Ezt olvasta már?

0

Hófúvás miatt, nem tágít a tél

A hétvégén hideg északnyugati légáramlás érkezik hazánkba, amely jelentősen rontja a hőérzetet, és többfelé hófúvást okoz.


hirdetés

A szél helyenként viharossá fokozódhat, a Dunántúli-középhegység térségében pedig különösen erős hófúvásra kell készülni - írja a HungaroMet Facebook-oldalán.

Az ország nagy részén derült, napos idővel indul a reggel, ugyanakkor a délkeleti tájakon több felhőre, borultabb égképre lehet számítani. A délelőtti órákban észak felől fokozatosan megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet. A nap folyamán felhőátvonulások várhatók: délnyugaton több, északkeleten kevesebb napsütés valószínű.

Az északkeleti országrészben futó jellegű hózáporok is kialakulhatnak.

A hajnali és reggeli órákban a Dunántúlon, valamint a Dunakanyarban és Budapest térségében kiterjedt hófúvás nehezítheti a közlekedést az élénk, erős széllökések miatt. A nap során országszerte megmarad az élénk, sokfelé erős északnyugati szél, amely helyenként elérheti a 60–65 kilométer/órás sebességet. A hegyvidéki területeken ennél is erősebb széllökések fordulhatnak elő. A szél széles körben alakíthat ki, elsősorban alacsony szintű hófúvást.

A meteorológiai szolgálat hófúvás miatt narancs riasztást adott ki Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém vármegyére. Megjegyezték, a légmozgás az esti órákban kezd fokozatosan csillapodni, de a szél hétfő hajnalban is képes lehet a hó mozgatására bizonyos területeken.

 

Forrás: HungaroMet

A HungaroMet tájékoztatása szerint extrém hideg is előfordulhat még Magyarországon. Ma reggel északkeleten (kiemelten Szabolcsban) nagyobb területen is -15 fok alatt alakul a minimum hőmérséklet, egy-egy helyen -20 fok közeli értékek is előfordulhatnak. Estétől főként délnyugaton csökkenhet -15 fok alá a hőmérséklet.

Címlapkép forrása: MTI/Kocsis Zoltán







0
0
0

hírek innen, onnan

Fények és Remények: általános iskolás gyerekeknek írtak ki pályázatot két kategóriában

A Gyermekjóléti Alapítvány, Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom országos alkotópályázatot hirdet általános iskolás diákok...

Parragh László kitálalt, Balásy Gyula nevét is bedobta

Parragh László továbbra is kitart a kamarai vezetőknek küldött, később kiszivárgott levelében megfogalmazott állításai mellett. A...

Dávid Ibolyát és Varga Juditot is meghallgatná a vizsgálóbizottság

Hat volt igazságügyi miniszter meghallgatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága....

Nagyon meglepte az elemzőket az amerikai termelői infláció

Az amerikai termelői infláció szeptemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben, 5,6 százalékról 6,3 százalékra gyorsult, és a...

Még járni sem tud rendesen, de máris visszatér a versenypályára a Bikini dobosa: súlyos balesete után nagy döntést hozott

Döbbenetes elszántságról tett tanúbizonyságot a Bikini együttes dobosa, Mihalik Viktor. A zenész júniusban súlyos autóverseny-balesetet...

Válságban a fővárosi kórházak: nem bírják a betegterhelést a belgyógyászati osztályok

Összehangolja a kórházak együttműködését a belgyógyászati osztályokon tapasztalható nagy terhelés miatt az Egészségügyi Minisztérium.

Krug Emília a Network4-nél folytathatja? Megkerestük a televíziós társaságot és a műsorvezetőt is

Szakmai körökben elterjedt, hogy a Network4-nél folytathatja pályafutását Krug Emília, miután lezárult a Telexszel közös munkája. A...

Ki tud megélni a véradásból

Több pénzhez juthat az a személy, aki véradás mellett plazmát is ad. A Kiderült: ki tud megélni a véradásból bejegyzés először...

Az állam elismerte a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogsértését, több milliós sérelemdíjat fizetnek az Átlátszónak

A lap által sérelmezett valamennyi állításról elismerték, hogy az valótlan volt.

225 millió forintot keresett tavaly közpénzes megbízásokból a Semmelweis Egyetem rektora

Információink szerint Merkely Béla több mint tíz címen kap havonta rendszeres közpénzes jövedelmet.

Magyar Péter: „tévedtem” – üzenetet küldött az ellenzéki pártok vezetőinek a miniszterelnök

Felszólította az ellenzéki pártokat a miniszterelnök: "vannak dolgok, amiből nem csinálunk propagandát".

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Érdekes pletyka kezdett terjedni Shakira szerelmi életéről

Állítólag több van köztük barátságnál.

A PSG idegenben szórta meg a Manchester Cityt; a Real Madrid hihetetlen feltámadást mutatott be

Nagyon sok gól született a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

Egy magyar labdarúgó is ott van a Liverpool legrosszabb igazolásai között

Öt játékos került be a nem éppen népszerű felsorolásba.

0
0

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Keményen kioktatták az emberek Nagy Ferót az alacsony nyugdíja miatt: tényleg ez az oka?

Annyi biztos, hogy Nagy Ferónak is elég kevés a nyugdíja, és az embereknek meg is volt erről a véleménye.

Hozzányúl a Tisza az egyik legfontosabb nyugdíjszabályhoz: sok idősnek jelenthet komoly pluszpénzt a változás

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint 2027 januárjától 120 ezer forint lenne a teljes öregségi nyugdíj minimuma.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter: Azt szeretném, hogy az ukrán elnök kimondaná, hogy az, amit ott vállaltak, az időre teljesülni is fog

Ha lefektetik az alapokat, akkor sor kerülhet egy találkozóra Beregszázon is.

0