Így ünnepelték az államalapítást Veszprém megyében
Szent István egy vándorló nép szálláshelyéből országot teremtett és új létformát szabott, fogalmazott Porga Gyula, a megyeszékhely polgármestere az István és Gizella szobránál tartott kedd esti rendezvényen.
hirdetés
– Szent István álma egy független, önmagát ellátni és megvédeni képes Magyarország volt, amely Európában végre otthonra és nyugalomra lel. Az ehhez vezető út több évtizeden át tartott, és érintette az államszervezetet, a kultúrát és a vallást. A változtatásokat úgy kellett végrehajtania, hogy ne kelljen megtagadnia a múltat és az elődöket, nehogy az ország széthúzás, belső háború áldozata legyen – fogalmazott ünnepi beszédében Porga Gyula polgármester.
Hozzátette, az eltelt évszázadokban az ország többször sodródott rossz pályára, de sosem adta fel a Szent István-i álmot. Ebben a keresztény világhoz tartozás tudata segítette a magyarokat, akik Európa legjobb védelmezőivé váltak. A magyarság megmaradásához a kereszténység felvétele mellett a munka, a család és a rend tisztelete, és a szabadság szeretete vezetett. Kiemelte, amíg ezen értékek közül egyik sem jelentéktelenedik el, bízhatunk a jövőben. A 21. században a család a legveszélyeztetettebb érték, amely támogatásra szorul, szögezte le.
A polgármester kitért arra is, az Európa kulturális fővárosa 2023 cím elnyerése nagy lehetőség a városnak, a veszprémiek megmutathatják értékeiket, szokásaikat a kontinensnek, és hívhatnak olyan teljesítményeket, amelyek elsajátítása a javunkra válhat. Feladatunk, hogy nem adhatunk át rosszabb örökséget, mint amelyet kézhez kaptunk elődeinktől. Ezt Veszprémben összefogással sikerül elérni, zárta beszédét Porga Gyula.
Az ünnepségen közreműködött a Talamba ütőegyüttes.
Pápán az államalapítás ünnepére kétnapos programsorozatot rendezett a város
Hétfőn nemzetközi néptáncfesztivált tartottak a Fő téren. Augusztus 20-án a városi megemlékezés az Erzsébet ligetben Áldozó Tamás polgármester ünnepi beszédével kezdődött.
– Az államalapításkor nemcsak közigazgatási intézkedések sorozatáról, intézményszervezésről, büntető jogszabályok megalkotásáról emlékezünk, hanem azon hagyomány megteremtéséről is, ami államhatárok változásán túl is megkülönböztethetővé és összetartozóvá tesz minden magyart. Aki eme örökséget magáénak vallja, magyarul beszél és imádkozik, az ma is Szent István király országában él – hangsúlyozta a városvezető. Mint mondta, I. István évszázadokra Európa egyik legerősebb országát szervezte meg a Kárpát-medencében.
– Az államalapítás értékválasztás volt. Szent István király sziklára, hitre, arra a meggyőződésre építette országát, hogy a keresztény vallás tanítása alapozza meg a sikeres királyságot. Az értékválasztás példát, az értékek következetes megvallása pedig mintát adott a jövőnek – mondta. Végül kiemelte, hogy „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”.
A műsorban fellépett Keresztes János előadóművész, az érsemjéni Ezüstperje-, a tordai Kincsünk- és a pápai Vadvirág Néptáncegyüttes, valamint Németh Dénes zenekara, erősítve a magyarság összetartozását. Az ünneplők megkoszorúzták az Országzászló-emlékművet.
Szent István jól megszervezett országot hagyott utódaira
Balatonfüreden a Szent István téren Bóka István polgármester egyebek mellett szól arról, hogy mindig is az augusztus 20-i ünnep jelképezte a függetlenséget, egységet, amely mindenkit összeköt, aki a Kárpát-medencét otthonának tekinti.
– Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette, számára a törvény és erkölcs elválaszthatatlan volt. Bóka István hozzátette, az államalapító jól megszervezett országot hagyott utódaira, és ez a feladatunk ma is.
A polgármester a testület döntésére Kiszely Pálnak díszpolgári címet adott át. A laudációban elhangzott, Kiszely Pál tősgyökeres balatonfüredi, biológia, kémia, angol szakos tanár, korábbi középiskolai igazgató, a biológia tudományok doktora. A testületnek 1990 óta tagja, aktív közösségi ember. Balatonfüreden az ünnep este a helyi és balatonalmádi vegyes karok, és a Makám Együttes előadásával folytatódott, majd tűzijátékkal ért véget.
Hogy megmaradhassunk, s önmagunk maradhassunk
Zircen Ottó Péter polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, csak az erős gyökerű, egészséges törzsű fák képesek új hajtásokat hozni, ellenállni az időjárásnak viszontagságainak, és képesek fejlődni, évről évre újabb gyümölcsöket érlelni. „A gyökér a múlt, a jelen a törzs, a jövő az ágak végén sarjadó friss hajtás, egyik sem létezhet a másik nélkül, bármelyik hiánya vagy sérülése a folyamatosságot szüntetheti meg.
Azért van helyünk ebben a világban, azért van ez a koordináta-rendszer bennünk, azért tudunk magyarul, anyanyelvünkön megszólalni, örömet és fájdalmat kifejezni, mert Szent István megalkotta azokat a kereteket, amelyek képesek voltak megőrizni ezeket az értékeket – azért, hogy megmaradhassunk, s önmagunk maradhassunk”.
veol.hu
hírek innen, onnan
A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak
Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az Erste Nyíltvégű Ingatlan...
Pusztító robbanás rázta meg Athén történelmi negyedét: öt emberért küzdenek a mentőcsapatok a romok alatt
Összeomlott épület és pusztítás az Akropolisz lábánál A robbanás Athén leglátogatottabb és legősibb városrészében, a...
Újra szárnyal a legendás rendező 9 évvel ezelőtti sci-fije a nézettségi listákon
Ridley Scott megosztó sci-fije, az Alien: Covenant kilenc évvel a bemutatója után most az online nézettségi listákat hódítja meg.
Új évadokat kap a világhírű kémthriller
A nyolcadik évad berendelésével a népszerű kémthriller hamarosan utoléri a sorozat alapjául szolgáló könyveket.
Kiadták a közleményt. Akinek gondosórája van, mindenki érintett
Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között...
Kamera rögzítette a szirénázó rendőrautó és a furgon súlyos karambolját Székesfehérváron: megdöbbentő, mi történt a csattanás után a csomópontban
Hatalmas erőkkel ütközött a szirénázó rendőrautó és a furgon A baleset 2026. szeptember 23-án délután...
Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene...
Hivatalosan is a NER egyik sikercége elleni csődeljárás, a bedőlés szélén
Szeptember 25-től él a hivatalos fizetési moratórium A Fővárosi Törvényszék végzésének Cégközlönyben való közzételével, 2026....
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Zidane győzelemmel debütált, Mbappé megsérült, Mancini kikapott - eredmények
Belgium és Franciaország is idegenben győzött, előbbi nemzet Olaszországot, utóbbi Törökországot győzte le.
"Két éve üldöz minket a balszerencse" - Rossi szerint valakinek döntést kellene hoznia
Marco Rossi szerint a magyar válogatott nem érdemelt vereséget Ukrajna ellen, a kihagyott helyzetek azonban ismét megbosszulták magukat. A...
Óriási szívességet tettek a kémeknek a belga katonák: maguk osztottak meg érzékeny adatokat a Straván keresztül
Több ezer belga katona személyazonossága és mozgása válhatott beazonosíthatóvá a Strava sportalkalmazáson keresztül, miután katonák...
Sport
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
Világbotrány az izraeli focista fegyveres gólöröméből, azonnal repült is a piros lap
A magyar válogatott divíziójában történt a botrányos eset az ausztriai Linzben.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Barcelonába utazott a Manchester United csillaga, érik az álomigazolás
A Real Madrid lehet a legnagyobb rivális.
Botrányos gólöröm után villant a piros lap a Nemzetek Ligájában
Alaposan elvetette a sulykot a 20 éves támadó.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata
Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.
Saját lépcsőházában támadtak rá az NB I-es futballistára, hosszú ideig nem játszhat
A rendőrség már nyomoz az ügyben.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
10 nap alatt 4 meccs – Mire megy a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?
Péntek este elindul a Nemzetek Ligája a magyar válogatott számára.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Megszületett a döntés a Man. City ügyében: A 115 vádpontból 114-ben bűnös a klub
Hosszú évek után van előrelépés az ügyben.
Bulvár
„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről
Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
Várhatóan 9 százalék lesz jövőre a frissen nyugdíjba vonulók juttatását meghatározó valorizációs szorzó – mondta az InfoRádióban Farkas András nyugdíjszakértő, hozzátéve: ez nagyon jó hír az érintettekn
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.
Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók
Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.
Szubtrópusi légtömeg veszi célba Magyarországot - Kiderült, mikor robban be a kora nyárias meleg
Búcsút inthetünk a csapadéknak és a hűvös napoknak. Egy anticiklonnak köszönhetően szubtrópusi meleg és rengeteg napsütés érkezik a hétvégén.
Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
Havi bruttó 2,3 millió forintot keresett kabinetfőnökként az állami vállalatnál.
A Liverpool elküldi Virgil van Dijket, ingyen távozhat a klublegenda
Az Anfielden úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg a holland védő szerződését.
„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája
Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy
Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább
Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.
3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat
A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek
Pócs János: Szeretnék annyi ésszel, tudással és tapasztalattal rendelkezni, mint Mészáros Lőrinc
Pócs János nem engedte el a füle mellett Magyar Péter támadását.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


