Ezt olvasta már?

0

Kézilabda: egyre több fiatal játszik a veszprémi felnőttcsapatban

Öt mérkőzésen tizenegy gólt lőttek az utánpótláskorú, azaz 1998. január 1. után született játékosok az NB I-es kézilabda-bajnokság legutóbbi játékhetén. Miután női fordulót nem rendeztek, ezúttal talán a veszprémi fiatalokat érdemes kiemelni.


hirdetés

Negatív szezoncsúcsot döntöttek az utánpótláskorú kézilabdázók az NB I-es kézilabda-bajnokság legutóbbi játékhetén. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a női ligában szünet legyen, hiszen a felnőttválogatottak már a felkészülés célegyenesében vannak a franciaországi Európa-bajnokságra. Így a fiúknak öt mérkőzésen kellett megmutaniuk, mire képesek a magyar fiatalok a hazai élvonalban.

A Szeged–Dabas, illetve az Eger–Csurgó mérkőzésen nem született „utánpótláskorú” találat, és ezúttal a többi összecsapáson sem hullottak a gólok. A legsikeresebb meccs – kisebb meglepetésre – a Veszprém–Vecsés találkozó volt, amelyen a hazai gárdából két játékos is eredményes volt. A 18 esztendős Kurucz Máté első NB I-es fellépésén mindjárt kettőt vállalt, míg a vele egyidős Hornyák Bence a legutóbbi forduló után újra betalált. A bakonyiaknál a korábbi gyakorlattal ellentétben egyre több utánpótlás-játékos kap lehetőséget, a mostani évadban a Vecsés ellen eredményes két játékos mellett Borzas Uros (19) és Dörnyei Borisz (19) is gólokkal segítette a csapatot. A forduló legeredményesebb fiatalja viszont a vendégegyüttesből került ki, a 19 éves Spekhardt Gergő hármat lőtt.

Az FTC magabiztosan nyerte a hazai bajnokiját a Vecsés ellen, ezúttal is tinédzser játékosainak aktív közreműködésével. A 17 éves Holdosi Bence mellett a 16 esztendős irányító, Lukács Péter is mattolta egyszer az ellenfél védelmét, míg a másik oldalon Gábor Marcell (20) és Kecskeméti Tamás (20) volt egyszer-egyszer eredményes.

A forduló utolsó utánpótlásgólját a Mezőkövesd balatonfüredi kölcsönjátékosa, Horváth László Attila (20) szerezte, így jött össze az elmúlt hetek teljesítményének tükrében igen halványnak látszó tizenegy találat.

 

AZ NB I ELMÚLT JÁTÉKHETÉNEK UTÁNPÓTLÁSKORÚ GÓLSZERZŐI:

Férfiak:

MOL-Pick Szeged – Dabasi KC 36–29

Sz: –

D: –

DVTK-Eger–Csurgói KK 29–29

E: –

Cs: –

FTC–Ceglédi KKSE 28–19

F: Holdosi Bence (17 éves) 1 gól, Lukács Péter (16) 1

C: Gábor Marcell (20) 1, Kecskeméti Tamás (20) 1

Telekom Veszprém–Vecsési SE 42–22

Veszprém: Kurucz Máté (18) 2, Hornyák Bence (18) 1

Vecsés: Spekhardt Gergő (19) 3

Mezőkövesd–Komló 27 – 28

M: Horváth László Attila (20) 1

K: –

 

 

forrás: nemzetisport.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Most nézett nagyot mindenki, hogy mit csinálnak Magyar Péterék a Dunán: döbbenetes videó jött egyenesen a hajóról

Magyar Péter és a szakemberek a Dunáról jelentkeztek, hogy megmutassák, mit fognak most tenni.

Azt hitted a rétestészta elkészítése ördöngösség? A pékek apró trükkjével rugalmas lesz, és nem szakad el

Biztosan veled is előfordult, hogy lelkesen nekiálltál egy klasszikus rétes elkészítésének, és a végeredmény mégis egy szakadozott,...

Kizárta egy budapesti képviselőjét a Fidesz-KDNP

Mandátuma visszaadására is felszólították.

Russell Westbrook 18 szezon után visszavonult

Egy korszak újabb meghatározó alakja búcsúzott az NBA-től. Russell Westbrook 18 szezon után bejelentette visszavonulását. A Russell...

Ezt tedd meg augusztusban, hogy ne legyen mindig álmos a gyerek az iskola alatt

Így állítható vissza a gyerek alvási rutinja iskolakezdés előtt. Mutatjuk, mikor érdemes elkezdeni, és mit tehetünk a könnyebb...

Medvét észleltek Nógrádban, figyelmeztetik a lakosságot

Ijesztően közel egy településhez.

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000...

Jön a század napfogyatkozása: hat és fél percre sötétül el majd az ég

2027. augusztus 2-án egy rendkívül hosszú teljes napfogyatkozás söpör végig Észak-Afrikán és Európa déli részén. A leghosszabb,...

Hatalmas robbanás rázta meg a rotterdami kikötőt: halálos áldozat is van, rengeteg a sérült

Egy ember meghalt, többen pedig megsérültek a rotterdami kikötőben történt csütörtöki robbanásban. A baleset egy ipari létesítményben...

Megszólaltak a környezetvédők: Magyar Péter csak a tünetet kezeli a paksi fenékküszöbbel, sőt akár nagyobb bajt is okozhat

A WWF szerint bár a fenékküszöb gyors megoldást jelent az alacsony vízállás problémájára, ám a részletes tervek ismerete nélkül nem...

Videókat is elemez a rendőrség a hajógyári-szigeti koncerten történt rosszullétek ügyében

Büntetőeljárás keretében vizsgálja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Sebestyén Balázs DJ-show-ja alatt történt rosszullétek...

Megszületett a Nemzeti Élelmiszer-önrendelkezési Index: 9 indikátor alapján mérik a magyar agráriumot

A harmadik országból érkező import elfojtja a hazait – így védené meg a piacot az új minisztériumi stratégia.

0

Sport

Teljes a csalódás, lemond magyar tehetségéről az FC Barcelona, hiába mutatkozott be a magyar válogatottban is

Yaakobishvili Áron maradna Spanyolországban, kiderült, melyik klub jelentkezett be érte.

Dárdai Márton úton van a mélybe? A csapatkapitányi szalagról álmodott, most még a Hertha kezdőcsapatából is kiszorult

Dárdai Márton lényegében háttérbe szorult a Hertha BSC-nél. A csapatkapitányi tisztségért küzdő magyar válogatott védő a kispadra szorult és a kezdőcsapatba kerülésért harcol.

Milák Kristóf bődületes 46.87 másodperces ideje jobb a cápadresszes űrvilágcsúcsnál

Akár világcsúcsot is várhatunk 100 pillangón a géniusztól.

Varga Barnabás hagyta ki egyedül a tizenegyest, az AEK Athén elbukta a Szuperkupát

A görög klub új igazolása, Vitális Milán nem lépett pályára.

Szöllősi Györggyel az élen lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A szövetség programjai a tisztújításig hátralévő időben folytatódnak.

Újabb címvédés, a PSG nyerte az Európai Szuperkupát.

Megvédték címüket a párizsiak...

Milák Kristóf hosszú évek után megtörte a csendet és újra megszólalt

Kós Hubert már minden címet birtokol 200 háton.

Végső választás:Álvarez után Lautaro Martínez lehet a Barcelona új kiszemeltje

A Barcelona továbbra is Julián Álvarezt akarja, de Lautaro Martínez neve is felmerült alternatívaként. Deco találkozott az argentin csatár ügynökével.

0
0

Bulvár

Deutsch Tamás felrobbantotta a világhálót, a Fidesz frontembere a Tiszát okolja a napfogyatkozás miatt

Az Európai Parlamenti képviselő akkorát trollkodott, hogy még a követői is kitértek a hitükből.

Amit Tóth Vera mond Tóth Gabi friss botrányáról, az túlmutat mindenen

Tóth Vera most olyan dolgot mondott húga, Tóth Gabi kapcsán, amely messze túlmutat egy újabb internetes botrányon: a gyűlölet határairól beszélt. De emberségről adott tanúbizonyságot.

Az ötödik európai hőhullám éri el Magyarországot, 40 fokos hőséggel tombol - Időjárás-előrejelzés

Nem fog sokáig tartani a kánikula, kedden már érkezik a nedves hidegfront.

Ledobták a felsőt a fesztiválozók: A bikini az idei Sziget legmenőbb darabja

A nyári fesztiválok egyet jelentenek az önfeledt szabadsággal, a világhírű előadókkal és a sokszínű közösségi élményekkel. Bárhol is járunk a világban, a fesztiválszezon mindig elhozza a nyár legörömtelibb

„Ez az alak katasztrófába fogja vezetni az országot” – élesen bírálta az MFB döntését Mandula Viktor

A Nyugati Fény alapítója szerint az Opus Titász korábban már teljesítette a pályázati feltételeket.

Dagad a botrány Sebestyén Balázs „DJ OTI” körül: rendőrök foglaltak le bizonyítékok

A Budapesti Rendőr-főkapitányság felvételeket foglalt le és mintákat vett a DJ Oti augusztus 8-i fellépésén rosszul lett vendégek ügyében, miközben továbbra sem tudni, mi okozta a beszámolókban leírt rosszulléte

Elképesztően látványos képek érkeztek a napfogyatkozásról – galéria

A szerda esti napfogyatkozást Európa több pontjáról is látni lehetett, és már meg is érkeztek az első látványos felvételek is. Stockholmtól Münchenen át Londonig sokan speciális szemüvegben figyelték, ahogy a Ho

Egy parkban csókolózva buktak le: Ez a 19 évvel fiatalabb modell a színész új párja

Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.

Óbudai luxuslakásban futnak össze Bánki Erik sötét ügyei

A fideszes politikus által használt luxusingatlan mögötti céghálóban a letelepedési kötvényprogram kedvezményezettjei is fölbukkantak.

Folyamatosan édeset kívánsz? Ez az ásványianyag hiány áll a hátterében

Ellenállhatatlanul kívánod az édességet? Mutatjuk, milyen szerepe lehet a krómnak a vércukorszint és a cukorvágy szabályozásában.

Emberláncot alkottak egy eltűnt ötéves kisfiú miatt a strandolók Siófokon

A mentőkkel közösen keresték a fürdőzők a kisfiút.