Hétvégén rendezik meg a Magyar Kórusok Találkozóját Veszprémben
A Magyar Kórusok Találkozójának ad otthont Veszprém jövő hétvégén. A kétnapos rendezvényen felvidéki kórusok és Veszprém Város Vegyeskara kóruscsaládjának tagjai adnak koncertet - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a rendezvény szakmai vezetője.
hirdetés
Erdélyi Ágnes elmondta, hogy a június 9-én és 10-én zajló kórustalálkozó megrendezésével a városban fél évszázados múltra visszatekintő kóruszenei hagyományokat kívánják tovább erősíteni.
Közölte: a szombati ünnepi hangversenyen Veszprém Város Vegyeskara mellett a kóruscsaládba tartozó Vokál, a Dúdoló Népzenei Együttes, valamint a Felvidékről érkező Peredi Nőikar és az Ipolybalogról érkező Szent Korona Kórus ad koncertet. Hozzátette: vasárnap a vendégkórusok koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők a Szent Margit-templomban és a Szent Mihály-bazilikában.
Felidézte: 1968-ban zajlott Veszprémben az első Europa Cantat Nemzetközi Éneklő Hét, melyet Zámbó István karnagy rendezett. Azóta is szinte minden nyáron hallgatható kóruszene a városban néhány napon keresztül, a legjelentősebb találkozó a több mint egy évtizeden át évről évre megrendezett Vivace Kórusfesztivál volt - fűzte hozzá. Manapság arra van a legnagyobb szükség, hogy a hazai és a határon túl élő magyarok kórusai találkozhassanak egymással, erősítve az összetartozás érzését, ennek kíván fórumot teremteni a találkozó - hangsúlyozta a szakmai vezető.
Porga Gyula Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) kiemelte, hogy a vegyeskar Veszprém kulturális életének évtizedek óta aktív résztvevője. Hozzátette, hogy a kórustalálkozó szervezését a város anyagilag is támogatja.
Bélafi László, a Swing-Swing Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jövőben a kórustalálkozót 3-4 naposra szeretnék bővíteni. Azt hangsúlyozta, hogy az amatőr együttesek támogatása nagyon fontos, hiszen ezeknek a közösségeknek a tagjai adják a kulturális rendezvényeknek stabil közönségét.
forrás: mti
hírek innen, onnan
Káros lehet, ha így alszol a repülőn: az immunrendszered is bánhatja
Ha így alszol a repülőn, könnyebben terjednek a baktériumok.
A lassulás jelei látszanak Oroszországban
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése, a munkanélküliségi ráta rekordalacsonyra csökkent, a gazdaság...
Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek
Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz.
12 évre ítéltek egy volt diplomatát – Ezért kell felelnie
Hazaárulás címén 12 évi szabadságvesztésre ítélte Arszenyij Konovalovot, az orosz külügyminisztérium volt alkalmazottját a moszkvai...
Donald Trump: Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel, amíg én jóvá nem hagyom
A közelgő találkozóval kapcsolatban azt mondta: „azt hiszem, hogy jól fog menni”, de szerinte „jól fog menni Putyinnal is”.
Frontálisan ütközött egy autóbusz és egy személygépkocsi a ferihegyi repülőtérre vezető úton
A baleset következtében egy ember a járművébe szorult.
Lebukott a kocsi egyik utasa: zokniba rejtett drogot találtak nála a rendőrök
A sofőr sikertelenül próbált megszökni az ellenőrzés elől.
„Előnyösebb kép alakul ki rólam” - Torghelle Sándor a családja mellett Demjén Ferenccel szilveszterezik
"Air Sanyi" 2026-ban is fel-feltűnhet egy-két tévéshowban.
Késes merénylő három nőt sebesített meg a párizsi metróban
Három nőt sebesített meg egy késes támadó a párizsi metróban. Az incidens a République állomáson kezdődött, ahol a férfi először...
Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék
Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és...
Késelés a párizsi metróban, három nő megsérült
Késsel megsebesített három nőt egy férfi a párizsi metróban pénteken, de nem sokkal később elfogták - közölték a helyi hatóságok az...
Ezért lett olyan veszettül drága az SSD
Újabb gyártó jelentett be 245 TB-os modellt az MI-cégek számára
Sport
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A Ferencváros magyar válogatott támadója Liverpoolba utazik
A tervek szerint három napot tölt vendégségben a Mersey partján.
Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált norvég sílövő
A szövetség főtitkára szerint az ügy számos megoldatlan kérdést vet fel.
Magyarok nélkül maradhat a Liverpool
Nem ezt szoktuk meg.
Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze
A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.
A volt teniszcsillag már nem költözne az USA-ba, mert lassan olyan, mint egykor Csehszlovákia volt
Martina Navratilova a kommunista Csehszlovákiából szökött el 18 évesen, majd lett állampolgár Amerikában.
Megalázónak érezheti Phil Taylor a darts-vb pénzdíjait, a magyar is többet keresett
A 16-szoros világbajnok volt, hogy a vb-címért kevesebbet kapott, mint most az első fordulós kiesők.
Kós Hubert nem tervez hazatérni, hosszabb távon is az Egyesült Államokban képzeli jövőjét
„Nincs ennél jobb csapat a világon.”
Az olasz élvonalból kopogtattak be a Puskás Akadémia tehetségéért
200 utánpótlás-mérkőzésen 195 gólt szerzett.
Aggasztó hírek Michael Schumacherről, a Real Madrid szurkolói Szoboszlai kritikusa mellé álltak
„Szexuális szívességgel” vádolták meg a szexi sportolónőt.
René Higuita 59 évesen lemásolta saját legendás skorpiórúgását + videó
Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.
Bulvár
Ordító baki történt a köztévén, előkerült a letiltott felvétel
Ha tudták volna, ezt a jelenetet biztosan törtölték volna utólag.
Hányszor kell zuhanyoznia egy idős embernek? 65 felett hetente ennyi alkalom az ideális
Heti néhány zuhany is elég lehet? Ezt mondja a tudomány a 65 év felettiek bőrápolásáról.
Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?
Télből a nyárba az ünnepekre.
Sugarbaby voltam és bánom. 10+1 igaz történet
Azt hinnénk, egy sugarbaby élete csak a luxusról és kényelemről szól, de a valóság sokkal kiábrándítóbb.
Már Ferihegyen van az új magyar légitársaság óriásgépe
A Hungary Airlines repülője az első Big Twin áruszállító Európában.
3 csillagjegy, akivel igazi csoda történik 2025 utolsó hetén
Az év utolsó napjai mindig hordoznak valami suttogó ígéretet. December vége a lezárás és az újraindulás határvonala, ahol a múlt még velünk van, de már érződik a jövő hívása is. Ez a jövő három csillagjegy
Magyar Péter bődületes karácsonyi vallomást tett a párjáról, te is meghökkensz majd, ilyen személyes dolgot eddig még nem mondott
Magyar Péter karácsony második napján adott interjút.
A magyar kormány is reagált Donald Trump csapására
Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarország ilyen ügyekben 2019 óta hasonlóan cselekszik.
Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.
Magyar Péter karácsonyi posztjából lett országos ügy, erre senki nem számított
Egy karácsonyi poszt és egy váratlan reakció teljesen új irányba vitte a történetet.
Felfüggesztették a bajnokságot, a Manchester City tulajdonosa eladta a klubot
A csapat kétszer nyert bajnokságot 2019 óta.
A kamerák előtt tett példátlan dolgot Sarolta hercegnő, már most Erzsébet királynőt látják benne
Nagyon ritka, ha a királyi család tagjai megölelnek egy rajongót, most azonban erre is sor került. Nem is akárki tette, hanem Sarolta hercegnő: Vilmos herceg és Katalin hercegné lánya a karácsonyi istentisztelet után k

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


