Ezt olvasta már?


Készházgyártó üzemet adtak át Polgáron

Közép-Európa egyik legmodernebb készházgyártó üzeme kezdi meg működését Hajdú-Bihar megyében: az egymilliárd forintos beruházásból felépült üzemet csütörtökön adták át Polgáron, a helyi ipari parkban.


hirdetés

Az évente 300 készház-kapacitású üzem beruházásához a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán 250 millió forint európai uniós és hazai forrást nyert a Berger Házak Zrt. - mondta el Beregszászi Pál, a cég ügyvezető igazgatója az átadáson.

A környezetbarát és magas minőségű alapanyagok felhasználásával készülő, úgynevezett Berger Házakat gyártó üzem 50 embernek ad közvetlenül munkát, az alvállalkozókkal együtt pedig mintegy 230 embernek biztosít megélhetést - tette hozzá.

A Berger házak gyorsan, ellenőrzött üzemi körülmények között, méretpontosan és kiváló minőségben, hazai és osztrák alapanyagokból, német technológiával készülnek, hasznos négyzetméterenként pedig már bruttó 280 ezer forintos ártól elérhetők - mondta.

Hozzátette: a készházak már 6-9 hónap alatt költözhetőek, az építkezés maga pedig mindössze 2-3 hónapot vesz igénybe. Idén a várakozások szerint ezer ilyen technológiával épülő otthont adhatnak át, várhatóan az építtetők 10-15 százaléka választja ezt a megoldást.

Tóth József (DK), Polgár polgármestere az önkormányzat és a gazdasági szereplők erőteljes egymásrautaltságáról beszélt: a befektetők igénylik a jól képzett munkaerőt, és a városnak is érdeke, hogy a fiatalok, a környékbeliek helyben találjanak megfelelő munkalehetőséget.

Reményét fejezte ki, hogy egyre több fiatal választja majd Polgáron a gyorsan elkészülő, korszerű készházakat. A településen a csok+Polgár konstrukcióval támogatják a fiatalok otthonhoz jutását, ami azt jelenti, hogy a csok összegét kétmillió forinttal egészíti ki az önkormányzat, így 12 millió forint áll az otthonteremtők rendelkezésére - magyarázta a polgármester.

Tiba István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: ahol találkozik a kormány gazdaságpolitikája az önkormányzatok rugalmasságával, az olyan környezetet teremt, amely csábítja a vállalkozásokat.

Felhívta a figyelmet, hogy a polgári ipari park mellett fejlesztik a környező városok - Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Balmazújváros - ipari parkjait is, ahova további befektetőket várnak.

Kassai Ferenc, a Magyar Mérnöki Kamara alelnöke az üzemavatón utalt rá, hogy a négymilliós hazai lakásállomány mellett évi 40 ezer új lakás felépítésére volna szükség, de jó ha a felét el tudják készíteni. Úgy vélte, a negyvenezres lakáslétszám legalább fele lehetne készház, ami megfogalmazása szerint "nem ideiglenes barakk", hanem nagyon korszerű, élhető otthon, amiből egyre több készül Nyugat-Európában is.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0
0
0

hírek innen, onnan

Új évadokat kap a világhírű kémthriller

A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.

Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...

Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban

Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...

Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén

Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények

Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.

"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia

Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...

Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül

Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...

Feljelentést tesz a kormány a több mint 16 milliárdos e-ingatlan projekt ügyében

A miniszter szerint egy 2026 nyarán készült állami értékelés mindössze 52 százalékos összesített készültséget állapított meg...

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.

Kikapott Ukrajnától a magyar válogatott, vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját

Hiába volt több nagy magyar helyzet, Ukrajna egy védelmi hibát kihasználva 1–0-ra nyert a Puskás Arénában.

0

Sport

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap

A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.

10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak

Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg

Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.

Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót

Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.

A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda

Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc

Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.