K&H: a nagy cégektől indul a változás
sokan elkötelezettek, de csak az igazán nagyok aktívak
A vállalatvezetők töretlenül fontosnak tartják a fenntarthatóság ügyét, de a tényleges változások lassulni látszanak.
hirdetés
A K&H fenntarthatósági indexe szerint megtorpant a cégek aktivitása. „Létezik egy nagyvállalati keménymag, amelyet az európai uniós szabályok rászorítanak, hogy kitartóan és következetesen csökkentésék környezeti lábnyomukat” – nyilatkozta Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője, aki szerint ezek a cégek hatni fognak a kisebbekre is, csak ehhez több időre van szükség
Harmadik alkalommal készített részletes felmérést a K&H Csoport a 300 millió forint árbevételt meghaladó cégek körében a fenntarthatósággal kapcsolatos véleményükről és tevékenységükről. A kutatás eredményeiből képzett K&H fenntarthatósági index fél év alatt 40 pontról 38-ra csökkent – visszatért tehát oda, ahol 2022 első félévében, az első felmérés idején is volt. „Fényesnek nem mondható eredmény” – vallja Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője, de hozzáteszi: „már az is kedvezőnek mondható, hogy legalább a cégek hozzáállása nem romlott: sok cég még mindig nagyon fontosnak tartja az ügyet”.
A cégvezetők zöme úgy gondolja, hogy a fenntartható működést nem lehet csak a költségek szempontjából vizsgálni, hanem értékalapon kell megítélni. Vallják, hogy minden vállalat hozzá tud tenni a közös fenntarthatósági törekvésekhez. A gazdasági nehézségek azonban késedelmet okoznak a fenntarthatósági programokban, bár épp ezek miatt még inkább szükség lesz a fenntartható, megújuló, alternatív energiaforrások használatára.
a stratégia a nagyvállalatok játéktere
Sem ágazati szempontból, sem regionális szinten nincsenek jelentős eltérések, bár a félévvel korábbi, kedvező nyugat-magyarországi adatok (43 pont) most visszasimultak a többi régió átlagához (38 pont). Egyértelműen kibontakozik viszont az a kép, hogy a 4 milliárd forint árbevételt meghaladó cégek minden tekintetben jóval nagyobb figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra és jobban teljesítenek, mint a kisebbek. Hozzáállásuk, aktivitásuk egyre növekszik, fenntarthatósági stratégiát is egyre többen készítenek (44 százalékról 54-re nőtt körükben az index), és ha már mérnek, akkor független szakértőkkel auditáltatják is méréseik eredményét. „A stratégia a nagyvállalatok játéktere” – mondja Suba Levente, aki felhívja a figyelmet arra, hogy ezeket a cégeket az európai uniós szabályok is a karbonsemlegesség irányába szorítják, mert a pénzügyi beszámolóhoz hasonló éves fenntarthatósági jelentést kell tenniük. Az Európai Bizottság 2021-ben tett javaslatot arra, hogy az Unióban a 250 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató vállalatoknak, illetve a tőzsdén jegyzett vállalatoknak, továbbá egyes pénzintézeti csoportoknak kötelező legyen ilyen jelentést készíteni. A javaslat elfogadása még várat magára, de csupán idő kérdése, és életbe lép. Mivel az értéklánc minden pontján szereplő CO2-kibocsájtás beszámít az éves jelentés mutatóiba, várhatóan a nagy cégek beszállítói kezdik meg a dinamikus alkalmazkodást, mert a nagy cégek ezt meg fogják tőlük követelni.
karbonsemlegesség: teher vagy lehetőség?
Érdekesség, hogy számottevően nőtt (összességében 34 százalékról 53-ra) azoknak a cégeknek az aránya, amelyek többé-kevésbé érintettnek tekintik magukat a karbonsemlegességi törekvések terén. Jelentősen, az egy évvel ezelőtti szintre (57%) emelkedett azon vállalkozások részaránya, amelyek pontosan tudták, hogy a teljes karbonsemlegesség elérése az EU célkitűzése ezen a téren. Félévente folyamatosan (24 százalékról 16, majd 13 százalékra) csökken azon cégvezetők hányada, akik nem hallottak még a célkitűzésről.
Ennek ellenére a karbonsemlegességre inkább nehézségként, mintsem lehetőségként tekintenek. Attól tartanak, hogy a karbonsemlegesség elérése érdekében kénytelenek többet beruházni, csökken a nyereségességük, illetve akár piacokat is veszíthetnek.
félelmek és lehetőségek
„Az aggodalmakat az inflációs környezet és a gazdasági visszaesés nyilván felerősíti” – mondja Suba Levente. Szerinte a források hiánya vezet oda, hogy a környezeti lábnyom-csökkentő tevékenységek lanyhulását mutatták ki. Mindössze néhány, hétköznapibbnak tekinthető tevékenység erősödött: így például szinte mindenki szelektíven gyűjti a hulladékot (93 százalék); visszafogták a papírfelhasználásukat (88 százalék); illetve csökkentették energiafelhasználásukat (a félévvel ezelőtti 77 százalék helyett immár 86 százalék). A cégek jelentős része (az egy évvel ezelőtti 76 százalék helyett immár 81 százalék) energiatakarékosabbra cserélte gépeit, berendezéseit és informatikai eszközeit. Nagyjából minden második vállalat hőszigetelte az ingatlanát, illetve használ megújuló energiaforrásokat (az egy évvel ezelőtti 41 százalék helyett immár 50 százalék). A cégek továbbra is alacsony arányban (átlagosan 1,4 százalékban) vásárolnak zöld energiát, bár emelkedett azok aránya, akik 1 éven túl tervezik ezt.
A K&H fenntarthatósági vezetője szerint a stratégiai gondolkodás, a környezeti lábnyom mérése és auditálása, fenntarthatósági jelentés összeállítása a nagyvállalatokra jellemző. A közepes és kisebb cégek ezen a területen is a konjunktúrával együtt mozognak, vagyis most éppen nem jut se pénzük, se energiájuk erre a kulcsfontosságú kérdésre.
Az egyetlen terület, amely iránt a kisebb és közepes vállalatok – a nagyokkal együtt – minden korábbinál élénkebb érdeklődést mutatnak, az a társadalmi felelősségvállalás (CSR). Igaz, ez az a tevékenység, amely a munkaerőmegtartásban fontos, de talán kevesebb költséggel is megoldható, mint a zöld átállás.
A K&H fenntarthatósági index
A K&H 2022 első féléve óta immár harmadszor készített átfogó felmérést a magyarországi közepes és nagyvállalatok körében a fenntarthatóság témakörében. Az adatfelvételre 2023. április 17-e és május 9-e között került sor. 360 olyan közepes és nagyvállalat fenntarthatóságért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot és a nemzetgazdasági súlyuknak megfelelően szerepel benne minden ágazat, illetve régió. A félszáz kérdésből álló kérdéssorból összesen öt, úgynevezett kompozit alindexet hoztak létre, amelyek eltérő súllyal szerepelnek a főindexben.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3400 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -0,8 milliárd forint
hírek innen, onnan
„Mi lesz, ha ti is a levesbe mentek?” – Szinetár Dóra nekiment Dúró Dórának
Szinetár Dóra hosszan üzent Dúró Dórának, miután a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor a roma holokauszt áldozataira...
Letartóztattak két magyart Lengyelországban kilenc tonna veszélyes hulladék csempészéséért
A feltartóztatott kamionból fémhulladékok, autóalkatrészek, még csatornahálózati elemek is előkerültek.
Fogyást ígérő étrend-kiegészítő került a hatóság célkeresztjébe
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az SD Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, a hatóság...
Érdemtelenül szereztek doktori fokozatot fideszes és KDNP-s politikusok a PTE egyik oktatója szerint, az egyetem vizsgálatot folytat
Barcsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatója szerint az iskola vezetői az elmúlt években „nemhogy filozófiával, de semmiféle...
Megszületett a döntés: egy magyar megyeszékhelyen már biztosan elmarad az augusztus 20-i tűzijáték
A rendkívüli szárazság és a fokozott tűzveszély miatt Tatabányán elmarad az augusztus 20-i tűzijáték. Ezzel párhuzamosan az országos...
Nem kell külön kamra – ez a régi tárolómegoldás újra hódít a modern konyhákban
Ha nincs külön kamrád, nem feltétlenül kell még több beépített konyhaszekrényben gondolkodnod. Ráadásul nem kell hozzá külön...
Rejtélyes üvegpiramist találtak Magyarországon, titokban levideózták a belsejét
Bejárták az épületet az urbexesek.
Új globális autóipari óriás Magyarországon: bemutatkozik a BAIC és az X55 SUV modell
A BAIC: Off-road tradíció, globális erő és a jövő mobilitása Az 1958-ban alapított BAIC (Beijing Automotive Industry Corporation)...
EL: Real Madrid-neveléssel ijesztgetik a Fradit Lengyelországban - videó
Peter Federico Gonzalez duplájával nyert 3–1-re a Górnik Zabrze a Radomiak ellen, így a lengyel csapat támadója jó formában várhatja a...
Hatéves mélypontra süllyedt az EU-ba bejutó migránsok száma, de bármikor berobbanhat egy újabb válság
Az illegális úton Európába érkező bevándorlók száma 2020 óta nem volt olyan alacsony, mint az idén.
Tudományos áttörés: Így mutatja meg a szemünk, ha hajlamosak vagyunk a bőrrákra
Egy friss ausztrál kutatás szerint a szemben megjelenő kúszóhártya (pterygium) a bőrrák kialakulásának jelentős kockázati tényezője...
Chub rub vagy bepállás – Hívd, ahogy akarod, nyáron úgyis utolér, és nem csak a combjaid bánhatják
A chub rub csak a jéghegy csúcsa, gyakorlatilag bármelyik testrészünk elárulhat.
Sport
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
Kikerült a Liverpool keretéből, tényleg távozhat a válogatott középpályás
2018 óta a csapat tagja.
Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?
Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.
A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön
Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.
Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük
A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.
A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát
Tommy Marqués került az angolok látókörébe.
A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa
A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.
Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben
Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.
Világbajnokot igazolna az FC Barcelona Ronald Araújo távozása után
Laporta célpontja Laporte.
Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik
Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.
José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt
Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett
Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje
Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.
Bulvár
A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be
Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először
Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket
Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.
Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt
A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.
„Ne akarj apukád lenni” - Kóbor Léna bikiniben jelentette be, rögtön brutálisan nekiestek az emberek
Keményen beszóltak Kóbor Lénának.
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön
Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.
Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek
Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis
Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást
Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.
Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc
Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.
„Stand-up komédia Fidesz módra” - Magyar Péter porig alázta a bakizó fideszeseket, majd szenzációs hírt közölt
Magyar Péter arcát látni kell a fideszes baki után.
D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?
Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.
A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint
Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


