Hullát találtak Veszprémben a Jutasi út meleti parkban
Egy idős férfi hunyt el a veszprémi Jutasi út melleti parkos területen. Elvileg az idős bácsi rosszu lett, akin aztán a mentősök sem tudtak segíteni.
hirdetés
Letakart elhunytat álltak körbe mentősök és rendőrök kedden délelőtt Veszprémben, a Jutasi úton, egy parkos területen.
Aradi Virág megyei rendőrségi sajtóreferens az eset kapcsán érdeklődésünkre azt mondta, rendőri intézkedés a helyszínen nem történt.
– Két mentőegység érkezett a helyszínre, akik sajnos hosszas küzdelem ellenére sem tudták megmenteni a férfi életét – közölte Bodnár Szandra, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa.
Az eset közelében az emberek sajnálkozva, a tragédiától döbbenten mondták el, hogy tudomásuk szerint az idős férfi a parkban sétált, amikor rosszul lett. Arról is beszéltek, hogy a mentősök hosszú ideig küzdöttek az életéért, de végül sajnos nem sikerült megmenteni.
Forrás: veol.hu/VNL
hírek innen, onnan
Pálfi György: az AI nem végzi ki a filmkészítést, továbbra is emberek fognak történeteket mesélni embereknek
A filmrendező szerint az AI egyszerre inspiráló eszköz és komoly etikai aknamező. A technológia gyorsabban fejlődik, mint ahogy a szakma...
Sokba fog fájni a bírság a sár miatt – jön az új szabály
Jelentős összegű bírságot kaphatnak azok a gépkezelők, akik sarat hordanak fel a közutakra, és nem gondoskodnak annak...
NB II: Lefékezték a Vasast, meglépett a Honvéd - videó, eredmények
A Vasas 0-0-s döntetlent játszott Tiszakécskén, a Merkantil Bank NB II, 20. fordulójában, így az éllovas Honvéd előnye öt pontra nőtt a...
4200 magyar rekedt az Emírségekben az iráni háború miatt, átvállalják a szállásköltségüket
Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere azt ígérte Szijjártó Péternek, hogy minden eszközzel megvédik az ott tartózkodó mintegy...
Az Irán elleni támadás megindulása óta három halottja és öt súlyos sebesültje van az amerikai haderőnek
Többen könnyebb sérüléseket szenvedtek. A folyamatban lévő harcokra tekintettel a parancsnokság egyelőre nem hozza nyilvánosságra az...
Két helikoptert küldött a Magyar Honvédség a nyíregyházi repülőtérre, hogy védekezzenek egy esetleges iráni támadás ellen
Az Orbán-kormánynak az orosz-ukrán háborút kísérő feszültségkeltő lépései mellett most már a közel-keleti helyzet miatt is lépett a...
Eddig három amerikai katona vesztette életét az Irán elleni katonai akcióban, Benjamin Netanjahu egyre intenzívebb támadásokkal fenyegeti a perzsa országot
Iránban egy két-napon belül meg akarják választani a legfőbb vallásii vezető, Ali Hamenei utódját. Vasárnap felröppentek hírek arról,...
Orvosi trükk a szemölcs ellen: így csökkenthető a kiújulás esélye
A szemölcs sajnos kiújulásra hajlamos.
Soha nem látott ütemben özönlenek az új tagok az önkéntes pénztárakhoz
Több mint 40 ezer új belépőt regisztráltak tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak, amire hosszú évek óta nem akadt példa: közben...
Figyelmeztetés az utasoknak: bármikor változhatnak a járatok Ferihegyen
Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül...
Öt ország kezében a világ sültkrumpli-készlete? Döbbenetes adatok láttak napvilágot
Megállíthatatlan az európai burgonyafeldolgozó ágazat.
Őrült dolgon dolgozik a Meta: Jönnek a halottak posztjai
Szimulált jelenlét a halál után? egy friss Meta-szabadalom és egy új kutatás szerint a generatív mesterséges intelligencia egyre közelebb...
Sport
„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének
Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot
Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része
„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott
A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember
Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.
Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál
Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.
Bulvár
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes
Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség
Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került
A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.
Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük
A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Agyvérzést kapott Rózsa György
A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei
Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát
A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5.151 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk az ötöslottó 9. heti nyerőszámait.
Világszenzáció, a mesterséges intelligencia megfejtette a Nazca-vonalak rejtélyét, 100 éve átverik a világot
A mesterséges intelligencia zseniális felfedezéseket tett a Nazca-vonalaknál.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


