K&H: 2,1 milliót szánnának használt autóra a magyarok
a többség nem tervez autóvásárlást egy éven belül
Nagyon kevesen vennének biztosan autót egy éven belül: a 30-59 évesek mindössze 6 százaléka, azaz a döntő többség nem tervezi, csak 29 százalékuk tartja elképzelhetőnek - derül ki a K&H felméréséből. Akik használt autót vennének, átlagosan 2,1 millió forintot, az “új autósok” 6,7 millió forintos keretet szánnak a vásárlásra.
hirdetés
Bár a magyar autópark folyamatosan öregszik, az átlagéletkor már átlépte a 15 évet, így a frissítésre szükség lenne, ám ez jó eséllyel várat magára. Az árak emelkedése, a gazdaság lassulása, az autók drágulása miatt a magyarok nagy része nem számol autóbeszerzéssel rövid távon - derül ki a K&H múlt év utolsó negyedévében készült reprezentatív felméréséből, amely az autóvásárlási terveket vizsgálta.
inkább hagyományosat
A 30-59 éves korosztály 6 százaléka mondta biztosra azt, hogy egy éven belül autót tervez vásárolni, 29 százalékuk csak elképzelhetőnek tartja ezt. Ebből adódik, hogy a válaszadók majdnem kétharmadánál, 65 százalékánál nincs napirenden ez a kérdés.
Akik biztosan vagy valószínűleg belevágnának az autóvásárlásba, elsősorban benzines kocsira pályáznak: az érintettek 43 százaléka választaná ezt a meghajtást. Főként az évente 20 ezer kilométernél kevesebbet autózók szeretnének benzines autót. A dízelmotoros kocsik az autóvásárlást fontolgatók 21 százalékánál jönnek szóba. A hibridek csak 13 százalékukat érdekli, a villanyautók népszerűsége pedig továbbra is alacsony, mindössze 7 százalékuk venné fontolóra ezek vásárlását. Összességében az látszik, hogy az autóvásárlást tervezők körében még mindig a hagyományos - benzin- és dízelmotoros - kocsik a legkedveltebbek, ami magyarázható azzal is, hogy a hibridek és a villanyautók ára magasabb.
mennyiért?
A felmérés választ adott arra is, hogy az autóvásárlást fontolgatók alig több, mint negyede, mindössze 27 százaléka szeretne új autót - elsősorban a diplomások és a magas jövedelműekre igaz ez -, a többség használtban gondolkodik.
Átlagosan 3,4 millióért vennének autót az érintettek, a legtöbben - 33 százalékuk - 1-2 milliós összeget fordítana erre a célra. Akik használt autót vennének, átlagosan 2,1 milliós keretből oldanák meg a kérdést, míg az újautó-vásárlók esetében az átlagos keret 6,7 millió forint. Ez az összeg azonban csak a teljes paletta alsó, legalacsonyabb áron elérhető szegmensében elég egy új autóra, azok ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban: januárban például a KSH adatai szerint több mint 24 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban.
mi várható a jövőben?
Fontos megemlíteni a kilátásokat tekintve azt is, hogy a jelenlegi trendek, a szabályozás az elektrifikáció felé halad, azaz a tisztán elektromos autók térnyerését ösztönzi. Ugyanakkor a jelenlegi vásárlási hajlandóság mellett a teljes járműpark, ezen belül a személygépkocsi autópark lecserélése villanymeghajtásúakra még várat magára. Az alternatív megoldásoknak, így például az autómegosztásnak, a különböző rövidebb és hosszabb távú bérleti konstrukcióknak, a tömegközlekedés használatának támogatása jelenthet részben megoldást, de ezt a kérdést egyelőre számos bizonytalanság övezi nemzetközi szinten.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3300 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2022. december 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 421 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5585 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 67,6 milliárd forint
K&H Biztosító
2022. december 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 28,6 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,6 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 6,0 milliárd forint
hírek innen, onnan
Hogy reagál a párod, amikor rossz napod van? Ezt árulja el a kapcsolatotokról
Sokat elárul a kapcsolatotokról, hogyan viselkedik a párod, amikor nehéz napod van. A reakciója megmutathatja, mennyire figyel rád, és...
Magyar Péter: kész tanúvallomás tenni a Központi Nyomozó Főügyészség volt vezetője
Magyar Péter a parlamentben arról beszélt, hogy Fürcht Pál volt főügyész nemcsak a 2024-es telefonügyben, hanem a Völner–Schadl-ügyben...
Hobo megrendítő vallomása: "Számomra ennél nagyobb elismerés nincs"
Több mint negyvennyolc év, több ezer fellépés és felbecsülhetetlen mennyiségű libabőr: Földes László Hobo és József Attila életre...
„Minden nagyon nehéz volt” – Megszólalt Komonyi Zsuzsi, miután kiesett a Sztárban Sztárból – videó
A vasárnapi adásban Komonyi Zsuzsi esett ki a Sztárban Sztárból, miután a Modern Talking egyik felét alakította, először állt színpadra...
Megszólalt az NB II-es balhé egyik főszereplője: "Az ellenfelem bocsánatot kért a színészkedéséért"
A Csákvár - Kecskemét NB II-es bajnoki négy piros lapot is hozott, Bolyki Andor saját Instagram-oldalán reagált a történtekre.
Ekkor érkezhet a 13. és 14. havi nyugdíj 2027-ben
Sok nyugdíjas már most azt számolgatja, mikor érkezik a 13. és 14. havi nyugdíj 2027-ben. A várható időpont mellett az összegek is...
Lemondott képviselői mandátumáról Borkai Zsolt
A győri képviselő elmondta: önként döntött a lemondás mellett, nem szeretne statisztaszerepet játszani.
Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában
Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
Rövidebb ideig jár a balatoni komp
Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
Szacsvay László még nem akart nősülni, de feleségül vette a 16 éves lányt: anyósa unszolására kötötték meg az esküvőt
Két fiatal állt az anyakönyvvezető előtt 1971-ben Szacsvay László még az egyetemi évei végén járt,...
Veszélyes folyamat kezdődött a francia kötvénypiacon
Tovább nőtt a francia és a német állampapírhozamok közötti különbség, miután a befektetők beárazták a francia költségvetési...
Sopront is Németországhoz csatolná az AfD-s politikus, lemondott a tisztségéről
Lemondott az Alternatíva Németországért (AfD) szélsőjobboldali párt ifjúsági szervezetének egyik vezetője, miután olyan térképet tett...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Hatalmas özönvíz a Balatonnál, erre senki nem számított
Erre vártunk!
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


