Koronavírus - Még több óvodát nyitnak meg a vidéki nagyvárosokban
Még több óvodát nyitnak meg a vidéki nagyvárosokban a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhülésével, ügyeleti rendszerben és az egészségvédelmi intézkedések betartásával, valamint fokozatosan bővül a járóbeteg-szakellátás is.
hirdetés
Kaposváron a növekvő igények miatt az eddigi hat ügyeletes óvodán kívül még hármat, az egy ügyeletes bölcsőde mellett még egyet kinyitottak, hogy fogadni tudják a gyerekeket. A városban a múlt héten óvodai elhelyezést 79, bölcsődeit 22 gyermek vett igénybe - közölte Szita Károly polgármester.
Nagykanizsán megnyitották valamennyi óvodát, és az eddigi egy helyett már két bölcsődében fogadják az ügyeletet igénylő szülők gyermekeit. Az intézményekben továbbra is legfeljebb öt gyerek lehet egy csoportban - közölte Balogh László polgármester a közösségi oldalán.
Székesfehérváron hétfőtől ügyeleti rendszerben szintén valamennyi óvoda megnyitja kapuit, kivéve két intézményt, mert az egyikben fejlesztés zajlik, a másik pedig egy korábban eldöntött átalakulás miatt marad zárva. Valamennyi nem önkormányzati fenntartású óvoda és bölcsőde esetében visszavonták a korábban elrendelt rendkívüli szünetet, ezek az intézmények is nyitva tartanak. Cser-Palkovics András polgármester a játszóterek és szabadtéri edzőparkok megnyitásáról is döntött, a közösségi tereket rendszeresen fertőtlenítik majd, ezek hétfőtől használhatóak ismét.
Szegeden hétfőn szintén valamennyi önkormányzati fenntartású szegedi óvoda kinyit, a 45 intézményben ügyeleti rendszerben fogadják a gyerekeket. A létszámkorlátozás miatt a 4100 szegedi óvodás közül csupán kilencszázat tudnak elhelyezni, ezért a szülőktől munkáltatói igazolást kérnek - tudatta a szegedi óvodák igazgatósága a honlapján. A városban szombaton újranyit a Cserepes sori piac, ahol egy időben legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak majd.
Tatabányán a veszélyhelyzet kezdetén kihirdetett óvodai ügyeleti rend továbbra is érvényben marad, de három helyett már négy intézményben fogadnak gyerekeket, és csoportonként legfeljebb 5 gyermeket látnak el.
Sopronban a veszélyhelyzet kezdetétől nyitva volt mindegyik önkormányzati fenntartású óvoda és bölcsőde, így a gyerekeket abban az intézményben tudták elhelyezni, ahová egyébként is jártak. Május eleje óta folyamatosan nő az óvodai és bölcsődei ellátásban részt vevő gyermekek száma. Az intézmények legfeljebb ötfős csoportokban látják el a gyermekeket - közölte az önkormányzat.
Szécsényben a múlt héten minden nap hét gyerek volt a bölcsődében, két csoportban. A Cseperedő óvodába egy, a Bárkányi oviba szerdától péntekig már 13-13 gyerek járt, minden nap két csoportban - közölte Stayer László polgármester.
Mohácson szombaton megtartják a havi vásárt és a belvárosi piac szintén fogadja a vevőket e napon. Az önkormányzat arra kéri a kereskedőket és a vásárlókat, hogy mindkét helyszínen gondoskodjanak megfelelő védőeszközök, elsősorban a maszk használatáról.
Tiszafüreden csütörtökön nyílik meg újra az iparcikkpiac, továbbra is az ideiglenes helyszínen, a városi sportcsarnok mellett, itt a 65 évesnél idősebbek 9 és 12 óra között vásárolhatnak.
Szombathelyen pénteken megnyit a város legnagyobb játszóparkja, a Kalandváros. Itt is érvényesek az egészségvédelmi szabályok: egyszerre legfeljebb csak ötszázan lehetnek bent, tartani kell a másfél méteres távolságot, viselni kell a szájmaszkot, a játszótér használata előtt és után pedig kezet kell fertőtleníteni.
Jászárokszálláson a napokban elkezdték az egészségügyi alapellátásban és a szociális ágazatban dolgozók koronavírus-tesztelését. Az önkormányzat megelőzés és állapotfelmérés céljából saját költségén száz gyorstesztet vásárolt. Az idősek bentlakásos otthonának lakóit a tervek szerint a héten tesztelik. Pásztón hétfőn ismét elkezdődik az egynapos sebészeti ellátás a Margit Kórházban, és már 21-féle járóbeteg-szakrendelés működik majd. Mindegyik szakrendelés előjegyzés-köteles, óránként legfeljebb négy beteget láthatnak el. A betegeken előszűrést végeznek: megmérik a testhőmérsékletüket, fertőtlenítik a kezüket és tesztet töltenek ki. Csak sebészeti vagy varrott szájmaszkban lehet vizsgálatra jelentkezni, FFP2-es és FFP3-as maszkban tilos belépni a kórház területére. A magánrendelések továbbra is szünetelnek.
A Tolna Megyei Balassa János Kórház a honlapján közölte, hogy tüdőszűrő állomása ismét fogadja a betegeket, de kizárólag előjegyzéssel.
hírek innen, onnan
Elfogytak a szavak: Miss Mood az édesanyjától kapta a leggyönyörűbb karácsonyi ajándékot
Izgalmas időszakot él az énekesnő. Miss Mood decemberben tud igazán a szenvedélyének élni: az alkotásnak. Legalábbis, ami a kreatív...
Karácsonyi sokk: a tinédzser anya titokban tartotta terhességét, szülei az ünnepi vacsorán szembesültek az unokával
Egy 18 éves fiatal nő a Redditen osztotta meg történetét arról, hogyan vált egy meghittnek szánt karácsonyi vacsora pillanatok alatt...
Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken,...
Téli fürdőtipp: ez az alföldi gyógyvíz megér egy próbát
A Nagykunság kifejezetten bővelkedik termál- és gyógyvizekben, a térségben több kiváló termálfürdő is működik. Bár mindegyik...
Emma Stone sci-fi mesterműve után itt az újabb kötelező darab
Emma Stone 2025-ben ismét meghódította a közönséget a Bugonia című fekete komédia–sci-fi thrillerrel, ami az év egyik legtöbbet...
Döbbenetes információkat közölt az orvos a házaspárral az ultrahangos vizsgálat végén
Egy kaliforniai házaspár élete egyik legnagyobb meglepetését élte át, amikor rutinvizsgálatra érkeztek az orvoshoz, hogy...
Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta
A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei...
Előjáték időtartama: mennyi az ideális? Kiderült a meglepő válasz
Előjáték: mennyi az ideális idő? Most megtudhatod a választ!
38 év után is nagy siker Kevin Costner Oscar‑díjas gengszterfilmje
Kevin Costner pályafutása az elmúlt évtizedekben többször is bizonyította, hogy a hollywoodi „örökség‑sztárok” egyik...
A valaha készült egyik legsikeresebb kémfilm Daniel Craig főszereplésével
A James Bond‑franchise egyik legnagyobb kasszasikere, a Spectre újra meghódíthatja a közönséget.
Gyászol Tolvai Reni, karácsonykor érte nagy veszteség
Az énekesnő szeretett kutyája 14 év után az örök mezőkre távozott.
Premier League: Egy villanás döntött a Boxing Day-en, az MU felugrott az ötödik helyre - videó
A Manchester United 1-0-ra győzött a Newcastle ellen az angol bajnokságban.
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett
Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.
Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt
Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.
Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe
Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő
A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást
Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának
Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el
Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.
Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”
Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-
A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa
Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.
3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén
Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy
Magyar Péter bődületes karácsonyi vallomást tett a párjáról, te is meghökkensz majd, ilyen személyes dolgot eddig még nem mondott
Magyar Péter karácsony második napján adott interjút.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


