Húsz százalék felett nőtt az online bűncselekmények száma
Magyarországon mintegy 900 ezer felnőtt esett áldozatul tavaly online bűncselekménynek, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a legnagyobb visszaélések bankkártyákkal történtek, a támadások összesen 21 milliárd forint veszteséget okoztak az áldozatoknak.
hirdetés
A Symantec fogyasztói üzletága a Norton, partnerével a Symmetria Kft.-vel, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) együttműködésével közösen összegezte az elmúlt évek kiberbűnözési helyzetét kedden Budapesten sajtótájékoztatón: az adatok szerint az elmúlt három évben fokozatosan, 2009-hez képest 63 százalékkal nőtt az online visszaélésekre vonatkozó lakossági bejelentések száma 2011-ben.
Az online bűncselekménynél a rendőrség a Btk. alapján különbözteti meg az eseteket: rendszer elleni támadások, internetes csalások, adathalászat, szerzői joggal kapcsolatos bűncselekmények, egyéb feltörések, zaklatások, bankkártyás visszaélések és pedofília.
Pál Tamás, a BRFK számítógépes bűnözés elleni alosztályának vezetője elmondta, a Magyarországon elkövetett kiberbűnözésre vonatkozó adatokat 2008 óta gyűjtik, ekkor alakult meg az alosztály.
Kifejtette, a lakossági bejelentéseknek csak a harmada tartozik az érvényes online bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok hatálya alá, míg kétharmada káros tartalmakra vonatkozik. Ezek ugyan nem mindig számítanak bűncselekménynek, de már sérthetik az egyén vallási, etnikai hovatartozását, illetve személyiségi jogait.
Pál Tamás aláhúzta, a rendőrség segít a közösségi médiára feltett sértő képek, videók eltávolításában is, együttműködik jogi, illetve civil és állami szervezetekkel, ha szükséges kapcsolatba lép a gyakran külföldi tulajdonban lévő üzemeltetőkkel.
A Symantec által minden évben kiadott átfogó kiberbűnözési elemzés szerint az online bűnözés folyamatosan bővül. A 2011-es riport szerint több mint 286 millió egyedi rosszindulatú program működött világszerte, ami 19 százalékkal több a 2009-esnél, amikor a károkozók száma 240 millió volt. Magyarországon is a vírusok és kártevők állnak az élen, ezek teszik ki a rosszindulatú programok 60 százalékát.
Gombás László, a Symantec biztonsági szakértője elmondta, kémprogramok általában hasonló forgatókönyv alapján működnek: vagy egy ingyenesen letölthető program mellé fűzik a károkozókat, vagy egy felugró (pop-up) ablakon hívják fel a figyelmet egy nagyon kedvező vagy ingyenes ajánlatra. Ezekhez általában egy "igen", illetve "nem" opció is tartozik, amelyre ha a felhasználó rákattint elindítja a vírus letöltését, amelyik aztán adatok gyűjt a felhasználó tevékenységéről, például a bankkártyájáról és a jelszavakról.
A bűnözők egyre inkább veszélyeztetik a mobiltelefonokat is: a mobiltámadások 42 százalékkal nőttek 2009-hez képest. Az új mobil operációs rendszerek sebezhetőségének száma eközben 115-ről 163-ra nőtt. A mobilfenyegetések mellett a közösségi hálózatok és a védelem hiánya teszi lehetővé leginkább a számítógépes bűnözés növekedését, alátámasztja ezt az is, hogy a magyar felnőttek 37 százaléka semmilyen óvintézkedést nem tesz a telefonon történő internetezés biztonsága érdekében.
Kiss Tamás, a Symmetria vezető biztonsági szakembere elmondta, az okostelefonokat célzó mobiltámadások esetében egyre gyakrabban fordulnak elő az olyan ingyenes wi-fi hotspotok, amelyekhez rácsatlakozva a felhasználók nagy árat fizethetnek. Ennél a csapdánál gyakran fordul elő, hogy adatcsomag-monitoring szolgáltatást vásárolnak a kiberbűnözők, amellyel sikeresen lehallgathatják a felhasználók hívásait, illetve ellophatják a felhasználók nem titkosított jelszavait.
A szakértők egyetértettek abban is, hogy alig lehet korlátozni a kiberbűnözést, mivel az elkövetők egy lépéssel mindig előrébb járnak a nyomozási technikáknál, illetve legtöbbször a bűnözők határokat átívelően követnek el bűncselekményeket, s így lehetetlenné teszik az eljárást. Ezért fontos, hogy a felhasználók elővigyázatosabbak legyenek, illetve rendelkezzenek olyan védelmi szoftverekkel, amelyek már a legkifinomultabb támadásokat is kiszűrik.
A tudatosság és a cselekvés között azonban nagy az eltérés, amit mutat az is, hogy míg a válaszadók 74 százaléka azt mondta, tisztában van a kiberbűnözéssel, 41 százalékuk nem rendelkezik naprakész biztonsági szoftverekkel.
mti
hírek innen, onnan
Kapitány István új részleteket jelentett be az 500 milliárdos EU-s energetikai fejlesztésekről
Okosmérők telepítése és nagyszabású hálózatfejlesztés is szerepel a tervek között.
Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé
Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással...
Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók
Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és...
Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben
A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős...
Kiszivárgott egy videó, amelyben bejelentik Balásy Gyula cégénél a csoportos létszámleépítést
„Nehéz helyzetbe kerültünk, önhibánkon kívül nem férünk hozzá a tartalékainkhoz” – fogalmaz a Visual Europe Zrt. igazgatósági...
Szexuális bántalmazással vádolt rendező: nem történt semmi, csak 18 pluszos volt a darab
A Zeneakadémiától szerdán távozó Almási-Tóth András egyik volt tanítványa hétfőn számolt be közösségi oldalán arról, hogy a...
Új őrület terjed az interneten! Két hét alatt akár 10 kiló is lemehet ezzel a diétával
A Thonon-diéta hívei szerint rövid idő alatt látványos testsúlycsökkenést lehet elérni vele, ugyanakkor a rendkívül kötött étrend...
Lebukott Donald Trump, már a munkaügyi minisztériuma is aggasztó adatot közölt
Erősödő infláció nehezíti Donald Trump gazdasági ígéreteinek teljesítését,
Itt a nagy bejelentés, hamarosan fontos változás jön a Kresz-ben.
Jobb, ha erről te is tudsz
Ijesztő sminket kapott, a halál asszonya lett Gallusz Nikiből
Közös darabon dolgozik Horányi Juli és Gallusz Niki, amiről már egy hangulatos videót is közzétettek az Instagramon. A Frida Kahlo...
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken
Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért
Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.
Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések
Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.
Kiderült, mi okozta az egy méter híján halálos katasztrófába torkolló debreceni kamerazuhanást
Megolvadt a drótkötél, nem bírta a súlyt.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


