Indulnak az új közfoglalkoztatási programok
A közfoglalkoztatás 2011-ben induló új rendszerébe a kormány várakozásai szerint összesen 220 ezer embert lehet bevonni, a program költsége idén 64 milliárd forint. Az új rendszerben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott.
hirdetés
A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott, a 2011. elejétől induló új közfoglalkoztatási programról készített összefoglaló anyaga kiemeli: az idei évben megszűnnek a közfoglalkoztatás eddigi szervezeti formái mind az önkormányzati közcélú, a munkaügyi központok által szervezett közhasznú foglalkoztatás, mind pedig a hagyományos központi önkormányzati közmunkaprogram.
A közfoglalkoztatásnak négy új formája lesz: az önkormányzat, egyház, civil szervezet által szervezett rövid, illetve hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás, az országos közfoglalkoztatási program, valamint a bérpótló juttatásban részesülők vállalkozásoknál történő foglalkoztatása.
Az új rendszerben a munkaügyi központok helyben döntenek az önkormányzatok új közfoglalkoztatási programjairól. Új elemként a vállalkozások, az egyházak és a civil szervezetek is bevonhatók a leghátrányosabb helyzetű munkanélküliek közfoglalkoztatásába.
A minisztérium tájékoztatása szerint az új pályázati rendszerben közfoglalkoztatási támogatás csak abban az esetben folyósítható, ha a pályázó alá tudja támasztani, hogy a foglalkoztatás értékteremtő, költségigénye megalapozott, és garantálja, hogy bővül a munkahelyek száma. A támogatás pedig nem csak a munkabérre, hanem részben a foglalkoztatáshoz kapcsolódó közvetlen költségekre is kiterjed.
Új elem az is, hogy a közfoglalkoztatás új rendszerében a rendelkezésre állási támogatást (RÁT) 2011. január 1-től bérpótló juttatás (BPJ) váltotta fel, ehhez a rendelkezésre állási támogatásnál szigorúbb jogosultsági feltételek szükségesek és nagyobb aktivitást vár el az álláskeresőktől: évente legalább 30 munkanap munkaviszonyt kell igazolni, és aki ilyen támogatást igényel, annak iskolai végzettségétől függetlenül el kell fogadnia a felajánlott közmunkát.
A tájékoztató leszögezi azt is: a jövőben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott; aki munkavállalásra képes, annak a támogatás igénybe vételéhez a korábbinál több kötelezettséget állapít meg a jogszabály.
Az önkormányzat, egyház, civil szervezet által szervezett rövid időtartamú közfoglalkoztatásba az alacsony iskolai végzettségű, szociálisan rászoruló bérpótló juttatásban részesülőket vonnák be; az aktív korú, munkaképes, bérpótló juttatásra jogosult álláskeresők foglalkoztatása 4 órás részmunkaidőben történik és legfeljebb 4 hónapig tarthat.
A támogatást a települési önkormányzatok egyszerűsített pályázati adatlapon igényelhetik a munkaügyi kirendeltségnél, azok a támogatásról 8 napon belül döntenek, és gondoskodnak a közfoglalkoztatásban résztvevők kiközvetítéséről.
A minisztérium számításai szerint ebben a formában évente 170.000 embert lehet foglalkoztatni.
A hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási rendszerben a korábban közhasznú munkavégzés keretében támogatott intézmények vehetnek részt. E formában a foglalkoztatás időtartama 2-12 hónap napi 6-8 óra munkaidőben.
A támogatás 70-100 százalékos lehet, a munkabérek és járulékok mellett a foglalkoztatással összefüggő egyéb költségek is érvényesíthetők a támogatás legfeljebb 20 százalékáig.
E pályázatokat is a munkaügyi kirendeltség fogadja be, de az előbbitől eltérően 30 napon belül bírálja el.
A várakozások szerint e programelembe évente mintegy 15.000 főt lehet bevonni.
Az országos közfoglalkoztatási program keretében valósíthatók majd meg a jelentős nemzetgazdasági haszonnal járó, egész ágazatokat átfogó programok, és ennek keretében valósulhat meg az ár- és belvízvédelem, a közutak, vasutak, az állami erdőterületek mellett újabb területként a megújuló energiaforrásokhoz, és az energiatakarékossághoz kapcsolódó közfoglalkoztatás is.
Itt a támogatás - amely legfeljebb 12 hónapig nyújtható - mértéke a munkabér és járulékai 100 százalékáig, a költségeknél pedig e támogatás 20 százalékáig terjedhet. Legalább száz fő vagy nagyobb létszám foglalkoztatása esetén a szervezési költségek 3 százaléka is finanszírozható.
A pályáztatás, a döntés minisztériumi szintű; e programban érintett létszám éves szinten 25 ezer fő körül lehet.
A bérpótló juttatásban részesülők vállalkozásoknál történő foglalkoztatás esetén a támogatás legfeljebb 8 hónapra szólhat, feltétele, hogy a támogatási időszak felére további támogatás nélkül is tovább köteles foglalkoztatni a munkáltató az érintett személyt.
A támogatás mértéke a munkavállaló munkabére és az ahhoz kapcsolódó járulékok munkáltató által megfizetett összegének 70 százalékáig terjedhet.
A vállalkozások a munkaügyi központokhoz benyújtott kérelem alapján kaphatnak támogatást akkor, ha bérpótló juttatásra jogosult munkanélküli foglalkoztatását vállalják.
Az e programelemre biztosított forrás a vállalkozói igények függvényében mintegy a 9.000 fő foglalkoztatását teszi lehetővé az előzetes számítások szerint.
Az új közfoglalkoztatási program - amelynek létrehozását az Országgyűlés által a tavaly elfogadott szociális, és a foglalkoztatási törvény módosítása tette lehetővé - lényege, hogy egységes rendszerben, azonos forrásból, azonos prioritásokon alapuló szabályozás alapján nyújt pályázati támogatást új munkahelyek létrehozásához.
MTI
hírek innen, onnan
Miután a Trefort tanárai úgy döntöttek, csatlakoznak a 2022-es polgári engedetlenségi akcióhoz, az igazgató fideszes politikusoktól kért segítséget
Csapodi Zoltán elismerte, hogy levélben felkereste Panyi Miklóst és Latorcai Csabát.
Óriási fordulatot hoz az időjárás Magyarországon, hamarosan vége a hűvös napoknak
Miközben az ország nagy részén továbbra is inkább a tavasz utolsó heteit idézi a hőmérséklet, a meteorológiai előrejelzések szerint...
Van búza, de nincs nyugalom: durva verseny jön a magyar gabonára
Bár a globális búzatermelés fedezi az igényeket, Magyarországon a klímaváltozás, a piaci árak és az exportverseny miatt csak a...
Trump nagyon kemény csapással fenyegetett, aztán órákkal később már ott tartott, hogy aláírhatnak egy megállapodást
A tűzszünet óta új szintet jelentett, hogy az Egyesült Államok és Irán a héten újra csapásokat hajtott végre, hogy a tárgyalási...
Forró pillanatok várhatnak Trumpra
Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban.
Riasztás 6 vármegyére, bedurvulnak a zivatarok, elázik az ország jelentős százaléka
Pénteken, szombaton és vasárnap is számítani kell esőre. A hét utolsó napján visszatérnek a zivatarok.
Összeomlott a Meta rendszere: leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is
Péntek délután hibát észleltek a Meta több szolgáltatásánál, aminek következtében a felhasználók nem tudnak belépni a fiókjukba. A...
Egyszerre cserélhették le három polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét
Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró értesülései szerint a kormány felmentette a három polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét. A...
Továbbra is masszívan veszteséges a Mohu
A Mohu 2025-ben 47,8 milliárd forintos veszteséggel zárt, a visszaváltási rendszer működtetése önmagában közel 9 milliárd forinttal...
Teljesen leállt a Facebook, világszerte lehalt a Meta rendszere
A népszerű közösségi oldal, a Facebook és üzenetküldő szolgáltatása, a Messenger, valamint az Instagram sem működik világszerte. A...
Magyarországon is dolgoznak a térfigyelő kamerák, amiket Kína elnyomásra és megfigyelésre használ
Az AI Radar közölt összefoglalt arról, miként tökéletesítette megfigyelő- és elnyomórendszerét Kína, és hogyan kapcsolódik ez...
Önnél is teljesen lehalt a Facebook és a Messenger? Nincs egyedül a problémával
Váratlan, vélhetően minden felületet érintő hiba lépett fel a Meta szolgáltatásaiban péntek délután 4 óra előtt valamivel. A Facebook...
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Szakmai és anyagi okok miatt nem vállalja a Bajnokok Ligája-szereplést a Debrecen
Maradhat az Európa-liga.
Kínosan kezdődött a foci vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Haalandék egészen biztosan nem fognak koplalni a vb alatt, nyolc tonna élelmet visznek magukkal
Háromszáz kilogramm lazac is szerepel a norvég étlapon.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
„Mégiscsak egy emberölésről van szó, bassza meg, miért kell egy gyilkost kérdésekkel segíteni?” – tomboltak az indulatok a tárgyaláson
„Elvette a fiam életét, aki egy csupaszív ember volt. Nem volt joga hozzá, és így már nincs joga az élethez sem” – mondta lapunknak az áldozat édesanyja. Megkezdődött annak a férfinak a pere, aki 2024 őszén k
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”
Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.
Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Mindenkinek tudni kell erről, aki szokott ATM-nél pénzt kivenni vagy befizetni
Ha elnyeli a kártyát, azonnal telefonáljunk!
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz
Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


