása érdekében kifizetik-e a béreket, hogy ne kerüljenek az utcára az emberek, és megemelik-e azok juttatását, akik már utcára kerültek.

Orbán Viktor kiemelte: április 6-án vagy 7-én bemutatják Magyarország történetének legnagyobb, legátfogóbb, a gazdaság növekedését és élénkítését segítő akciótervét, addig türelmet kért a konkrét lépések ismertetését illetően.

Harangozó Tamás azt is firtatta, hogy a járványveszély elmúltával fenntartják-e a veszélyhelyzetet a gazdasági intézkedések miatt, a gazdasági stabilitás helyreállítása érdekében.

A kormányfő kijelentette: a parlament mai döntésével neki nem áll módjában semmit meghosszabbítani, a parlament dönt, mikor van vége a veszélyhelyzetnek. Nem jogot vettek el, hanem a kormány a veszélyhelyzet megállapításához jogot adott a parlamenti képviselőknek - tette hozzá.

Arató Gergely (DK) azt mondta a miniszterelnöknek, hogy a valódi hősök azok, akik valóban a betegséggel veszik fel a küzdelmet az egészségügyben, de ők fegyver, ellátmány és haditerv nélkül mennek küzdenek "az önök hibájából".

Orbán Viktor közölte: minden a veszélyhelyzetben hozott intézkedés addig van érvényben, amíg a parlament így dönt. "Mindenki nyugodjon meg", a kormányzati jogkörök nem jelentenek veszélyt "sem önökre, sem a demokráciára" - fűzte hozzá.

Kitért rá: hét kijelölt laboratóriumban végzik a teszteket a WHO ajánlása alapján, 13.301 laboratóriumi tesztet végeztek el hétfő reggelig. Magyarország a többi országhoz képest előbb léptette életbe a szükséges intézkedéseket, "nincs miért szégyenkeznünk" - vélte.

Arató Gergely azt mondta: többet tettek a magyar futballért, mint az egészségügyért, de most nagyobb szükség lenne az egészségügyre. Felvetette, hogy le kellene cserélni az egészségügyi minisztert olyasvalakire, akiben lakosság és az egészségügyi dolgozók is megbíznak.

A miniszterelnök válaszában felidézte az előző kormányzat egészségügyi intézkedéseit. Azt mondta, akkor forrásokat vontak ki az ágazatból, elvették az egészségügyi dolgozók bérét, a kórházak adósságokat halmoztak fel. Ezt használják mérceként a támadásokkor - ajánlotta az ellenzéknek.

A kormány Magyarország történetének legnagyobb gazdaságélénkítő akciótervét mutatja be április 6-án, vagy 7-én, amiről összefogottan tájékoztatja az ország közvéleményét és a parlamentet - mondta Orbán Viktor Tordai Bence (Párbeszéd) kérdésére válaszolva. Az ellenzéki politikus ezt megelőzően arról beszélt, hogy a kormány mindössze 225 milliárd forintot fordít a védekezésre. Kitért arra, hogy Csehországban, Szlovákiában, Romániában egyaránt jövedelempótló intézkedést vezettek be, ami eléri a 75-80 százalékot és rákérdezett: Magyarországon az állam pótolni fogja-e azok jövedelmét, akik elveszítették munkájukat.

 

A kormányfő válaszában hangsúlyozta, az elmúlt 30 évben lefolytatott viták során arra jutottak, hogy minden gazdaságkezelő csomagnak azt kell megcéloznia, hogy az embereknek legyen munkája és tisztességes bére. Magyarország történetének legnagyobb gazdaságélénkítő akcióterve azt fogja eredményezni, hogy mindenkinek lesz munkája - rögzítette.

Tordai Bence úgy reagált, ha jól érti, azt garantálják, hogy a válság idején teljes foglalkoztatottság lesz. Ez nyilvánvalóan nonszensz - mondta.

Orbán Viktor viszonválaszában kiemelte: a valóság az, hogy 2010-ben 12 százalék volt a munkanélküliség, és akkor vállalták, hogy 10 év alatt 1 millió munkahelyet fognak létrehozni. Az ellenzék csak nevetett - idézte fel a miniszterelnök, hozzátéve: a helyzet az, hogy megközelítették, és talán el is érték azt az állapotot, amikor azt lehetett mondani, aki dolgozni akart, annak volt is munkája. Olyan akciótervet fognak benyújtani, ami a munkán keresztül segíti az embereket jövedelemhez, és munkán keresztül segít nekik megélniük - hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor kitért Jávor Benedek (Párbeszéd) EP-képviselő hétfői brüsszeli kijelentésére is, miszerint "ez egy relatíve ártalmatlan járvány (.), ez most egy relatíve egy olcsó figyelmeztetés". Jussanak egymással konszenzusra, ha kérhetem! - zárta reagálását a miniszterelnök.

Keresztes László Lóránt (LMP) polgármesterek kérését tolmácsolta a kormányfőnek. Kiemelte: az önkormányzatoknak azt jelezték, hogy nem kapták meg a megfelelő forrásokat és az alapvető információhoz sem jutnak hozzájuk arról, hogy egy városban hány beteg van, hány embert ápolnak.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált: nem tud jobbat ajánlani, mint a jelenlegi rendszer, még akkor sem, ha lehetnek döccenők. Azért hozták létre a védelmi bizottságokat, hogy legyen egy testület, ahol a helyben, a tájékoztatási, döntési, képviselői felelősséggel tartozó közéleti emberek jelen vannak, ott, ahol a dolgok történnek. Ennél több információt ő sem tud senkinek sem adni, tekintettel arra, hogy az operatív törzs is a védelmi bizottságoktól érkező jelentésekből dolgozik minden reggel.

Keresztes László Lóránt válaszában azt mondta, a megyei jogú városok polgármesterei tagjai a megyei védelmi bizottságoknak, de ilyen minőségben sem kapnak meg alapvető információkat.

Orbán Viktor hangsúlyozta: igyekezni fog, hogy a védelmi bizottságok minél szélesebb körű tájékoztatást tudjanak adni az ottélőknek és a testületben dolgozóknak. Eddig azt gondolta, hogy a polgármesterek mindig többet tudnak, mint az állam képviselői - jegyezte meg a kormányfő.

Lukács László György (Jobbik) a többi között arra kérdezett rá, mikor várható a járvány tetőzése? Szerinte a matematikai modellek szerint az ország lélegeztetőgép-kapacitása áprilist végén telítődik.

Arra is választ várt: mi okozta az eszközellátás akadozását, de arra is, számolni kell-e egészségügyi dolgozók elhalálozásával? Azt is kérte, hogy nyilvános helyen csak maszkban lehessen tartózkodni.

Orbán Viktor miniszterelnök úgy felelt: nem tud megnyugtató választ adni a járvány idősíkjáról. Mint mondta, három munkacsoport készít erről előrejelzéseket számára, amelyek adatai még sosem egyeztek, így óriási a bizonytalanság ennek megítélésében.

Hangsúlyosan szólt a terjedés lassításának szükségességéről, hogy a legsúlyosabb helyzetben minél kisebb legyen a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren.

Orvosok megbetegedésével számolni kell - mondta. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a 65 év felettieket nem engedik a fertőzöttek közelébe. A megbetegedők helyére alapvetően a rezidenseket állítják, akiknek a képzése megkezdődött. Ez egy katonai akcióterv szerint zajlik - jelentette ki.

A maszkhordásról szólva közölte: azt nem rendelheti el azt kötelező jelleggel, mivel jelenleg nem garantálható, hogy lesz-e elegendő maszk a patikákban, ugyanis minden rendelkezésre álló eszközt a kórházak számára halmoznak fel. Így csak kérni tudja az emberektől, hogy viseljenek maszkot.

A független Dúró Dóra arra mutatott rá, hogy az idősek a kialakult helyzetben hónapokra elszakadnak gyerekeiktől, unokáiktól. Szerinte ezért legalább a telefonálást ingyenessé kellene tenni számukra, ehhez a távközlési vállalatokat be kellene vonni a védekezés költségeibe.

Orbán Viktor válaszában szót emelt az ellen az idősellenes hangulatkeltés ellen, amely elsősorban az online térben alakult ki. "Ezt nem szabad megengedni" - szögezte le.

A telefonálásról szólva emlékeztetett, hogy 2010-en, a kormányra kerülésükkor már egyetlen telekommunikációs szolgáltató sem volt magyar tulajdonban, így azokat nem tudja ingyenes szolgáltatásra kötelezni. "Dolgozunk azon, hogy létrejöjjön egy olyan helyzet, amikor a telefonálás az időseknek, de másoknak is a lehető legkevesebb terhet jelentse" - tette hozzá.

Emlékeztetett arra is, hogy a kormány az első országmentő akciójába mind a bankokat, mind a multinacionális társaságokat bevonta. Szólt a bankokat érintő hiteltörlesztési moratóriumról, majd hozzátette: "ami a multikat illeti, bízzon bennem és várja április 7-ét".







0
0
0

hírek innen, onnan

Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4

A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen...

Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől

Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és...

Váratlanul rátört a randevúzó párra a Házasság első látásra pszichológusa, a dacos férjnél betelt a pohár a nyers bírálat után

Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor...

Tarr Zoltán nekirongyolt az Orbán-kormány médiapolitikai örökségének – Visszavonják a szimbolikus jelentőségű keresetet

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében...

Horvátország eldugott halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát

Komiža, Vis szigetének bájos halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát: macskaköves utcák, különleges naplementék és autentikus...

4 csillagjegy, akinek egy régi álma válhat valóra októberben

Négy csillagjegy számára különleges fordulatokat hozhat október: egy régi vágy végre elérhető közelségbe kerülhet, és új...

Azonnali bejelentés érkezett Lengyelországból – Varsó Oroszországot sejti a szabotázs mögött

Németországban elfogtak két török állampolgárt a lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz miatt, a szabotázs mögött Varsó...

Történelmi eladás az NBA-ben: Michael Jordan mezt vettek 4,5 milliárd forintért

Újabb elképesztő rekord dőlt meg a sportrelikviák piacán: több mint 4,5 milliárd forintnak megfelelő 14 millió dollárért talált...

Tudod, miért nem ér le a padlóig a nyilvános WC-fülkék ajtaja? Meglepően logikus oka van

Biztosan észrevetted már, hogy a bevásárlóközpontokban, éttermekben vagy más nyilvános helyeken található mosdókban a fülkék ajtaja...

Nyolcmillió dollárt keresett AI-zenékkel egy férfi úgy, hogy a rajongói is robotok voltak

Michael Smith az AI-jal generált dalokat is botokkal hallgattatta, ami csak elsőre tűnhetett jó ötletnek. A férfi ugyan busás bevételre...

Fél évvel a választás után értékeli a helyzetet Orbán Viktor

Orbán Viktor a Bayer Show-ban ad interjút, amelyben a választások óta eltelt fél év fejleményeit értékeli. A volt miniszterelnök a...

0

Sport

Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája

Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.

Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló

A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.

Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott

Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik

Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli

0