Hármas céllal vág neki a Ferencváros az új labdarúgóidénynek
A Ferencváros labdarúgócsapata meg szeretné nyerni a bajnokságot, a nemzetközi kupában jól akar szerepelni, a vezetőség pedig ez utóbbival szoros összefüggésben arra kéri a szurkolókat, hogy a szabályokat betartva buzdítsák az együttest.
hirdetés
A következő idényre vonatkozó hármas célt Kubatov Gábor, az FTC elnöke fogalmazta meg szerdán sajtótájékoztatón, hangsúlyozva egyúttal, hogy bármilyen kihágás komoly büntetéseket vonhat maga után.
"Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a Ferencváros tud-e megfelelően viselkedni a pályán és a lelátón is. Nagy utat jártunk be, ebben a dologban nagyon jól állunk, az a kérdés, hogy mindenki megértette-e, miről van szó. Nagyon komoly büntetések várhatnak ránk, ezt szeretnénk elkerülni" - mondta az elnök, emlékeztetve, hogy az európai szövetség az elmúlt években folyamatosan büntette a Ferencvárost. Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, zárt kapus mérkőzés vagy kupából történő kizárás is következhet egy újabb fegyelmi ügy esetén.
"Az a fontos, hogy egy ember se csináljon semmit, ami az FTC-t vissza tudja vetni" - hangsúlyozta. - "Ha ilyen, akár egyetlen is történik, annak beláthatatlan következményei lehetnek."
Elárulta, hogy a nemzetközi mérkőzésekre szigorúbb beléptetési szabályt léptetnek érvénybe, nagyon komolyan ellenőrzik a molinókat.
"Csak Fradi- és nemzeti színű zászlóink lehetnek" - szögezte le, egyúttal arra kérte a szurkolókat, hogy "a sokat vitatott Fradi-karmozdulatot ne használják, mert az félreértésre ad okot".
Az intézkedésekre azért kerül sor, és Kubatov Gábor maga azért kezdeményezte a találkozót a sajtóval, hogy közreműködésével sikerüljön elejét venni a kihágásoknak.
"Azért tesszük ezt, mert egy győztes meccsből is lehet kudarc, akár egyetlen ember helytelen viselkedése miatt" - indokolta a lépéseket.
"Az elmúlt években szurkolóink megtanultak viselkedni néhány tíz, esetleg száz főnyi embertől eltekintve, de egy ember is sok, ha ostoba. Ha minket kitiltanak a nemzetközi kupából, itt minden összeomlik. Nem tudunk majd játékost igazolni" - vélekedett.
A Ferencváros az Európa Liga első selejtezőkörében az izraeli Makkabi Tel-Avivval mérkőzik meg, először jövő csütörtökön idehaza, majd egy hétre rá, idegenben.
A napokban visszavonult, 97-szeres válogatott Gera Zoltánt illetően Kubatov elmondta, bár aláírt szerződés még nincs, de a megállapodásuk értelmében a szakmai stáb tagjaként fog tevékenykedni. Technikai képzésekért, személyi képzésekért felelős edző lesz, amibe beletartozik a mérkőzésekre való egyéni felkészítés videoelemzésekkel.
A klubelnök úgy fogalmazott, hogy Geráról azért érdemes beszélni, ilyen körben is, mert az ő élettörténetén keresztül meg lehet érteni, miért érdemes sportolni.
"Nehéz gyerekkora volt, el is veszhetett volna, de nagyszerű labdarúgó lett belőle, egy igazi példakép. Ezért aztán minden jár neki" - mondta, s elárulta, hogy akár hosszabbítottak volna is vele, de Gera nem vállalta tovább a játékot.
Dzsudzsák Balázst illetően, akinek június végén lejárt a szerződése az Egyesült Arab Emírségekben az al-Vahdánál, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója kérdésre válaszolva úgy reagált:
"Nagyon tisztelem, kedvelem, nagyra tartom a pályafutását, kétéves szerződésünk van vele skyboxra, más nincsen".
hírek innen, onnan
Minden harmadik svájci hirtelen kínai autót akar venni
A blick.ch cikke. Képernyőfotó A kínai autók gyorsan felzárkóznak Svájcban – ráadásul rendkívül gyorsan. Amit sokáig csak olcsó...
Bill Gates figyelmeztet: egymilliárd ember halálát okozhatja a mesterséges intelligencia
Azonnal cselekednünk kell.
Egyszerű mozgásforma, mégis nélkülözhetetlen a vénák egészségéhez – Megdolgoztatja a második szívet
A lábak vénái kulcsszerepet játszanak a vérkeringésben, mégis kevesen foglalkoznak velük, amíg nem jelentkeznek kellemetlen tünetek....
Zárt ajtók mögött kezdett újabb országjárásba Orbán Viktor, eddig két megyében járt
A Fidesz elnöke a párt megyei választmányaival találkozik belső fórumokon. Korábban Lázár vezetésével auditálták a helyi...
Kapaszkodjon, ennyi a jegy ára az Orient Expressre: ha kipróbálná a legendás luxusvonatot, spórolni kell rendesen
Egyetlen éjszaka az Orient Expresszen sokkal többe kerülhet, mint amennyiből sok magyar család egy teljes családi nyaralást kihoz....
Még egy kampányígéret miatt tapossák Magyar Péter sarkát, mégis mindent újraszámolnak
Már robbanni készül a minimálbérbomba: miközben a megszokott menetrend szerint indultak a versenyszféra képviselőinek bértárgyalásai a...
Magyar divatsiker Párizsban: Szegedi Kata pulcsijába szeretett bele a világhírű énekesnő
Szegedi Kata pop-up üzletében nem akárki járt.
Itt az igazság Schobert Norbiék eladó luxusvillájáról
Úgy tűnik, mégsem volt teljesen tévedés a Schobert család szentendrei luxusvillájának meghirdetése. Bár a 1,2 milliárd forintos...
Dobó Kata elárulta, milyen férfit engedne maga mellé: egy dologból már biztosan nem enged
Dobó Kata ma már egészen másképp gondolkodik a párkapcsolatokról, mint évekkel ezelőtt. Az 52 éves színésznő és rendező jól érzi...
Elegünk lesz valaha az AI-hazugságokból? Vagy már soha nem lesz zavaró, hogy nincs a tartalom mögött emberi jelenlét?
Bármerre nézünk, mesterséges intelligencia által fogalmazott posztok, szintetikus képek és gombamód szaporodó generált tartalmak vesznek...
30 felett ez a 4 gyakorlat segít: formálják a hasat, nyújtják a gerincet az oszteoptátia szakértője szerint
Ezek a gyakorlatok nagy segítséget jelentenek a mindennapokban, ha laposabb hasat, feszesebb testet és mobilis gerincet szeretnél.
7 alkalom, amikor Emma Watson szokatlanul merész szettben tündökölt a nyilvánosság előtt
Emma Watson neve a legtöbbek számára a kifinomult, klasszikus és fenntartható elegancia szinonimája - az elmúlt évek során az ENSZ...
Sport
Tegnap este elhagyta a magyar válogatottat a sokat kritizált labdarúgó
Az ok egy sérülés.
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Éhesen pilótakekszet lopott, az öklével mindent elért, ma Skóciában takarít a Ragadozó
Az álmait kergető félbolondnak tartja magát.
Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető
Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.
Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás
Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.
Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége
A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.
Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról
Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.
Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök
Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v
NL: Több nagy fordulatot is hozott az angol-spanyol rangadó; nyertek a horvátok és a szlovákok
Így alakultak a Nemzetek Ligája szombat 20.45-ös mérkőzései az A-, a B- és a C-divízióban.
NL: Az írek kapusa bojkottál - kiderült, megrendezik-e a debreceni mérkőzést
A keret jelentős többséggel a pályára lépés mellett döntött, miközben Gavin Bazunu kapus személyes meggyőződésére hivatkozva visszalépett a mérkőzéstől.
Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun
Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy
Hansi Flick vakarja a fejét, újabb csapás érte az FC Barcelonát
Egyre szűkebb a hátsó alakzat.
Bulvár
Tegnap este elhagyta a magyar válogatottat a sokat kritizált labdarúgó
Az ok egy sérülés.
Ismert férfit igazoltatott a rendőr, a vér is kiment a lábából: elképesztő állat mászott ki a macskahordozóból
Különleges és meglepő vendéggel kopogtattak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a Fővárosi Állat- és Növénykertben, miután egy közúti ellenőrzés során illegálisan tartott fehérpamacsos selyemmajmot találtak e
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek
Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.
Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná
Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.
Milliókat fizetett volna egy 60 éves férfi a hároméves kislányért, közbelépett a rendőrség
Megdöbbentő tragédia előzte meg az esetet.
Elszomorító látvány: így veszi vissza a természet az elhagyott balatoni gyermektábort
Egykor még gyerekzsivajtól volt hangos ez a hely...
Éhesen pilótakekszet lopott, az öklével mindent elért, ma Skóciában takarít a Ragadozó
Az álmait kergető félbolondnak tartja magát.
Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán
Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé
Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből
A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.
Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


