K&H: újabb okosfizetés jön – itt a Xiaomi Pay
Újabb szereplővel gyarapodott az okoseszközös fizetési lehetőségek sora a K&H-nál, áprilistól a magyarországi bankok közül először teszi a pénzintézet elérhetővé a Xiaomi Payt. Az ügyfelek így az Apple Pay, a Google Pay és a Garmin Pay mellett még egy szolgáltatást vehetnek igénybe.
hirdetés
Ahogy az anyavállalat, a KBC nemzetközi szinten, úgy a magyar piacon a K&H tartozik az éllovasok közé a mindennapi bankolást megkönnyítő digitális megoldások terén.
„A K&H-nál évek óta elérhető az Apple Pay-fizetés, tavaly pedig hazánkban elsőként tettük elérhetővé a Google Pay-t, illetve a Garmin Pay okosórás fizetés is felkerült a palettára. Idén április 5-től pedig új szereplővel, a Xiaomi Pay-fizetéssel bővül a repertoár.” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
A lépés nem meglepő, hiszen bár a chiphiány az okoseszközök – így a telefonok és órák – piacát is visszafogja, ennek ellenére tavaly, a mértékadó elemző cég, a hongkongi Counterpoint Research elemzése szerint 24 százalékkal nőttek az okosóra-eladások világszerte. A legnagyobbak, az Apple, a Samsung és a Huawei mellett a Garmin és a Xiaomi is ott van a komolyabb szereplők között.
A közép-kelet-európai régióban a Canalys piackutató szerint egyébként 2021 negyedik negyedévében a Xiaominál 17 százalékkal nőtt a leszállított okoskarkötők és 278 százalékkal az okosórák mennyisége éves szinten.
Az okoseszközös fizetés, legyen szó az okostelefonos vagy okosórás verzióról pedig egyre nagyobb szelethez jut nemzetközi és magyar szinten is, ezzel pedig hozzájárul a készpénzes fizetések arányának mérséklődéséhez. Ráadásul 2021 januárja óta még több helyen lehet okosórákkal elektronikusan fizetni, ugyanis ekkortól minden olyan kereskedőnél vagy szolgáltatónál, ahol van elektronikus pénztárgép, biztosítaniuk kell a vásárlóknak az elektronikus fizetés lehetőségét is.
Nyitottak az ügyfelek
Németh Balázs hozzátette, hogy az ügyfelek nyitottak is a készpénzmentes megoldásokra: idén februárban az Apple Pay-hez kötődő forgalom 7,4 milliárd forint volt, ez az összeg összesen 1,1 millió tranzakciót jelentett. Éves szinten értékben 265 százalékos, darabszámban 261 százalékos volt a növekedés. A Google Pay esetében a forgalom februárban 3,8 milliárd forint volt, az okoseszközös fizetések száma pedig 648 ezer darab. A legutóbb, tavaly ősszel elérhetővé vált Garmin Pay esetében pedig idén februárban 63 millió forintra rúgott a forgalom, ami 9 ezer tranzakciót jelentett.
„Azt látjuk az adatokból, hogy folyamatosan növekednek a tranzakciószámok és a forgalom, hiszen kényelmes és biztonságos fizetési megoldásokról van szó. A Xiaomi Paynél az NFC-tehnológiát használva ugyanis a rendszer egy egyszer használatos, személyes adatokat nem tartalmazó kóddal titkosítja a bankkártya adatait. Az okosórát egy képernyőzár (hatszámjegyű PIN-kód) is védi, és az eszköz nem tárol semmilyen érzékeny adatot. A fizetés tehát közvetlenül a Xiaomi óráról működik és mindenhol használható, ahol bankkártyával érintésmentesen lehet fizetni. A szolgáltatás K&H Mastercard betéti- és hitelkártyával is elérhető” – tette hozzá Németh Balázs.
„A Xiaomi küldetése, hogy minél több embernek tegye elérhetővé a legújabb innovációkat, jobbá és kényelmesebbé tegye ezzel az életüket. Ennek a célnak a megvalósításában az okoseszközök fontos szerepet játszanak.” – mondta el Wagner Tibor, a Xiaomi magyarországi Country Managere. “Örömmel működünk együtt a K&H-val ennek az innovatív fizetési rendszernek a kialakításában. Az, hogy a K&H a Xiaomi okosórákat is felvette a támogatott eszközei közzé, egyfelől jól illeszkedik cégünk stratégiájához, másfelől jelzi, hogy a Xiaomi a tech piac megkerülhetetlen szereplőjévé vált most már Magyarországon is.”
„Nagy örömmel látjuk, hogy a K&H számára kiemelten fontos, hogy minél több kártyabirtokosoknak tegye elérhetővé az legújabb fizetési megoldásokat. Ma már egyre többen hagyják a bankkártyájukat a pénztárcájukban otthon és inkább a mobiljukat, karórájukat vagy fitness karkötőjüket használják fizetésre. A Mastercardnál nagyon fontos számunkra, hogy az innovációt, az egyszerű és biztonságos fizetéseket támogassuk, nincs ez másként a most elindított Xiaomi Pay esetében sem, amely mögött a Mastercard jól ismert technológiája áll” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.
A fizetés telefon- és internetkapcsolat nélkül is működik, egyelőre a Xiaomi Mi Band 6 NFC illetve a Xiaomi Watch S1 és S1 Active modelleken érhető el. A használathoz mindössze egy Xiaomi Pay kompatibilis okosórára van szükség, amelyre le kell tölteni a Zepp Life/Mi Fitness alkalmazást ingyenesen a Google Play vagy az App Store áruházakból. Ezután az okosórát fel kell oldani, kiválasztani a bankkártyát, az órát a terminálhoz koppintva pedig indul a fizetés.
hírek innen, onnan
Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester
Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...
11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés
Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...
A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök
A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.
A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni
Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....
Kirúgná Michael Carricket a Manchester United, sztáredző érkezik a helyére
Valamit kezdeni kell az eredménytelenséggel.
Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott
A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.
Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír
„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...
Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország
A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...
Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni
A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.
Nem várt híreket kapott Lengyelország
Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.
Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk
Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


