Ezt olvasta már?

0

Három éve nem látott kereslet van az arany iránt

Elsősorban a jegybanki aranykészletek növelésének köszönhetően három éve a legmagasabbra, 2181,7 tonnára nőtt az arany kereslete az első fél évben.


hirdetés

A Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel az Arany Világtanács friss adatai alapján közölte, a féléves kereslet 8 százalékkal haladta meg 2018 azonos időszakit, és utoljára 2016. január-júniusában volt hasonló mértékű a forgalom. A kínálat ugyancsak hároméves csúcsra, 2323,9 tonnára ugrott.

A cég közleményében kiemelik: az arany ékszerek adják a sárga nemesfém iránti globális kereslet legnagyobb részét, 2019 első felében 1091,5 tonna arany ékszert vásároltak, ami főleg az indiai esküvői és fesztiválszezonnak köszönhető. A júniusi áremelkedés hatására azonban az ékszervételek jelentősen mérséklődhetnek - mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

A magánbefektetők aranyrudak és -érmék iránti 476,9 tonnás idei első féléves kereslete 6 százalékkal maradt el a tavalyi azonos időszakhoz képest. A kínai központi bank alelnöke ígéretet tett a jüan árfolyamának stabilan tartására, emiatt a kínaiak az aranyrúd- és érmevételeiket 18 százalékkal csökkentették 2018 első fél évéhez képest. Ezt ellensúlyozta, hogy a tőzsdén kereskedő arany befektetési alapokban (angol rövidítésükön: etf-kben) felhalmozott sárga nemesfém mennyisége 107,5 tonnával nőtt 2019 első felében.

Juhász Gergely jelezte: a jegybankok növelték aranykészleteiket. A 374,1 tonnás idén január-júniusban regisztrált nettó vételük több mint 57 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A lengyel központi bank a második negyedév legnagyobb vevőjeként, 100 tonnával gyarapította aranykészletét.

A technológiai szektorban az előző év azonos időszakához képest csaknem 3 százalékkal kevesebb, 128,3 tonna aranyra tartottak igényt 2019 első felében a gyártók. A vezérigazgató úgy vélte: a technológiai cégek azért csökkentették keresletüket, mert az okostelefonok értékesítése visszaesett, és egyre inkább kibontakozik az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború.

Az idei első féléves 2323,9 tonnás globális aranykínálat 2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, köszönhetően a növekvő bánya-kitermelésnek és újrahasznosításnak. A sárga nemesfém első félév végi unciánkénti 1400 dollár körüli ára 8 százalékkal volt magasabb a 2018. június véginél. (1 uncia=31,1035 gramm).

Az arany árfolyama az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 31-ei 0,25 százalékpontos kamatcsökkentése után 1405 dollár körül mozgott - közölte a Conclude.

A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Hatalmas robbanás volt a turistanegyedben, egy épület összeomlott, nagy a baj

Nagy erejű robbanás történt péntek reggel Athén egyik turisták által sűrűn látogatott részén, az Akropolisz közelében. A detonáció...

Az elmaradt gyűrűcsók miatt hőbörög a Facebook népe: Magyar Péter csak kezet fogott Leó pápával

A világ szinte össze sajtóorgánuma lehozta Magyar Péter látogatását a Vatikánban. Ennek megfelelően elkezdődött a vita, hogy jól...

Mint a mesében: itt a hosszú és egészséges élet titka?

A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatása azt vizsgálta, hogyan élhetünk nemcsak hosszabb, de minél...

Tisztújítást tart a Mi Hazánk, Toroczkai újraválasztásáról is dönthetnek – nézze itt élőben

Az ATV felületein élőben követheti délelőtt 10:15-től a Mi Hazánk Mozgalom 5. tisztújító kongresszusát, ahol többek között döntenek...

A legnépszerűbb kis és nagy testű kutyafajták

Ismerd meg a legnépszerűbb kis- és nagytestű kutyafajták jellemzőit, temperamentumát, mozgásigényét és tartásuk legfontosabb szempontjait.

7 dolog, amit egy 40 feletti nő sosem néz el egyetlen férfinek sem

Sok férfi nem veszi észre, hogy a nők 40 felett már az elszámoltathatóságot és az érzelmi érettséget tartják a legvonzóbbnak. A...

Nyolc kilót fogyott Rába Tímea, elárulta, hogyan

Az egykori szépségkirálynő egy napi rutinba illeszthető pirulával és itallal érte el a látványos változást. Elmondása szerint...

Rekordnagyságú viking kori kincset találtak egy faluban

Több mint négyezer darabos, rekordméretű viking kori ezüstkincset tártak fel Finnországban egy amatőr fémdetektoros jelzése alapján.

Repce őszi tápanyagellátása: mennyi nitrogénre van szükség?

Az őszi repce sikeres termesztésének kulcsa a megfelelő nitrogénadagolásban rejlik. Cikkünk bemutatja, hogyan találhatod meg az ideális...

Egyre sósabb a Velencei-tó vize: negyedóránként mérik, mi történik a tóban

Automata mérőbója figyeli folyamatosan a Velencei-tó vízhőmérsékletét, az oxigénviszonyokat, a sótartalom változását, a...

Sóval töltött zacskóban érkezett a tiltott csomag a Kozma utcai börtönbe

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni. A biztonsági kamerák felvételén látható a rolleres, aki bedobta a csomagot a...

Köllő Babett lánya szerelmes: ilyen a 16 éves Milla párja

Köllő Babett lányának életében ez az első szerelem, a műsorvezetőnő elárulta, milyennek látja Milla párját.

0

Sport

Nemzetek Ligája: Balhé a magyar válogatott meccsén, vereséggel kezdett Rossi csapata

Ukrajna elleni vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját Magyarország.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

0
0

Bulvár

„A tiszás politikusok is sárosak lehetnek” – Hadházy Ákos súlyos értesüléseket kapott a paksi földügyről

Magas rangú tiszás politikusokat is érinthet a paksi földvásárlások ügye Hadházy Ákos értesülései szerint.

„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz

Vannak történetek, amelyekre később sem tudunk rendes magyarázatot találni. Három olvasónk mesélte el a legbizarrabb esetet, ami valaha történt velük.

Ennyi volt, betiltották a Lidl slégertermékét: többé nem lehet árusítani, erről jobb, ha tudnak a vásárlók

Egy holland bíróság döntése értelmében a Lidl a továbbiakban nem értékesítheti a Birkenstock ikonikus szandáljainak másolatait Hollandiában.

Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság

Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből.

„Nem is nyaraló, hanem egy kis falu” - Drónfelvételeken Mészáros Lőrincék tihanyi rezidenciája

Juhász Péter és Tóth Ildikó a balatoni luxusingatlanokat vették célba újabb "oligarchatúrájuk" során. A videóban a kerítésen kívülről és a levegőből is megmutatták az impozáns nyaralókat, köztük Balásy Gy

3,8 millióval akarta lerántani Majkát a szakember, alig pár óra munkáért fizettettek volna ki vele az egetverő munkadíjat

A Heti Hetes legutóbbi adásában osztotta meg friss tapasztalatait Majka, aki egy otthoni erkélyüveg-fóliázás előkészítése során szembesült az építőipari árajánlatok elképesztő mértékével és a szakemberek

Betiltották a Lidl népszerű termékét: ezt már nem árulhatják tovább

Egy holland bíróság szerint jogsértők a Lidl bizonyos szandáljai, ezért a diszkontláncnak le kell vennie őket a kínálatból.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„Ennél sokkal több bizonyíték van” – Drámai fordulat a Pócs János elleni ügyészségi eljárásban

Meghallgatták az ügyészségen Lakatos Ádámot: a gyermekvédelmi aktivista újabb banki bizonylatokat és magánbeszélgetéseket adott át Pócs János ellen - értesült az ATV.hu.

Marjai Judit Várkonyi Andreának: A 2300 forintos ruha egy jachton nem a szerénység bizonyítéka

A fotóművész kíméletlen sorokban bírálta Mészáros Lőrinc feleségének friss interjúját. Szerinte az üzletasszony a társadalmi szakadék luxusoldaláról beszél a magyaroknak.

0