Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Gulyás: május 3-áig hatályosak a jelenlegi szabályok

Május 3-áig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.


hirdetés

Május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik el, és olyan új szabályrendszert kell megalkotni, amellyel a leginkább veszélyeztetett idősek és leginkább fertőzött nagyvárosok védelmét továbbra is megfelelő körülmények között tudják biztosítani, de "az élet és a gazdaság egyre inkább újraindulhat" - mondta.

A változtatásokról a kormány a jövő szerdai ülésén dönt - közölte a miniszter.

Kifejtette: a nemzetközi gyakorlatban látni olyan enyhítő intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány egyelőre korainak tart, így például nem tartja időszerűnek az összes diák visszaengedését az iskolákba. Azt azonban megállapította a kabinet, hogy az egészségügy felkészültsége lehetővé teszi a magyar gazdasági élet újraindításának tervét, de ez csak fokozatosan, szigorú menetrend alapján történhet meg - mondta Gulyás Gergely.

A miniszter úgy fogalmazott a május 3-ai dátumról, hogy ez a lehető legkorábbi tetőzési nap, és ekkor a védekezésnek a lehető legmagasabb fokon kell állnia. Ám a pontos tetőzési napot nehéz megmondani - jelezte, hangsúlyozva, hogy folyamatos járványügyi készültségre lesz szükség a következő hetekben. Megismételte, figyelik a nemzetközi gyakorlatot, elsősorban Dél-Németországot és Ausztriát.

Beszámolt arról a kormánydöntésről is, hogy a honvédség - az intézményvezetőkkel egyeztetve - fertőtleníti az idősotthonokat.

A miniszter ezúttal is köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügy készen álljon a kialakult helyzetre. A május 3-áig terjedő idő elegendő arra, hogy az egészségügy a tömeges megbetegedés kezelésére is felkészüljön - tette hozzá.

Kizárólag szakmai döntésnek nevezte, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a kórházi ágyak 50 százalékát kell felszabadítani, és 8000 lélegeztetőgépet kell majd hadrendbe állítani.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a nap folyamán nyilvánosságra hozza a rendelkezésre álló matematikai modellszámításokat - jegyezte meg.

Arra is kitért, hogy az Országgyűlés - szemben sok más országéval vagy éppen az Európai Parlamenttel - a járvány kezdete óta is folyamatosan ülésezik, a kabinet rendszeresen beszámol a parlamentben a védekezésről, és az ellenzék is elmondhatta kritikáit.

Gulyás Gergely kiemelte: a jelenlegi helyzetben segíteni kell azokat, akik otthon vannak gyesen vagy gyeden, ezért esetükben az első sikeres nyelvvizsgához, illetve az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához hozzájárulnak, és a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjához szintén támogatást nyújtanak. Mindez 136 ezer embert érint - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: egyetértés van Magyarországon arról, hogy a munkahelyek megőrzésére és újak teremtésére van szükség a válság miatt. A gödi Samsung-beruházás ügyében is ezt a célt tartották szem előtt, egy 4-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon - közölte. Hozzátette: 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel.

Közölte: ebben a helyzetben az a cél, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson, de nem vettek el pénzt Gödtől, hiszen a település részesedik az iparűzési adóból. Felelős, indokolt döntés született, amely a település, a térség és a megye érdekeit szolgálja - vélekedett.

A miniszter elmondta: a Gödön alkalmazott megoldást érdemes lehet törvényben rögzíteni. Nem vesznek el adóbevételt a településtől, de ha ott nagyberuházás valósulhat meg, amelyhez a kormány biztosíthatja a szükséges feltételeket, akkor nem csak az adott település részesülhet az adóbevételből. Az így befolyó összegből azonban nem központi adóbevétel lesz, minden ilyen forrás továbbra is az önkormányzatokat illeti meg - magyarázta.

Kitért arra is, hogy március 11. óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerrel nőtt, az üres álláshelyeké pedig 44 ezerre csökkent. A gazdasági élet és különösen a kereskedelmi szektor leállásával sokan veszítették el a munkájukat, ezért a kormány mindent megtesz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre - jelentette ki. Hozzátette: a meghozott intézkedések lassították a munkahelyek megszűnését.

Minden feltétel adott, hogy május 4-étől az érettségi vizsgákat - kizárólag írásban - biztonságos keretek között lebonyolítsák - mondta Gulyás Gergely kérdésre válaszolva.

A miniszter hangsúlyozta: ez nem presztízskérdés, nem is politikai, hanem szakmai kérdés, ezért a kormány felhatalmazást adott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, hogy minden érintettel tárgyaljon, beleértve a szülői, a diák- és a szakszervezeteket. Ezen szervezetek felelősségére is apellálva, véleményük ismeretében nyugtassanak meg mindenkit, hogy az ország járványhelyzetben is képes az érettségi biztonságos lebonyolítására. A köznevelési államtitkár a kormány felhatalmazása alapján szabadon dönthet, hogy a feltételek maximálisan biztosítottak, vagy ha szükséges, egy vagy két héttel halasszák el a vizsgákat - jelezte a miniszter.

Megerősítette, változatlanul érvényes, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat, és a fertőzés mérsékléséhez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll.

Kitért arra is, hogy az ausztriai érettségizők ingázónak számítanak, az ezzel összefüggő döntés az osztrákokkal egyeztetve megszületett, ez logikus és célszerű is.

Arra a kérdésre, hogy a pedagógusok megkapják-e a tízszázalékos béremelést, amit Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a járvány előtt jelentett be, elmondta: a kormány nem tervez változást, nem is döntött róla mást. Ez vonatkozik az egyéb ágazatokra is - derült ki szavaiból.

Arról, hogy a május 3-ai várható járványtetőzés után a "platószakasz" meddig tarthat, azt mondta: akár hetekig is, és a modellszámítások nagy része azt mutatja, a vírus visszahúzódása farkasfogszerűen fog történni, azaz újra és újra kisebb csúcsok lesznek. Amíg nincs vakcina, a vírussal valamilyen formában együtt kell élni, és abban is egyetértés van, magyar virológusok is ezt valószínűsítik, hogy ősszel, szeptember-októberben lehet egy második fázis - közölte a miniszter.

 

Arról, hogy tervezik-e a maszkviselés kötelezővé tételét, azt mondta, ebben az operatív törzs az illetékes. Generálisan szinte sehol nem írták elő, ahol ilyen döntés született, ott is a tömegközlekedésre, a boltokra, a zárt térre vonatkozott.

A május 1-jére, illetve a háromnapos hosszú hétvégére vonatkozó előírásokról a kormány jövő héten dönt - jelezte Gulyás Gergely. Hozzátette: el tudja képzelni, hogy az önkormányzatok ugyanazokat a jogosítványokat megkapják, mint a korábbi hosszú hétvégéknél.

Arról, hogy a kormány mennyire elégedett Kásler Miklós miniszter és Müller Cecília országos tisztifőorvos munkájával, azt mondta: a kormány összetételében Orbán Viktor kormányfő az illetékes. Azt látják, hogy egy egészségügyi járványhelyzet közepén vannak, és a minden korábbinál nagyobb válság kezelésére az egészségügy felkészült. Az egészségügy-irányításért pedig Kásler Miklós felel - rögzítette.

További felvetésre örömének adott hangot, hogy az Európai Bizottság területért felelős, politikailag másik oldalon álló, liberális pártok által jelölt és Magyarországgal szemben sokszor kritikus biztosa is elismeri, a magyar intézkedések összhangban vannak az uniós joggal. A vitáknak ez még nem fog véget venni, ugyanis a kritikáknak eddig sem volt ténybeli alapjuk, azok az országgal, a kormánnyal szembeni erős kritikai hajlamon, utálaton, gyűlöleten alapultak - fogalmazott.

Kérdezték arról is, jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, hogy egyes, ellenzékhez köthető, "magukat reklámügynökségnek tituláló" honlapok olvasói levélként bemutatott hamis híreket terjesztenek. Gulyás Gergely elmondta: kockázatot jelent, a jogi minősítésébe nem menne bele. Mindenkinek a felelősségére apellált, és azt mondta: egy olyan helyzetben, amikor egy ország járványhelyzettel néz szembe, fontos, hogy hiteles és korrekt módon adjanak tájékoztatást. A kormány hiteles adatokat közöl - rögzítette.

A nyaralások lehetőségét firtató kérdésre a miniszter azt felelte: "bízzunk benne, hogy az idei nyáron is lehet majd a Balatonban fürdeni" - fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy Gál J. Zoltán - aki Karácsony Gergely kampányfőnöke volt 2019-ben - számítógépén íródhatott a Pesti úti idősotthont vezető Skultéti Józsefnek tulajdonított levél, azt válaszolta: egyelőre minden jel arra utal, Gál J. Zoltán felhatalmazva érzi magát, hogy politikai ügyekben az intézményvezetők helyett írjon leveleket.

Megjegyezte ugyanakkor, méltatlannak tartaná, ha a védekezés időszakában a főváros és a kormány politikai küzdelmet vívna.

Arra a felvetésre, terveznek-e más országból súlyos koronavírusos betegeket átvenni, azt mondta: egyelőre nincsenek ilyen tervek, ha az ország olyan helyzetben lesz, hogy tud másoknak segíteni, akkor mindenkinek szívesen segítenek. Erre csak úgy kerülhet sor, hogy az a magyar emberek biztonságát és egészségét semmilyen formában ne veszélyeztesse - mondta.

A védőfelszerelések minőségéről azt közölte: az eszközök jó része alkalmas, használható.

Megjegyezte: a maszkok körülbelül két százalékát küldték el határon túli magyaroknak és más országoknak.

Az egészségügyi dolgozók fertőzöttségéről nem tudott pontos számot mondani, de jelezte, a magyar átlag megfelel a nemzetközinek, amely a fertőzöttek körülbelül tíz százalékára teszi az egészségügyi dolgozói fertőzéseket.

A 65 év feletti orvosok visszatéréséről a gyógyításba Szentkirályi Alexandra azt mondta: ez nem kötelező, de a lehetőséget szeretnék megteremteni.

A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, a járvány elmúltával érdemes vitát folytatni arról is, jók-e a jelenlegi kórházfinanszírozási formák.

A gazdaságra rátérve közölte: a válság miatt a kormány több mint százezer forintot átvállal a bérköltségekből, az erről szóló szabályozáson módosítottak, miután egyeztettek a cégekkel. Folyamatosan konzultálni kell a vállalatokkal, és ha szükséges, változtatni kell, de a támogatás a jelenlegi mértékkel is újszerű, jó eszköz ahhoz, hogy a munkanélküliséggel járó gondokat ne segélyezéssel kelljen kezelni, hanem arra törekedjenek, hogy minél több munkahelyet megőrizzenek - fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy az inflációs várakozások egyelőre nem változtak. A nyugdíjasok esetében fontos döntést hoztak, ugyanis válság idején nem elvesznek tőlük egyhavi nyugdíjat, ahogy mások tették, hanem visszaadják nekik a 13. havi nyugdíjat. Ez is mutatja, hogy a kormány a kilábalást a válságból nem megszorítások útján képzeli el - emelte ki.

Arról, hogy felvetődött-e az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbítása, elmondta: a kabinet álláspontja szerint az csak a legvégső eszköz lehet, hogy segélyt osszanak, munkával és munkahelyekkel szeretnének segíteni.

Szentkirályi Alexandra egy, a családi erőszakra vonatkozó kérdésre közölte: zéró tolerancia van. A nehéz helyzetbe kerültek segítését szolgáló eszközök most is rendelkezésre állnak, például az áldozatsegítő központok és krízisközpontok is folyamatosan működnek, és több tárca is igyekszik segíteni a legkiszolgáltatottabbakat.

Gulyás Gergely kitért a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésére is, és arra biztatott: interneten minél többen írják alá a polgári kezdeményezést, hogy a május 7-ei határidőig összegyűljön az egymillió aláírás.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Elfogytak a szavak: Miss Mood az édesanyjától kapta a leggyönyörűbb karácsonyi ajándékot

Izgalmas időszakot él az énekesnő. Miss Mood decemberben tud igazán a szenvedélyének élni: az alkotásnak. Legalábbis, ami a kreatív...

Karácsonyi sokk: a tinédzser anya titokban tartotta terhességét, szülei az ünnepi vacsorán szembesültek az unokával

Egy 18 éves fiatal nő a Redditen osztotta meg történetét arról, hogyan vált egy meghittnek szánt karácsonyi vacsora pillanatok alatt...

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken,...

Téli fürdőtipp: ez az alföldi gyógyvíz megér egy próbát

A Nagykunság kifejezetten bővelkedik termál- és gyógyvizekben, a térségben több kiváló termálfürdő is működik. Bár mindegyik...

Emma Stone sci-fi mesterműve után itt az újabb kötelező darab

Emma Stone 2025-ben ismét meghódította a közönséget a Bugonia című fekete komédia–sci-fi thrillerrel, ami az év egyik legtöbbet...

Döbbenetes információkat közölt az orvos a házaspárral az ultrahangos vizsgálat végén

Egy kaliforniai házaspár élete egyik legnagyobb meglepetését élte át, amikor rutinvizsgálatra érkeztek az orvoshoz, hogy...

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei...

Előjáték időtartama: mennyi az ideális? Kiderült a meglepő válasz

Előjáték: mennyi az ideális idő? Most megtudhatod a választ!

38 év után is nagy siker Kevin Costner Oscar‑díjas gengszterfilmje

Kevin Costner pályafutása az elmúlt évtizedekben többször is bizonyította, hogy a hollywoodi „örökség‑sztárok” egyik...

A valaha készült egyik legsikeresebb kémfilm Daniel Craig főszereplésével

A James Bond‑franchise egyik legnagyobb kasszasikere, a Spectre újra meghódíthatja a közönséget.

Gyászol Tolvai Reni, karácsonykor érte nagy veszteség

Az énekesnő szeretett kutyája 14 év után az örök mezőkre távozott.

Premier League: Egy villanás döntött a Boxing Day-en, az MU felugrott az ötödik helyre - videó

A Manchester United 1-0-ra győzött a Newcastle ellen az angol bajnokságban.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.