Ezt olvasta már?

0

Kaposvár vezényli le hat város szövetségét

Európában is egyedülálló fejlesztést jelentett be Szita Károly, Kaposvár polgármestere a csütörtöki közgyűlésen. Kétéves előkészítő munka után foghat össze hat dunántúli város.


hirdetés

Közösen oldhatják meg majd az általuk termelt energia tárolását, amivel kereskedni is fognak. A hat város: Kaposvár, Veszprém, Nagykanizsa, Dunaújváros, Tatabánya és Zalaegerszeg közösen adta be a pályázatát, amelyre az EU-tól egymilliárd forintot kapnak, de később ezzel 60 milliárd forintos beruházási tőke érkezhet a térségbe. Szita Károly a közgyűlésen azt mondta: mivel a Magyar Fejlesztési Bank áll a beruházás mögött, mindez egy fillérjébe sem kerül a városnak, ám rengeteg megtakarítást hozhat. Másfél év múlva valósulhat meg, amikor napelemeket helyezhetnek el, ehhez átalakítják az épületeket.

A képviselők elfogadták a város környezetvédelmi programját is a közgyűlésen, amely 2030-ig tartalmaz programokat, tűz ki célokat, jelöl meg beruházásokat. Szita Károly ezt értékelve kijelentette: az eszközeik maximális kihasználásával mindent megtesznek a kaposváriak egészségéért. Bár a képviselők minden előterjesztést egyhangúlag elfogadtak, mégis kisebb vita bontakozott ki az ingyenes tömegközlekedés lehetőségének kidolgozási módjáról. Az ellenzéki képviselőket foglalkoztatja a kérdés, hogyan lehetne hosszú távon vonzóvá tenni a közösségi közlekedést.

Szita Károly polgármester végül a vitát úgy zárta le: felesleges emiatt átírni a város mobilitási tervét, hiszen minden attól függ, hogy a következő eu-s ciklusban mennyi támogatást kaphatnak majd erre a célra.

Visszaéltek a parkolóbérlettel

Módosította a közgyűlés a fizetőparkolók rendjéről szóló rendeletet Csillag Gábor jegyző előterjesztésére csütörtökön. Azt tapasztalták ugyanis, hogy az évesbérlet-vásárlók körében az utóbbi időben többször előfordult, hogy csereautóra, illetőleg gépjárműcserére hivatkozva sűrűn kérték a forgalmi rendszám módosítását a korábban megváltott parkolóhelyre. Ennek indokoltságát azonban a hatóságnak nem áll módjában ellenőrizni, ezért ez visszaélésre ad lehetőséget. Ezért javasolta a jegyző az éves parkolóbérlethez regisztrált forgalmi rendszám érvényességi időn belüli megváltoztatásának egyetlen alkalomra történő korlátozását.

Az előterjesztést elfogadta a közgyűlés.

Fában jön majd a rezsicsökkentés

Sürgetjük, hogy a rezsicsökkentésben eddig nem részesültek, vagyis a fával fűtők mihamarabb kapják meg kompenzációként a nekik járó természetbeni juttatást. Ezt válaszolta Szita Károly Kováts Imre (DK) kérdésére, mert a képviselő arról érdeklődött, hogy hozzájárul-e az önkormányzat a szállítási költségekhez, s hogy áll a fa kiosztása. Kiderült, hogy az országosan meghatározott családonkénti 12 ezer forintból 0,4 köbméter fa jut az igénylőknek. Az önkormányzatnál keményfára pályáztak, s arról döntöttek, hogy hasogatva szeretnék majd kiszállíttatni. A fuvarossal már megállapodtak, de a fára sajnos nagyon magas árajánlatokat kaptak a fakereskedőktől, ezért jött ki ennyi köbméter a számítások szerint.

 

 

 

forrás: sonline.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem csak a szavak számítanak: így kelthet azonnal bizalmat a hangjával

A magabiztosság tehát nem hangosságot, nem dominanciát jelent, hanem jelenlétet – egy olyan tónust, amely mellett a másik fél azt érzi:...

Téli méhpusztulás, gyenge termés és növekvő kockázatok – megvan, mi állhat a háttérben.

A legfrissebb vizsgálatok szerint a 2024–2025-ös időszakban tapasztalt méhveszteségek hátterében összetett okok állnak.

47 millió forintért vettek ősnyomtatványokat, hogy az Akadémiának adományozzák

Az MTA történetében száz éve nem volt példa ilyen értékes felajánlásra, mint amit Rozsondai Marianne és férje, Rozsondai Béla tett most.

Az öntévesztés infekciója

Újabban az van velem, hogy – ha akarom, ha nem – széles körben terjedő tapasztalom az észleleti fertőzés terjedése, és ráadásul...

Gyászol Tolvai Reni: karácsony éjjelén elpusztult 14 éve vele élő kutyája

Luxi régóta szívbetegséggel küzdött, és szenteste kórházba is került. Az orvosok azonban már nem tudták megmenteni az életét.

Napokon belül duplázódik a családi adókedvezmény: így lehet igénybe venni

Jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény.

Húsz év után először kihaltnak nyilvánítottak egy madárfajt Svédországban

Svédországban kihaltnak nyilvánították a hóbaglyot, húsz év után először veszítve el hivatalosan egy madárfajt. A tudósok szerint az...

Amerikai zenész megfejtette a piramisok titkát, a világot ettől a tudástól óva intették

A megoldás olyan népszerű lett, hogy tízmilliók nézték meg az amerikai férfi videóját.

7 téli kabát, amitől minden szetted drágábbnak tűnik

Egy jól megválasztott téli kabát nemcsak a hidegtől óv meg, hanem az egész megjelenésedet is gazdagabbá és exkluzívabbá teheti.

0

Sport

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik

A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő

A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt

Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.

Az idei BL-döntőt vezető magyar bíró pórul járt a Barcelona „ellensége” miatt

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett

A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.

Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért

200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.

Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak

„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.

0
0

Bulvár

Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel

Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.

Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális

Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.

„Megkérdeztem a fodrászom, hogy mivel foglalkozik” – 10 vérciki beégés, amit sosem felejtesz el

Mindenkinek volt már olyan pillanata, amikor legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Íme tíz történet, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra, még ha kínos is volt átélni.

Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe

A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.

3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén

Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy

A Venus együttes dögös énekesnője volt: így fest ma 49 évesen Varga Zsuzsa

Mutatjuk, mennyit változott Varga Zsuzsa a Venus együttes óta.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet

Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.

A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.