Kiállítás gróf Esterházy János emlékére
Hommage a gróf Esterházy János címmel nyílt kiállítás a Pozsonyi Magyar Galéria festmény- és grafikai gyűjteményéből Kaposváron, az Agorában.
hirdetés
A 2008-ban vándorútjára indult, folyamatosan bővülő anyag, amellyel a felvidéki mártír politikus előtt tisztelegnek Kárpát-medencei képzőművészek, két-három hétig látható Kaposváron.
A tárlaton csaknem félszáz alkotással, köztük a pozsonyi parlament egykori képviselőjéről különböző technikákkal készült portrékkal, a Gulágon töltött rabságát idéző, valamint, a hitvallását kifejező festményekkel, grafikákkal és kollázsokkal találkozhatnak az érdeklődők.
Esterházy János a két világháború közötti Csehszlovákia legjelentősebb magyar politikusa volt. Bár a második világháború alatti szlovák parlamentben ő volt az egyetlen képviselő, aki 1942. május 15-én a zsidóság kitelepítéséről szóló törvény ellen szavazott, és a holokauszt idején fontos szerepet játszott az üldözöttek menekítésében, a háború után előbb kiadták a szovjet titkosszolgálatoknak, majd a szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte, a vád szerint a fasizmussal való együttműködésért. A szovjet hatóságok 1949-ben visszaadták Esterházyt a csehszlovákoknak. Elnöki kegyelemben részesült és életfogytiglani büntetést kapott. Csehszlovákia több börtönében raboskodott, 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében halt meg. A börtönparancsnok nem adta ki hamvait a családnak.
A kiállítást megnyitó Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke szerint sajnálatosan kevesen és keveset tudnak gróf Esterházy Jánosról. Mint mondta, ez a vándorkiállítás, amelyet több környező országban is bemutattak, "egy misszió", hogy beszélni lehessen Esterházy Jánosról, aki mozgalmas politikai pályája során nem csupán a magyarok, de minden elnyomott kisebbség érdekében szót emelt. "Helytállása, embersége példamutató, méltó arra, hogy megőrizzük az emlékét" - hangsúlyozta az emlékbizottság elnöke.
Csehi József, a Rákóczi Szövetség Vas Megyei Szervezetének elnöke, a kiállítás magyarországi gondnoka a Pozsonyi Magyar Galéria megalakulásának történetét felidézve érdekességként említette, hogy az 1885 májuságban megalakult Pozsonyi Képzőművészeti Egylet gróf Esterházy István - Esterházy János nagyapja - gesztorságával működött az első világháború végéig, majd 1941-ben Esterházy János közbenjárásával alakult meg Pozsonyban a Madách Könyvesház és mellette a Madách Képtár, amelyek ma Madách-könyvesbolt és Pozsonyi Magyar Galéria néven működnek.
Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere köszöntőjében annak a reményének adott hangot, hogy a kiállítást látva a somogyi képzőművészek közül is lesznek, akik gazdagítják a tárlat anyagát.
MTI
hírek innen, onnan
Hát ezért menekül mindenki hanyatt-homlok Budapestről: meglepő oka van a tömeges költözésnek
Ezt a kerületet viszont egyenesen imádják!
Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó
A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.
Dua Lipa nem hagyományos menyasszony volt: ikonikus nőről mintázta esküvői szettjét
Dua Lipa és Callum Turner május 31-én mondták ki a boldogító igent Londonban, ám a rajongók figyelmét nemcsak a sztárpár, hanem az...
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A...
Olaszország rémei ellen szerzett először pontot a vb-n a házigazda
Kétszer is a gólvonalról mentettek a bosnyákok, de Cyle Larin kibabrált velük.
Fizikai és lelki bántalmazással fenyítette a gyerekeket egy óvónő Budapesten
A rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt nyomoz.
Megvan a kanadai futball első vb-pontja, Bosznia-Hercegovina sem lehet boldogtalan
Ha Katart mindketten megverik, 4 ponttal kéz a kézben mennek tovább.
Megnyitott a Dunántúl egyik kevésbé ismert hárommedencés termálfürdője
Pénteken hivatalosan is megkezdődött a 2026-os strandszezon a Dunántúl egyik hangulatos, kisebb termálfürdőjében. A Tolna megyében...
A ferihegyi repülőtér is megérzi az iráni válságot
A kormányváltás érdemben nem befolyásolja a légikikötő működését, annak ellenére, hogy a többségi tulajdonos a magyar állam.
A málna ettől hozhat sokkal több termést - a nyári metszés időzítése is számít
Ha azt szeretnéd, hogy málnaültetvényed hosszabb ideig és bőségesebben teremjen, ne hagyd ki a nyári metszést és a tápanyagpótlást!...
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól
A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig...
Brutális erőt vett fel a forint, 352 alatt zárt az euróval szemben
Az iráni béke hírére nagyot erősödött a forint az euróval szemben. Délután indult be a lendület, amikor 353 alá került hirtelen az...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Mindenkinek tudni kell erről, aki szokott ATM-nél pénzt kivenni vagy befizetni
Ha elnyeli a kártyát, azonnal telefonáljunk!
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el
A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében
Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


