Ezt olvasta már?

0

Kárpótlást mindenkinek, aprópénzt a végrehajtónak!

Négy évvel ezelőtt kezdtünk nyomozni a végrehajtó maffia piszkos ügyei után dr. Fiszter Zsuzsannával, a Mi Hazánk szakpolitikusával. Munkánk eredményeként tártuk fel a kormányig érő Schadl-Völner ügyet, és buktattuk le kiugrott végrehajtók segítségével a végrehajtó maffiát.


hirdetés

A nyomozásunk során egy végrehajtó, a kisvárdai Gyüre Péter álnéven fenyegető üzenetekkel zaklatta dr. Fiszter Zsuzsannát. Őt is lebuktattuk, és lehetőséget adtunk neki, hogy egy interjú keretében megmagyarázza, hogy miért védte a végrehajtó maffiát, és miért fenyegette Fiszter Zsuzsannát. Ő ahelyett, hogy ezt megköszönte volna, beperelt engem, mert disznófejű nagyúrnak neveztem, és mert nem szerkeszthette az interjút. Ez a végrehajtó korábban bíró és ügyész is volt. Egykori kollégái őt hozták ki a perből győztesen, és az ítélet szerint nekem 1,5 millió forint sérelemdíjat kellett fizetnem a fenyegetőző végrehajtónak. Aprópénzben vittem el neki a pénzt, az akcióról videót is készítettünk, amelyet ezúton osztok meg, egyúttal arról is beszélek, hogy olyan javaslatot nyújtottunk be az Országgyűlésnek, amely szerint mindenkit kárpótolni kell, akit az elmúlt 30 év során a végrehajtók megkárosítottak. Íme, a videó:

https://youtu.be/iB4RaNpBJAU?si=iqPnjXyUvRCEdByw







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Akár 10 fokkal melegebb lehet a lakásod egyetlen 5 másodperces szokással – fűtés nélkül

A téli hónapokban sokan próbálnak spórolni a fűtéssel, miközben nem szeretnének dideregni a saját otthonukban. Jó hír, hogy a...

Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt

Minden eddiginél magasabb, több mint 20 milliárd font, közel 8960 milliárd forint értékben kötött új fegyverexport-szerződéseket...

Vége a fehér karácsonynak? Az ELTE tanszéke szerint ez áll a háttérben

Az ELTE meteorológiai tanszék kutatói szerint a melegedő éghajlat miatt évről évre kevesebb rá az esély, hogy Magyarországon hóban...

Japánba ment a legjobb járműgyártói stratégiáért járó díj

Az Autobest zsűrije – amely 32 európai országból származó független autós újságírókból áll, ezzel Európa és a világ legnagyobb...

50 éve szállt fel utasokkal a szuperszonikus ígéret árnyéka

Fél évszázados évfordulót ünnepel a világ egyik leggyorsabb utasszállító repülője, a Tu-144. Alig repült mégis legendává vált.

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák

Ugyan a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait, a jövő év második felében várhatóan...

Átépítés kezdődik a Keleti pályaudvaron – Több vonat csak Kelenföldig jár majd

Két hónapon át jelentős változásokra kell készülni a budapesti vasúti közlekedésben: a Keleti pályaudvar érintett vágányain zajló...

Ritka rózsaszín köd lepte el Magyarországot, azonnal találgatások indultak, mi okozta

Nem sokkal később az Egyesült Királyságra is lecsapott a jelenség.

Ez már haute couture. Liptai Claudia 10 legelképesztőbb szettje a Sztárban Sztár All Starsban

Mondhatjuk, hogy a Sztárban Sztár All Stars zsűrijének szettjei voltak Az Extra Produkció, minden adásban – különösen Liptai Claudia...

Milyen diófélék tesznek jót a szívnek: a tudósok szerint ezek a legjobbak.

A diófélék – köztük a mandula és a pekándió – rendszeres fogyasztása a szív, az érrendszer és az anyagcsere egészségének is...

Koleszterinszint-csökkentő gyógyszer segíthet megvédeni a szívet a limfóma kemoterápiája során

Egy koleszterinszint-csökkentő gyógyszer segíthet csökkenteni a szívelégtelenség kockázatát azoknál a limfómás betegeknél, akik...

Begurul a yorkik labdája a szekrény alá: amit a kutyák tesznek, sokakat szórakoztat

Ez a három yorkshire terrier úgy fog össze a bajban, mint egy igazi család. Néhány napja nem mindennapi küldetés miatt tették mindezt.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

2025 legzseniálisabb góljai: Belerúgott egy óriásit a labdába, az év egyik legnagyobb gólja lett

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hatodik nap egy elképesztő kapáslövés van főszerepben.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Wittmann Géza nem tudta, hogy apaként veri a Real Madridot a kupadöntőben

Kácsor Eszternek nem volt kedve elmenni arra a meccsre, melyen megismerte férjét, Wittmann Krisztiánt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Idén nagyon más lesz az angol futball karácsonyi ünnepe

Jön a Boxing Day, de nem azt kapjuk, amit az előző években.

0
0

Bulvár

Nem lesz többé szükség szemüvegre, jóváhagyták a látást javító szemcseppet

A szemcsepp használatával bámulatos hatást lehet elérni.

Curtis kíméletlenül belegázolt Majkába, egyetlen mondattal égette le az egész ország előtt, azonnal megfagyott a levegő

A rapper egy olyan környezetben ejtette ki a száján a kőkemény üzenetet, ahol mindenki más a békére koncentrált, de ő nem bírta ki a visszavágást

Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához

Elmondták, létezik-e az a környezettanulmány, ami felbukkan abban a bizonyos több száz oldalas dokumentumban.

Börtönből üzentek a hat éve eltűnt maglódi luxusautó-szerelő, Pintér Gyula családjának

Váratlan fordulat történt a már több mint fél évtizede kámforrá vált Pintér Gyula szövevényes ügyében. A családja nem várt helyről kapott üzenetet, aminek a kapcsán abban reménykedtek, talán sikerül megoldan

Rettegett rovar került Európába: az egész kontinenst letarolhatja

A tudósok azonnali beavatkozást sürgetnek, miután a rovar már Európát is veszélyezteti.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Elvitték a Hősök tere szobrait, döbbenetes melyik magyar településre szállították őket

A magyar történelem meghatározó alakjait kiemelték megszokott helyükről, és egy távoli raktár mélyére menekítették őket.

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését

A hagyományos karácsonyi úszás tragédiába torkollott Devonban, ahol két férfi tűnt el a viharos tengerben december 25-én, és a hatóságok hiába keresték őket órákon át, végül leállították a kutatást.

Az 5–3–1 szabály, ami észrevétlenül boldogabbá tesz

Amikor boldogságról és jóllétről beszélünk, a fókusz szinte mindig ugyanarra a néhány területre esik: mit eszünk, mennyit mozgunk, eleget alszunk-e, mennyire vagyunk tudatosak mentálisan. Smoothie-k, edzéstervek, me

Elemző: „súlyos taktikai hibának látom a Fidesz részéről”

Szlovákiában elfogadtak egy jogszabályt, amely alapján büntetendő, ha valaki a Beneš-dekrétumokat bírálja. Orbán Viktor szerint nagyon fontos a magyar–szlovák kapcsolat, amit kétségkívül beárnyékolnak a Beneš-

0