Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Nagykanizsán védekezési alapot, Szegeden járványkórházat hoznak létre

A koronavírus-járvány miatt további nagyvárosi önkormányzatok kényszerülnek változtatásra a költségvetésükben, illetve a szolgáltatásaikban.


hirdetés

Zalaegerszegen az idei fesztiválokra és egyéb rendezvényekre szánt összegekből 50 millió forintos járványügyi védekezési alapot hozott létre, továbbá alternatív költségvetést készít az önkormányzat, hogy a várost ne érje majd váratlanul a vírus okozta válsághelyzet, erről a kormánypárti és ellenzéki képviselők is tájékoztatást kaptak - közölte szombaton a közösségi oldalán Balaicz Zoltán polgármester.

Az alternatív költségvetés nyári elfogadásáig egyelőre leállnak az önkormányzati forrásból tervezett kifizetések, megrendelések, megbízások, amelyek nem a mindennapi élethez, a város működtetéséhez és üzemeléséhez, a dolgozók fizetésének biztosításához kapcsolódnak; nem indulnak új útépítések, felújítások, fejlesztések, beruházások, nem lesznek turisztikai, nemzetközi, városi programok, fesztiválok. Az uniós forrásból megvalósuló településfejlesztési projektek, a Modern városok program projektjei és egyéb pályázati projektek folytatódnak.

A minden korábbi évet meghaladó, 4,7 milliárd forintra tervezett helyiiparűzésiadó-bevétel akár milliárdos összeggel is csökkenhet - jelezte Balaicz Zoltán.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere Facebook-oldalán közölte: a koronavírus-járvány miatt a védőnők nem látogathatják az újszülötteket. A Családbarát Szolnok program keretében felfüggesztik a játékok, takarók ajándékozását az újszülöttek családjainak, ez érintettek a későbbiekben meg fogják azokat kapni.

Katonai sátrat állítottak a szolnoki MÁV-kórház bejáratához - olvasható a honvedelem.hu-n. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt minden kórházban fokozott járványügyi intézkedéseket vezettek be, amelynek része az intézményekbe belépők testhőmérsékletének ellenőrzése. A mérőeszközök azonban 10 Celsius-fok alatt nem működnek, ezért a Magyar Honvédség ideiglenesen felállított egy sátrat, hogy az előszűrést ott végezhessék el.

Szegeden az egykori II-es kórház épületében a fertőző betegek ellátására alkalmas centrumot alakítottak ki - közölte Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnöke az intézmény honlapján megjelent videóban.

A centrumban első lépésben száz ágyat biztosítanak az infektológia számára, és 15 ágyas sürgősségi betegellátó osztályt hoztak létre azoknak a pácienseknek, akik felső légúti fertőzés gyanúja miatt kerülnek be a klinikai központba. A centrumban 27 ágyas intenzív részleg működhet, el tudják végezni a CT-vizsgálatokat, két műtő pedig alkalmas a fertőző betegek ellátására. A korábban a kórházban működő egységeket más ingatlanokba költöztették át.

A hódmezővásárhelyi kórház honlapján megjelent közlemény szerint az intézményben a tervezett ellátásokat és műtéteket szüneteltetik, a kakasszéki reumatológiai- és mozgásszervi rehabilitációs részleget, valamint a hódmezővásárhelyi ápolási osztályt pedig kiürítik. Hétfőtől bizonyos szakrendelések átmenetileg szünetelnek, másoknál csak telefonos konzultációra van lehetőség.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat távkorrepetálást indít, a karitatív szervezet munkatársai a tanulásban segítségre szoruló gyermekeket kötik össze a segítségüket felajánló fiatalokkal.

Szombaton azt közölték az MTI-vel, hogy a koronavírus-járvány idején otthon tanuló gyerekek számára kínál segítséget új, kortárs segítő programjuk.

A tanulásban segítségre szoruló diákok a karitatív szervezet új weblapján (https://korrepetalas.maltai.hu) kérhetnek segítséget. Ugyanezen a weblapon várják azoknak a fiatal önkénteseknek a jelentkezését, akik a tudásukat ajánlják fel. A szeretetszolgálat munkatársai összekötik a jelentkezőket, akik számukra létrehozott videó chatszobákban kommunikálhatnak egymással.

Csalók járják Erzsébetvárost - figyelmeztet Niedermüller Péter, a főváros VII. kerületének polgármestere a Facebookon. Azt írta, a lakók jelzéseiből tudják, hogy csalók járják a városrészt. Ételosztásra hivatkozva lakcímegyeztetést végeznek, ehhez bebocsátást kérnek a lakásokba. Vannak olyanok is, akik fehér ruhában járják Erzsébetvárost és azt mondják, hogy az önkormányzat megbízásából fertőtlenítést végeznek a lakásokban.

A polgármester hangsúlyozta, senkinek sem adtak felhatalmazást ilyen tevékenységekre.

A MÁV is további változtatásokat vezet be a járvány miatt: a helyjegyes vonatokon az utasok választhatnak ülőhelyet a szabadon maradt ülések közül, így maguk alakíthatják az egymástól való távolságot. A vasúttársaság szombaton közölte azt ís, a sorban állás és személyes érintkezések csökkentése érdekében a továbbra is arra kéri utasait, hogy jegy- és bérletvásárlás esetén részesítsék előnyben a MÁV applikáció használatát és az e-vonatjegy váltását.

A Wizz Air március 21. és április 20. között törli Budapest és georgiai Kutaiszi közötti, valamint március 23. és április 3. között Budapest és az albániai Tirana közötti járatát, miután a georgiai, illetve az albán kormány új intézkedéseket hozott a koronavírus-járvány lassítására - közölte a légitársaság kommunikációs feladatait ellátó cég az MTI-vel. Az érintett utasok WIZZ számlájára automatikusan jóváírják a viteldíj összegének 120 százalékát, amelyet 24 hónapon belül használhatnak fel a Wizz Air termékeinek és szolgáltatásainak megvásárlására. Az utasok kérhetik a viteldíj visszatérítését is, amely azonban valamelyest hosszabb időt vesz igénybe.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Seszták Miklóst az ügyészségen vették őrizetbe, de a nyomozók lépése súlyos eljárási hibát leplezhet le

Közel egy órával előzte meg az elfogás a hivatalos közlést A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi...

Súlyos vádat kapott Magyar Pétertől a volt főügyész a dunai telefonos ügyben: Fürcht Pál lépett a felhívásra

Készséggel áll a hatóságok rendelkezésére a volt főügyész Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi...

Amerikai érsek: Ne vegyenek részt katolikus katonák az élőben közvetíteni tervezett kivégzésen

Timothy Broglio, az amerikai hadserekben szolgáló katolikusok fő lelkipásztora közölte, hogy a kivégzősztagban való részvétel...

Orbán Viktor: Nem lehet bennünket felszámolni, mert a fél országot nem lehet börtönbe csukni

A volt miniszterelnök a Fidesz-kormány tagjai ellen folyó eljárásokra utalva jelentette ki, hogy a jobboldalt nem lehet felszámolni. Orbán...

Pénzügyi vita fajulhatott késeléssé, részletek derültek ki a hajdúhadházi támadásról

A 26 éves áldozat a támadásban életveszélyesen megsérült, meg kellett műteni.

Orvosmeteorológia: kedden reggel a fagyoké, napközben az őszies időé lesz a főszerep

Direkt fronthatás nem lesz, de az orvosmeteorológiai helyzet ettől még nem lesz rózsás.

Orbán Viktor: „Ezért akarnak engem bíróság elé állítani?”

Orbán Viktor felháborodva kritizálta a Tisza minisztereit: „vicc az egész” – mondta. Úgy vélte, Magyar Péter szavainak semmi köze a...

Vége a veszélyes autóipari őrületnek: drasztikus lépésre szánta el magát a távol-keleti nagyhatalom

A Nikkei Asia szerint Kínában drasztikus lépésre szánták el magukat a hatóságok, miután biztonsági aggályok merültek fel az elektromos...

Hegyimentők hoztak le két magyar fiatalt a legmagasabb osztrák csúcsról

A 19 és 20 éves túrázók ép bőrrel megúszták az esetet, de a mentésnek borsos lehet az ára.

„Amit látunk, az a filmszínház következő felvonása" – a Fidesz reagált az ukrán törvénymódosításra

Az ellenzéki párt szerint Magyar Péter hallgat a lényeges kérdésekről.

Kazettás bomba robbant egy iskolai kiránduláson Izraelben, egy diák meghalt, többen megsérültek

A kamaszok megtalálták a robbanótestet, és játszani kezdtek vele.

Tényleg mindig álmos vagy délután? A tested így jelezheti a számodra, ha nagy a baj

Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.

0

Sport

Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot

A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán

Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

100 millió eurós igazolással sokkolná a piacot a Real Madrid, ő lehet Luka Modric utódja

José Mourinho a Premier League sztárját nézte ki magának.

MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba

A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.

A Barca nem pihen, ennek a hat játékosnak a leigazolása van napirenden a Camp Nouban

Deco igyekszik megelőzni a riválisokat, fiatal játékosok érkezhetnek.

„Így nem lehet játszani.” – a bajszos Carlos Alcarazt hazaküldték a mestertornáról

Rosszul érezte magát a pályán, egyfolytában magyarázott csapata páholya felé.

0
0

Bulvár

Végzetes csapást kaphat most a NER

Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú

„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát

Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.

Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót

Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.

Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé

De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.

Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát

Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.

Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”

Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r

A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól

Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is

Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben

Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz

Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő

A 45 éves nő vasárnap reggel elektromos autójával fának ütközött. A jármű kigyulladt, a sofőr pedig benne égett Gifhorn járásban, Németországban. A Elektromos autóban égett halálra egy 45 éves nő bejegyzés e

0