Ezt olvasta már?

0

Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly

Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly; 2016 januárja és novembere között csaknem 49 ezer pár járult az anyakönyvvezető elé - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A KSH a Házasság hetéhez kapcsolódóan adott ki összesítést a házasságkötések számának alakulásáról. Az adatok szerint 2010-ig egyre kevesebben, majd akkortól évről-évre egyre többen kötöttek házasságot.

Az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente. Ez a szám az 1980-as években 73 ezerre, az 1990-es években 53 ezerre, az ezredfordulót követő évtizedben pedig 43 ezerre esett vissza - írja a KSH.

Az elmúlt évtizedek mélypontját a 2010-es év jelentette, amikor egy év alatt mindössze 35 520 pár járult anyakönyvvezető elé. A KSH legfrissebb, előzetes adatai szerint 2016 első 11 hónapjában 48 920 házasságot kötöttek. Ez a szám a decemberi adatok nélkül is több volt, mint ahányan 2015-ben házasságra léptek.

Az összesítés szerint az ezer lakosra jutó házasságkötések száma Magyarországon 2009-ben 4 százalék alá csökkent. Ez az érték 2015-ben emelkedett először jelentősen, 4,7 százalékra. 2016 első tizenegy hónapjára számított mutató pedig ezt az értéket is felülmúlta, így ebben az évben 5,4 százalék volt az ezer lakosra jutó házasságkötések száma.

A KSH ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy - az ezer lakosra számított mutatót tekintve - jelentősek a területi különbségek. Így 2015-ben Zala megyében ezer lakosra 4 házasság jutott, míg Komárom-Esztergom megyében 5,3.

Az unió országainak 2014-es adatai szerint a legalacsonyabb és a legmagasabb értékkel rendelkező országok között 2,5-szeres az eltérés. Luxemburgban és Portugáliában (3-3 százalék) volt a legalacsonyabb az ezer lakosra jutó házasságkötések száma, a legmagasabb arányszám pedig Litvániát jellemezte (7,6 százalék). A 2014-es 3,9 százalékos magyar érték alacsonynak számított az unió országai között.

A nők és férfiak átlagos életkora az első házasságkötés idején öt évvel emelkedett: míg 2000-ben a nők 24,7, a férfiak 27,2 évesen álltak anyakönyvvezető elé, addig 2015-ben az előbbiek 29,6, az utóbbiak pedig 32,4 éves korukban szánták rá magukat a házasságra. Ugyanezen időszak alatt az először házasulók aránya az összes megkötött frigyhez viszonyítva 75-80 százalék között mozgott. Válásra 2015-ben 20 315 alkalommal került sor, vagyis ezer lakosra 2,1 válás jutott.

A KSH közleménye arra is kitér, hogy az élettársi kapcsolat megítélése, elfogadottsága sokat változott az elmúlt években. Az élettársi kapcsolatokról nincs rendszeres évenkénti statisztika, mivel jogi értelemben nem tekinthető hivatalos családi állapotnak, és részletes elemzésükre is csak a népszámlálások alapján nyílik lehetőség.

Az elmúlt évtizedekben a hagyományos családtípus veszített súlyából, ugyanakkor egyre elterjedtebbé váltak a házasságon kívüli együttélések, az élettársi kapcsolatok. A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint a párkapcsolaton alapuló 2,2 millió családból 19 százaléknál élettársi kapcsolatban éltek a válaszadók, ez az érték két évtizeddel korábban még alig múlta felül az 5 százalékot.

Figyelemre méltó az élettársi kapcsolatban élők körének változása: évtizedekkel ezelőtt a válást vagy a megözvegyülést követően választották ezt az együttélési formát, míg ma inkább a házasságot megelőző vagy azt helyettesítő megoldásként döntenek emberek az együttélés mellett.

A házassági homogámia, azaz a hasonló társadalmi jellemzőkkel bírók házasodása régóta a figyelem középpontjában áll. A népszámlálási adatok alapján vizsgálható, hogy az azonos iskolai végzettséggel rendelkező nők és férfiak párválasztáskor előnyben részesítik-e egymást. A 2011-es népszámlálási adatok azt mutatták, hogy a házaspárok 52,3 százalékának volt azonos iskolai végzettsége, az élettársi kapcsolatok esetén pedig 49,1 százalék volt ez az arány.

A 2011-es népszámlálás idején a 20-39 éves nőtlen, hajadon családi állapotú népesség 11,6 százalékának se élettársa, se gyermeke nem volt, teljesen egyedül élt.

A Házasság hetét február 12-19, között tizedik alkalommal rendezik meg Magyarországon. A kezdeményezés két évtizede Nagy-Britanniából indult, és a család értékeit és fontosságát állítja a figyelem középpontjába - emlékeztet a KSH közleménye.







0
0
0

hírek innen, onnan

Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak

A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...

Az 54 éves Pokorny Lia pink bikiniben ennyire dögös: istennő a kommentelők szerint

Pokorny Lia pink bikiniben mutatta meg, mennyire dögös és nőies, a kommentelők odavannak érte.

Tojással akarták megdobni Magyar Pétert Szolnokon

Országjárásának harmadik állomására érkezett a miniszterelnök

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Németország München városával pályázik a 2036-os, a 2040-es vagy a 2046-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére –...

Komoly elismerést kapott az EU

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „Aaa” szintű hosszú távú besorolását a Moody's...

Rossz diagnózis – Az orvosok biztosították róla, hogy menopauzája van: „Mélyen legbelül éreztem, hogy valami nincs rendben”

Sarah mindig is nagyon aktív életet élt: gyeplabdázott, dolgozott, és rendszeresen adott vért. 2011-ben azonban szokatlanul fáradtnak...

Eszméletlenre verték egy szórakozóhely előtt a 46 éves férfit

Egy 46 éves férfit arcon ütöttek egy szórakozóhely előtt. Ennek következtében betonoszlopnak csapódott, elvesztette az eszméletét. A...

Nagy Feró csak Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül – a többieket nem érti

Nagy Feró Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül feltűnő celebek közül, mások motivációit viszont nem érti, és attól is fél, mi...

Bóka János közokirat-hamisítás miatt tenne feljelentést a tiszás szavazógombos ügyben

Szerinte Schummer Orsolya méltatlanná vált tisztségére.

Kiderült, hogy milyen új szerepre készül Török Réka, a Heti Napló ismert riportere

A riporteri munkából érkezik a híradóstúdióba és az ATV Start műsorvezetői székébe Török Réka, aki szerint az újságíró...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.