Ezt olvasta már?

0

Hatvanezernél is több van már zöld rendszámos járművekből

Októberben túllépte a hatvanezret a világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel forgalomba helyezett gépjárművek száma. Tisztán elektromos személyautóból a múlt hónapban állt forgalomba a harmincezredik Magyarországon.


hirdetés

A környezetkímélő, csendes teherautókból, buszokból és motorokból is tempósan bővülő állomány járja a hazai utakat - jelentette be hétfői közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

 

A havonta frissülő nyilvántartás szerint október végéig 60 132 zöld rendszámot adtak ki Magyarországon. A teljes tiszta flotta így 2020 elejéhez mérten közel három és félszeresére bővült. Az idei gyarapodás már szeptember végére felülmúlta a tavalyi egész éveset, majdnem minden negyedik zöld hatósági jelzést 2022-ben szerelték fel.

Száz zöld rendszámból már több mint ötvennégyet kaptak tisztán elektromos járművek. A komplett állomány több mint fele kizárólag elektromos motorral szerelt személygépkocsi. A leginkább klímabarát hajtású teherautók száma az év eleje óta a másfélszeresére, 1800 fölé nőtt. Tavaly augusztus óta lehet zöld rendszámuk a környezetkímélő motoroknak is, már több mint 250 kétkerekű robog világoszöld táblával.

A TIM közölte azt is, hogy a tiszta és csendes buszok száma az év eleji százról idén több mint másfélszeresére nőhet. A zöld rendszámos autóbuszok nagyobbik hányada a nagyvárosi járműállomány minőségi cseréjét ösztönző Zöld busz program támogatásával állt munkába. A program folytatására és továbbfejlesztésére biztosít fedezetet a magyar kibocsátás-csökkentésből származó, a közelmúltban Németországnak értékesített kvótatöbblet.

A hazai károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért a közlekedés, ezen belül 98 százalékban a közúti forgalom felel. A tiszta járműveknek köszönhetően mérséklődik a levegőszennyezés és zajterhelés. Magyarország nemcsak felhasználóként veszi ki a részét a járműipar zöld fordulatából. Hazánk Németország mellett európai akkumulátorgyártó központtá válik, és például a világszínvonalú ZalaZONE tesztpálya révén kimagasló képességekkel bír a kapcsolódó kutatás-fejlesztésben is - hangsúlyozta a minisztérium.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Mi lesz, ha ti is a levesbe mentek?” – Szinetár Dóra nekiment Dúró Dórának

Szinetár Dóra hosszan üzent Dúró Dórának, miután a Mi Hazánk képviselői ülve maradtak, amikor a roma holokauszt áldozataira...

Letartóztattak két magyart Lengyelországban kilenc tonna veszélyes hulladék csempészéséért

A feltartóztatott kamionból fémhulladékok, autóalkatrészek, még csatornahálózati elemek is előkerültek.

Fogyást ígérő étrend-kiegészítő került a hatóság célkeresztjébe

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az SD Korlátolt Felelősségű Társasággal szemben, a hatóság...

Érdemtelenül szereztek doktori fokozatot fideszes és KDNP-s politikusok a PTE egyik oktatója szerint, az egyetem vizsgálatot folytat

Barcsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatója szerint az iskola vezetői az elmúlt években „nemhogy filozófiával, de semmiféle...

Megszületett a döntés: egy magyar megyeszékhelyen már biztosan elmarad az augusztus 20-i tűzijáték

A rendkívüli szárazság és a fokozott tűzveszély miatt Tatabányán elmarad az augusztus 20-i tűzijáték. Ezzel párhuzamosan az országos...

Nem kell külön kamra – ez a régi tárolómegoldás újra hódít a modern konyhákban

Ha nincs külön kamrád, nem feltétlenül kell még több beépített konyhaszekrényben gondolkodnod. Ráadásul nem kell hozzá külön...

Új globális autóipari óriás Magyarországon: bemutatkozik a BAIC és az X55 SUV modell

A BAIC: Off-road tradíció, globális erő és a jövő mobilitása Az 1958-ban alapított BAIC (Beijing Automotive Industry Corporation)...

EL: Real Madrid-neveléssel ijesztgetik a Fradit Lengyelországban - videó

Peter Federico Gonzalez duplájával nyert 3–1-re a Górnik Zabrze a Radomiak ellen, így a lengyel csapat támadója jó formában várhatja a...

Hatéves mélypontra süllyedt az EU-ba bejutó migránsok száma, de bármikor berobbanhat egy újabb válság

Az illegális úton Európába érkező bevándorlók száma 2020 óta nem volt olyan alacsony, mint az idén.

Tudományos áttörés: Így mutatja meg a szemünk, ha hajlamosak vagyunk a bőrrákra

Egy friss ausztrál kutatás szerint a szemben megjelenő kúszóhártya (pterygium) a bőrrák kialakulásának jelentős kockázati tényezője...

Chub rub vagy bepállás – Hívd, ahogy akarod, nyáron úgyis utolér, és nem csak a combjaid bánhatják

A chub rub csak a jéghegy csúcsa, gyakorlatilag bármelyik testrészünk elárulhat.

0

Sport

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

Az UEFA a FIFA után a VAR-t is ledozerolja - Visszatérés a hagyományos futballhoz?

Az európai foci-szövetség ráunt, hogy nemcsak a FIFA, de a gyűlölt VAR is tönkreteszi a futballt.

A magyar válogatott legújabb sztárja egyetlen dolgon lepődött meg külföldön

Vitális Milán lehet a szurkolók kedvence az AEK-nél, ahol már nagyon várta Varga Barnabás is.

Szoboszlai Dominik súlyos dologról vallott, még mindig a Jota-trauma dolgozik bennük

A Liverpool magyar szupersztárját egy ír lap idézte, a csapat még nem dolgozta fel a tragédiát.

A Manchester City vinné az FC Barcelona fiatal csillagát

Tommy Marqués került az angolok látókörébe.

A világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lehet a Liverpool új résztulajdonosa

A futballtörténelem egyik legtöbb pénzt megmozgató üzlete van készülőben.

Szoboszlai Dominik Top10-es játékos a Premier League-ben

Sőt, a középpályások között az ötödik helyen áll egy különleges listán a Liverpool és a magyar válogatott sztárja.

Hivatalos: a Liverpool megszerezte a Barcelona csapatkapitányát, Araújo kölcsönben érkezik

Ronald Araújo kölcsönben a Liverpoolhoz igazolt a Barcelonától. A katalánok csapatkapitánya a 2026–2027-es idényt az Anfielden tölti.

José Mourinho új sztárja felrobbantotta az edzést: megalázta a 60 milliós védőt

Selejtnek hitték Skóciában, most a Real Madrid legdrágább sztárja lett

Egy spanyol újságíró térfigyelő kamerákkal próbálta követni, hogy éppen hol jár a Barca kiszemeltje

Szinte már semmin nem lehet meglepődni, ha a spanyolországi átigazolási időszakot nézzük, de ezen azért nekünk sikerült.

0
0

Bulvár

A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be

Egyre többen kerülnek kórházba avokádó szeletelése közben szerzett sérülésekkel. Sok esetben műtétre is szükség van. A A sürgősségi osztály egyre több „avokádós kézről” számolt be bejegyzés először

Kiderült az igazság a fideszes képviselők eskübakijáról, nem Magyar Péter zavarta őket

Palóc André és Hortay Olivér megmagyarázta miért bakiztak, csak az nem éppen úgy történt.

Elindult az országos körözés, az RTL telefonvonalai csak úgy izzanak, a magyarokon múlik ki kerül a rácsok mögé

Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.

Búcsúlevelet írt a gyermekeinek egy esztergomi anya, majd felgyújtotta magát, ő túlélte a tűzvészt, de a 16 éves lánya meghalt

A 40 éves nő és élettársa súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség 12 év 6 hónap fegyházbüntetést kért az asszonyra.

A legmagasabb fokú figyelmeztetést adták ki, kegyetlen hőség jön

Kedden újabb fokozatba kapcsol a hőség, az ország egyes részeire már kiadték a figyelmeztetést.

Megvan a dátum: ekkor érkezik az országos eső, ami véget vethet a hőségnek

Egy hosszabb távú meteorológiai számítás szerint augusztus 17–18. körül országos csapadékot hozó frontrendszer érkezhet Magyarországra. T. S. Eliot A puszta országában is a közelgő eső ígérete töri meg a kis

Zivatarok csapnak le ezekre a megyékre kedden: az egész országra kiadták a riasztást

Változatos időjárás vár az országra augusztus 11-én.

Kiárusíthatják a Fradit, 500 millióért távozhat a magyar válogatott kedvenc

Gruber Zsombor lehet a következő, akiből pénzt tudnak csinálni a ferencvárosiak.

D. Tóth Kriszta: Mi közöm nekem egy rákos amerikai influenszer halálához?

Mitől gyászolnak milliók egy rákban elhunyt amerikai infleunszert? Miért ír róla a WMN? Mi közünk nekünk ehhez az egészhez? A 26 évesen egy ritka epeúti daganatban elhunyt Syd Towle története túlmutat önmagán.

A cigányok egyre pofátlanabbak, a Tisza frakcióvezetője szörnyeteg a Mi Hazánk politikusa szerint

Ábrahám Barnabás a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezés miatt támadta a Tisza politikusait.