Horvátország második legmagasabb csúcsára tekertek fel a veszprémi bringások
Csúcstámadással tette fel a koronát horvátországi biciklitúrájára három veszprémi fiatalember: miután letekertek 590 kilométert Veszprémtől Zadarig, úgy gondolták, még felkapaszkodnak a Makarska melletti Biokovo-hegy legmagasabb pontjára, az 1762 méteres Sveti Juréra.
hirdetés
A tavalyi túrával kezdődött minden: Hornung András és Kálóczi Balázs három nap alatt letekertek 450 kilométert, Veszprémtől a horvátországi Senjig, és úgy gondolták, ezt idén jó lenne megismételni. Okulva az előző, meglehetősen „last minute”-re sikeredett túra tanulságaiból, az ideit alaposan megszervezték, és mivel időben szóltak, így Bollók Norbert is csatlakozni tudott hozzájuk.
Van, akinek a tavalyi kondi maradéka is elég
Egy ilyen túrára persze nem árt felkészülni. András és Balázs a versenyszezon miatt egyébként is edzésben volt, télen kicsit alábbhagyott a lelkesedésük, aztán májustól elkezdtek többet menni. Beneveztek az öt versenyből álló TOP Mountain Bike Maratonra is, de rögtön az első megmérettetést, a Balaton Maratont kihagyták a hideg és a szakadó eső miatt. Azért azt még letesztelték a túra előtt, hogy kibírnak-e egy 200 kilométeres szakaszt egy fenékkel: feltekertek a Velencei-tóhoz, megkerülték, onnan vissza a Balatonhoz, bevették a kanyart és Szántódról jöttek haza Veszprémbe.
Norbi sokáig Budapesten dolgozott, és csak tavasszal tudott elkezdeni készülgetni, de igazából a tavalyi kondi maradékával ugrott be. Kicsit tartott is tőle, hogy meg fog rogyni, de végül is nem okozott gondot neki, hiszen régebben is ment már ultratávokat. Mint mondja, ilyenkor a lényeg, hogy egyenletes tempóban, szuszogás nélkül, alacsony pulzussal tudjon haladni az ember.
A szálláshelyeket és az útvonalat Balázs tervezte, szervezte nagy gonddal, hiszen a hosszú távú túráknál egy eltévedés alaposan felboríthatja a menetrendet: sokat kivesznek a bringásokból a feleslegesen letekert kilométerek, és persze a tervezett időt sem tudják tartani.
Aki szeretné tanulmányozni az útvonalat, itt megteheti:
1. nap, Veszprém – Lenti strava.com/activities/2471390166
2. nap, Lenti – Zagreb strava.com/activities/2474480306
3. nap, Zagreb – Rudanovac strava.com/activities/2476802561
4. nap, Rudanovac – Zadar strava.com/activities/2479268178
Idén csomagokkal tették meg a távot. Maximum 7-8 kilós terhet engedélyeztek maguknak, ami azt jelentette, hogy csupán a legszükségesebb szerszámok, egy váltás ruha, egy váltás mez, pipereholmi, papucs és egy kevés élelmiszer került a táskákba.
Áztak, fáztak, izzadtak
Szombaton reggel 32 fokban indultak el Veszprémből, de aztán Zalában a nyakukba zúdult egy jó kis zivatar. Ezzel nemcsak az volt a baj, hogy bőrig áztak, de a levegő hőmérséklete is megfeleződött, így aztán kellően megtépázott komfortérzéssel érték el 140 kilométer után Lentit, ahol az első nap végén megszálltak.
Másnap a rédicsi határátkelőtől további 70-80 kilométert áztató esőben tekertek, és csak Zágráb előtt 30-40 kilométerrel kezdett el kitisztulni az ég. A levegő is felmelegedett, ami felhőtlen boldogsággal tudja eltölteni az embert, ha már két napja vizes mezben rója a kilométereket.
Gyorsulási verseny a villamossal Zágrábban
A 137 kilométeres szakasz megkoronázásaként Balázs sínre került Zágrábban: villamossíneken keltek át, amikor a bringa hátsó kereke beakadt, Balázs pedig repült egyet. Vasárnap lévén, elég gyér volt a forgalom a városban, ezért az autóktól nem kellett tartani, Balázs némi horzsolással és zúzódással megúszta a balesetet.
Hétfőn, a harmadik napon 150 kilométert küzdöttek le Zágrábtól Rudanovacig: itt már sorban jöttek szembe az emelkedők, közel 2000 méter szintemelkedést másztak meg. A bosnyák határ mellett vitt az útjuk, a Plitvicei-tavak közelében szálltak meg. Végre felmelegedett az idő, nem is kicsit, Norbi elmondása szerint a nap végére egymaga öt liter folyadékot ivott meg.
Lazítás Rudanovacban. Balázson láthatóan nem hagyott mély nyomot a zágrábi baleset
Kedden 140 kilométer várt rájuk a Zadar melletti Bibinjéig, de az utolsó napon több gondjuk is akadt.
Mindennap igyekeztek úgy intézni a frissítéseket, hogy az első ötven kilométer vagy két óra után elérjenek egy kisboltot vagy egyéb helyet, ahol enni- és innivalóhoz juthatnak. Ezen a napon viszont hetven kilométerig nem volt semmi ilyesmi az út mentén, ezért „elég rendesen megkészültek”, elfogyott a vizük, müzliszeleten és energiazselén kívül ennivalójuk sem nagyon volt már, úgyhogy át kellett csoportosítani az energiatartalékokat, míg el nem érték az első kisboltot.
Aki hosszabb túrára indul, annak figyelnie kell rá, hogy ne „éhezzen el” útközben. Célszerű két-három óránként enni valamit, nem szabad megvárni, míg megjön az éhségérzet, mert akkor már késő: a szervezet nem szívja fel olyan gyorsan a táplálékot, hogy megmaradjon a lendület, helyette jön a fáradtságérzet, és onnan már csak küszködés lesz minden egyes kilométer.
A másik gondot az jelentette, hogy reggel 700-800 méteres magasságról, 23-25 fokban indultak el, később azonban, ahogy fokozatosan ereszkedtek lefelé, 150 méterre, 39 fok lett a levegő hőmérséklete: mint amikor belépsz egy fóliasátorba. Gurultak lefelé a hegyekből, és már nem hűtötte őket a menetszél, csak a forró levegőt kapták szembe. Közvetlenül a parton (köszönhetően a forró aszfaltnak is) tovább durvult a helyzet, 44 fok fogadta őket. A meleg kiszívta minden erejüket, szerencsére már csak pár tíz kilométer volt hátra a végállomásig – arról nem is beszélve, hogy Bibinjében már várták őket a barátnők, akik autóval jöttek utánuk.
Sveti Jure – a hab a tortán
A viszontagságok ellenére „benne maradt a bugi” a fiúk lábában, mert két nap pihenés után, péntekre terveztek még egy túrát: csúcstámadást a Biokovo-hegyen. Zadartól délre, kétszáz kilométernyi autóútra, Makarska fölött célozták meg az 1762 méter magas Sveti Jure csúcsot. A feladat: a parttól a hegytetőig megtenni 30 kilométert, hajtűkanyarokkal tűzdelt szerpentinen, 6-7 százalékos emelkedőn, közel 40 fokos melegben és erős szélben. Három óra alatt sikerült felérniük, és háromnegyed óra alatt jöttek le. Lefelé lehetett volna jobb is az idejük, de az egy autónyi széles út nem túl jó minőségű, nem igazán országúti bringának való, és negyven kilométeres sebességnél egy-egy kátyú roppant nagyot tud ütni – azt pedig már ne is részletezzük, hogy ez mennyire balesetveszélyes.
Laza, 80 km/órás szél a hegytetőn
Nincs annál jobb érzés, mint amikor elismerik a teljesítményedet – mondják a fiúk, és lelkesen mesélik, hogy a hegyről lefelé araszoló autósok, gyalogosok dudáltak, integettek, megtapsolták őket, miközben ők felküzdötték magukat a csúcsra.
Mire is jó ez az egész?
A makarskai kirándulással együtt összesen 650 kilométert tekertek déli szomszédunk útjain a srácok, és csupa kellemes élménnyel tértek haza. Nem volt defektjük, sem egyéb technikai problémájuk, csak a láncot kellett kenni, de azt sűrűn; a horvát sofőrök előzékenyek a bringásokkal; az utak minősége messze jobb, mint itthon; elégedettek voltak a szálláshelyekkel, az étellel, a vendéglátással – de mégis, mire jó egy ilyen erőpróba?
Önmaguknak bizonyították, hogy képesek rá, hogy nem fognak megrogyni egy ilyen távon – ez az, ami a legnagyobb pozitívum szerintük. Lehet, hogy jelentkezni fog egy kis túledzettség, de azért arra is jó volt ez a túra, hogy megerősödjenek. – Amióta visszajöttünk, 25 helyett 30 kilométer per órára állt be az utazósebességem, az esik jól – mondja Norbi.
Aki abban bízik, hogy egy ilyen túra alatt megszabadul a súlyfeleslegétől, az csalódni fog: Balázs és Norbi ugyanazzal a súllyal fejezték be a túrát, mint amivel elkezdték, András pedig felszedett három kilót – neki sikerült a legjobban ellazulnia a pihenőnapokon.
Jövőre veletek ugyanitt?
Bár sok extrém túráról hallani manapság (egy bringás 23 óra 58 perc alatt tekert le 602 kilométert, Budapesttől Triesztig; egy alföldi „grupetto” pedig 11 nap alatt tette meg a Szeged-Dubrovnik-Szeged közötti 1600 kilométeres távot), a fiúk két lábbal a földön maradnak: jövőre is Horvátország lenne a cél, de ezúttal Rijekától Dubrovnikig tekernének 600 kilométert, csomagok nélkül, autós támogatással. Ez sem kis erőpróba, hiszen a túra végére közel 7000 méteres szintemelkedést lehet összeszedni, ahhoz pedig kell az erőnlét és a jó állóképesség.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak
A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...
Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre
Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...
Az 54 éves Pokorny Lia pink bikiniben ennyire dögös: istennő a kommentelők szerint
Pokorny Lia pink bikiniben mutatta meg, mennyire dögös és nőies, a kommentelők odavannak érte.
Tojással akarták megdobni Magyar Pétert Szolnokon
Országjárásának harmadik állomására érkezett a miniszterelnök
Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre
Németország München városával pályázik a 2036-os, a 2040-es vagy a 2046-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére –...
Komoly elismerést kapott az EU
Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „Aaa” szintű hosszú távú besorolását a Moody's...
Rossz diagnózis – Az orvosok biztosították róla, hogy menopauzája van: „Mélyen legbelül éreztem, hogy valami nincs rendben”
Sarah mindig is nagyon aktív életet élt: gyeplabdázott, dolgozott, és rendszeresen adott vért. 2011-ben azonban szokatlanul fáradtnak...
Eszméletlenre verték egy szórakozóhely előtt a 46 éves férfit
Egy 46 éves férfit arcon ütöttek egy szórakozóhely előtt. Ennek következtében betonoszlopnak csapódott, elvesztette az eszméletét. A...
Nagy Feró csak Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül – a többieket nem érti
Nagy Feró Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül feltűnő celebek közül, mások motivációit viszont nem érti, és attól is fél, mi...
Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
A páros fejenként 8500 dollárt kért.
Bóka János közokirat-hamisítás miatt tenne feljelentést a tiszás szavazógombos ügyben
Szerinte Schummer Orsolya méltatlanná vált tisztségére.
Kiderült, hogy milyen új szerepre készül Török Réka, a Heti Napló ismert riportere
A riporteri munkából érkezik a híradóstúdióba és az ATV Start műsorvezetői székébe Török Réka, aki szerint az újságíró...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről
A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


