Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - MJVSZ: most a polgármester polgármester legyen, ne pártpolitikus

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében most a polgármester tényleg polgármester legyen és ne pártpolitikus - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.


hirdetés

Szita Károly, aki Kaposvár polgármestere, hangsúlyozta: a veszélyhelyzetben az a feladatuk a polgármestereknek, hogy párthovatartozástól függetlenül működjenek együtt és adják át egymásnak tapasztalataikat.

Szükségessé vált a források átcsoportosítása, vagyis a helyi költségvetés átalakítása, például védőeszközök vásárlására, a minél hatékonyabb védekezés megszervezése érdekében - tette hozzá.

A Kaposváron meghozott intézkedéseket sorolva elmondta, hogy önkormányzati dolgozók és önkéntesek segítségével megszervezték az idősek otthoni ellátását, a közétkeztetést, valamint az óvodák és a bölcsődék ügyeleti szolgálatát. Folyamatosan tájékoztatják a polgárokat az önkormányzati intézkedésekről és a kormány, az operatív törzs döntéseiről. Ez azért is fontos, mert a járvány elleni küzdelmet elsősorban "nem a kórházakban, hanem az utcán lehet megnyerni" - fogalmazott.

Szita Károly arról is szólt, az a tapasztalata, hogy a kormányzat mindenkivel szóba áll és megosztja a hatékony védekezéshez szükséges információkat az önkormányzatokkal.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az RTL szívtipró sorozatsztárja és új párja: kétgyermekes édesanyába szeretett bele

Mészáros András részletesen beszélt új párjáról, elmesélte, ki rabolta el a szívét.

Audi: az RS 5 nem kövér, csak erősek a csontjai

A 2,4 tonnájával szinte balerina az új plug-in sportszedán/sportkombi.

Szoboszlai ragyogott a Liverpoolban, Kerkez többet érdemelt volna

A magyar válogatott csapatkapitánya gólpasszal vette ki a részét az 5-2-es sikerből.

Hagyd a penészedő fürdőszoba szőnyeget – ez a trend váltja

Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor kilépsz a zuhany alól, és a puha szőnyeg helyett valami enyhén nedves, furcsa szagú textilhez...

Ezért a parfümért rajonganak a nők idén tavasszal: tartós és csábító aromája mágnesként vonzza a férfiakat

A málna többé nem csupán a tinikori, cukorkás illatok emléke. A parfümvilágban új korszak kezdődött: ez a gyümölcsös jegy...

Az iráni állami média megerősítette: meghalt Ali Hamenei, az ország legfőbb vezetője

Az iráni konfliktus legfontosabb eseményei élő közvetítésünkben.

Az USA nem kegyelmezett Iránnak – új részletek szivárogtak ki

Az amerikai kormány egy ideje már készült az Irán elleni műveletre.

Meghalt Irán legfőbb vezére, folytatódik a megtorlás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósítunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus...

5 ízületvédő szuperélelmiszer, amit 40 felett minden nőnek be kellene építenie az étrendjébe

Ha fontos számodra csontjaid és ízületeid egészsége, ezeket az ízületvédő szuperélelmiszereket mindenképpen építsd be az étrendedbe...

Ön szerint mivel nyerhetnek választást idén Csongrád-Csanád vármegyében?

Összesen 6 hét van hátra a 2026-os országgyűlési választásokig. A helyzet egyre inkább kiélezett. A politikai résztvevők és a...

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Ötvenéves a kajakkirálynő – ki nem találná, miért van hiányérzete

Szökőévben született, így „papíron” csak négyévente ünnepelhetné a születésnapját.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma

Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Elképesztő góllal indult a futballhétvége

Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.

0
0

Bulvár

Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül

Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban

A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe

Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya

A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?

Orbán Viktor a kormányra kerülése óta változatos indokokkal bújik ki a viták alól, és hiába Magyar Péter kardoskodása, Bíró-Nagy András ezúttal sem számít miniszterelnök-jelölti vitára a kampányban. Mi ennek

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud

Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.

0