Ezt olvasta már?

0

Két hajléktalan társát felgyújtotta, egyiket mellbe szúrta egy szombathelyi férfi

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki két hajléktalan társát felgyújtotta, szobatársát pedig egy vita hevében mellkason szúrta - közölte a Vas Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.


hirdetés

A vádirat szerint a férfi 2022 augusztusában egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival, ennek során öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést. A lángok a sértett másik lábán lévő kötésre és a ruházatára is átterjedt, másod- és harmadfokú égési sérüléseket okozott. A sértett a kórházban később meghalt.

A vádlott tavaly októberben, Szombathelyen egy földön fekvő férfi ruházatát szintén meggyújtotta. A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett - olvasható a közleményében.

A vádlott ugyancsak 2022 októberében, a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, akit a vita hevében egy késsel mellkason szúrt - ismertette a főügyészség. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, de az eset körülményeire tekintettel a cselekmény életveszélyes helyzetet idézett elő, akár súlyosabb következményekkel is járhatott volna.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni - írták.

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

A vécé lett az új énidő? A tested nem biztos, hogy örül ennek

A vécén töltött néhány perc könnyen negyedórás görgetéssé válhat. Mutatjuk, miért nem tesz jót a szervezetnek ez a szokás.

Egész nap rohansz, mégis alig mozogsz? A tested előbb-utóbb jelezni fog

Az autó, az iroda és a különórák közötti rohanásban könnyű megfeledkezni a testünkről. Dóri története megmutatja, miért nem érdemes.

Ezekre a területekre folyt el a termérdek közpénz az elmúlt 15 évben - az egészségügynek csak kabátgombok jutottak

Néhány területen Magyarország uniós összevetésben is kiemelkedően sokat költött: gazdasági ügyekre, kamatokra és kultúrára, sportra,...

Nagy Feró elárulta, mennyi a nyugdíja

A nyugdíjas élet egyelőre csak terv a még koncertező Nagy Feró számára, mivel szüksége van a gázsira.

Hidegvérrel társalgott a bíróságon a debreceni késelés gyanúsítottja: önvédelemre hivatkozik a 23 éves pincér gyilkosa

Megrázó bűncselekmény rázta meg Debrecen belvárosát a hétvégén, amikor egy Múzeum utcai parkban késelésbe torkollott...

Elővette a fia iskolatáskáját az anyuka, és sokkoló dolgokat talált a titkos zsebében

Beindult az új tanév, új kihívásokkal, új történetekkel és új meglepetésekkel, mondjuk az iskolatáska titkos zsebében.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az...

Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán

A király sok mindent elnézett testvérének, de idővel kénytelen volt drasztikus lépéseket tenni.

Októberben jelenik meg az egyik legjobban várt sorozat

Négy év várakozás után októberben folytatódik Chris Pratt népszerű katonai akciósorozata a Prime Video kínálatában.

Lemondott egy helyettes államtitkár

Lemondott Mészáros Renáta, a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára – derül ki a Magyar Közlöny hétfő...

Megvan az őszi óraátállítás időpontja, ekkor kell visszatekerni a mutatókat

Az Európai Bizottság öt évre előre, 2031-ig közzétette a nyári időszámítás kezdetének és végének hivatalos időpontjait.

0

Sport

Nagy a baj, a Fradi kasszájából több száz milliót húzhatnak ki

A Ferencváros támadója, Lenny Joseph megsérült Felcsúton. Oda az üzlet?

A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak

Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.

Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára

Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.

Cody Gakpo megy, ez a klasszis érkezik a Liverpoolhoz

Az Anfielden úgy számolnak, hogy a holland csatárt a Manchester City le fogja igazolni.

Djokovicsot húsz éve nem érte ekkora szégyen a teniszpályán

Az év utolsó Grand Slam-tornája hozta el a mélypontot.

„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást

A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.

Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!

Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.

Dráma a US Openen: Djokovic rosszul lett, az első fordulóban véget ért a tornája

A szerb klasszis 20 év után kapott ki egy Grand Slam-torna első körében.

Kisebb pánik Esbjergben, jövőre távozhat a világ legjobb kézilabdázója

Henny Reistad még nem hosszabbított Esbjergben, édesapja állítólag már keresi neki a megfelelő csapatot.

Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát

Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.

El a kezekkel Kele Jánostól!

Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.

0
0

Bulvár

Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszer-partiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek

Orbán Viktor veje, a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Dorothea Hotelben is foglaltak szállást a résztvevőknek.

Megdöbbentő hívást kapott a rendőrségtől Ruszin-Szendi Romulusz, azonnal döntött a sorsáról

Váratlanul megkereste a rendőrség Ruszin-Szendi Romuluszt egy rendkívül durva internetes támadás miatt. A miniszter meglepő döntést hozott az ügyben.

Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”

Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.

„Ekkora hibát még nem követett el” – Márki-Zay Péter kíméletlenül nekiment Magyar Péternek

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter élete legnagyobb politikai hibáját követte el Unger Anna kinevezésével. Óriási a felháborodás a Tisza Párt körül.

Kipróbáltam a japán rendrakási módszert – egy hónap alatt többet tanultam magamról, mint vártam

Azt hittem, a KonMari-módszer csupán néhány praktikus rendszerezési ötletet ad majd – egy hónap után viszont egészen más lett a véleményem. Nemcsak a lakásom lett átláthatóbb, hanem arra is jobban figyeltem, mi a

Várkonyi Andrea miatt ezért állt a forgalom Tihanyban: utólag elnézést kért az Instagramon

Várkonyi Andrea teknősmentése Tihanyban nem maradt észrevétlenül. Megállt a forgalom is miatta.

4 napig telefon nélkül voltam egy vidéki faluban – soha életemben nem éreztem ilyen lelki nyugalmat

Nem gondoltam volna, hogy mindössze négy nap elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek, mennyire zajos lett az életem.

„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését

Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is. 

Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz

Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.

3 csillagjegy, akikkel elképesztő sikerek történnek

Az biztos, hogy van úgy, hogy az ember már majdnem elengedi azt, amiért hónapok óta dolgozik. Nem azért, mert már nem akarja eléggé, hanem mert túl sokáig nem érkezik visszajelzés.

Ha ilyen a vércsoportod, figyelj: a kutatók szerint nagyobb veszélyben lehet a szíved, mint gondolnád

A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.