Gulyás: magántulajdonú gépjárművek kapnak ezentúl 480 forintos áron üzemanyagot (frissítve)
Csak a magántulajdonú gépjárművek, mezőgazdasági erőgépek, traktorok, valamint a taxik kaphatják a 480 forintos garantált áron az üzemanyagot, a Mol javaslatára, a kormány döntése értelmében - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Budapesten.
hirdetés
Gulyás Gergely a Kormányinfón közölte, az ellenőrzés "könnyű és gyors", mert a forgalmi engedélyen vonalkód található és leolvasható. Ezeket az adatokat a Mol jogosult tárolni és az ellenőrzés érdekében köteles az adóhivatalnak továbbítani - részletezte.
Elmondta, a rendelet még szombaton megjelenik.
Ismertetése szerint ahogy eddig is, ezentúl is piaci áron tölthetők a 7,5 tonnát meghaladó, magyar rendszámú gépjárművek, továbbá a külföldi rendszámú járművek, de ide tartozik a kannás üzemanyagtöltés is; ezentúl piaci áron tankolhatnak - a személytaxi-szolgáltatást nyújtó gépjárművek kivételével - a nem természetes személy által fenntartott gépjárművek.
A miniszter a döntést azzal indokolta, hogy karbantartás miatt pénteken le kellett állítani a százhalombattai kőolajfinomítót, amely fedezi a magyarországi szükségletek száz százalékát. Hozzátette: az üzemanyagellátást így most importból és a stratégiai készletek negyedének felszabadításából biztosítják.
Elmondta, hogy pénteken a Mol elnök-vezérigazgatója tájékoztatta a kormányt a finomító karbantartásáról, amelyet már egyszer elhalasztottak és tovább nem halasztható. Megjegyezte, a Mol Százhalombattán finomítja az orosz kőolajat.
Értékelése szerint a háború és az arra adott szankciós válaszok lehetetlen helyzetet teremtettek az energiaellátás területén Európában, az egekbe szökött a kőolaj és a földgáz ára.
A háború és a szankciók miatt ma senki nem tudja garantálni, hogy a kőolajszállítás folyamatos lesz ősszel és télen, ezért a stratégiai készlet felszabadítása nem lehetséges, csak annyit tudnak felszabadítani, amelynek pótlására "reális esély" van a következő fél- háromnegyed évben - magyarázta.
Gulyás Gergely kifejtette, a stratégiai készletek negyedének feloldása - a Molnál lévő készletekkel együtt - csak a hazai igények egy részének kielégítésére elég, a többit importból kell fedezni.
Kitért arra, hogy az import ára a háborúk és szankciók miatt rendkívül magas, és feldolgozott gázolajat decembertől nem lehet Oroszországból behozni, mivel azt Brüsszel megtiltotta.
Úgy összegzett, hogy a megmaradó készletek csak a lakossági fogyasztásra elegendőek.
A miniszter hozzátette: a Magyar Ásványolaj Szövetség július 27-én arról tájékoztatta a kormányt, hogy az import részben a hatósági ár, részben a szankciók miatt jelentős mértékben visszaesett. A schwechati finomító elhúzódó üzemzavara szintén nehezíti a beszerzést, továbbá a tartós aszály következtében a Duna drámaian alacsony vízszintje visszafogja az uszályos üzemanyagbehozatalt is - mondta.
Hozzátette: százhalombattai finomító leállásának időtartama nem becsülhető meg, mert az újraindítás nem automatikus, annak során lehetnek hibák, mint a schwechati finomító esetében, de a Mol folyamatosan tájékoztatja a kormányt a karbantartás állásáról.
Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy augusztusban 155 kilotonna, azaz 184 millió liter dízelolajat szabadítanak fel. A felszabadított készlet a stratégiai gázolajkészlet 38 százaléka, a gázolaj előállítására alkalmas kőolaj- és dízelkészletnek pedig együttesen a 24 százaléka.
Ha az Európai Unió energia-veszélyhelyzetet hirdet, az nyílt beismerése lesz annak, hogy Európa háborús gazdaságra áll át - mondta a miniszter. Hozzátette: mindez szószegés lenne azon politikusok részéről, akik korábban azt állították, hogy a háborúnak nem lesz hatása Európára. Emellett komoly nehézséget is jelentene a háztartások és az európai gazdaság számára, utóbbit recesszióba is lökheti.
Kijelentette ugyanakkor: Magyarország, bár nem szavazta meg, kénytelen lesz betartani a 15 százalékos gázfelhasználási csökkentést és képes is lesz erre.
Szólt arról is, hogy minden rövid vagy hosszú távon megvalósítható eszközt meg kell vizsgálni a gáz kiváltására, "a gáztól valóban menekülni érdemes". Gulyás Gergely ezt azzal indokolta, hogy a 200 dollár feletti gázár egész Európában hátrányt okoz a globális versenyben, és továbbra sincs jele az ukrajnai háború gyors lezárásának.
Szólt arról, hogy az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs dolgozik a lehetőségeken, a lignittermelés növelésén és a Mátrai Erőmű leállított blokkjainak újraindításán. A barnakőszén-bányászatot is újraindítaná a kormány, és elrendelte, hogy tűzifát csak engedéllyel lehet kivinni az országból, emellett az erdőgazdaságokat a kitermelés növelésére utasították.
Gulyás Gergely beszámolt az aszály-veszélyhelyzettel foglalkozó operatív törzs létrejöttéről is, amely már javaslatokat is tett a kormánynak, sőt döntéseket is hozott. Közölte: ezeken az utolsó simításokat végzik, tájékoztatást róluk Nagy István agrárminiszter ad majd vasárnap.
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva az uniós tárgyalásokról elmondta: szinte napi rendszerességgel tárgyalnak és remélik, hogy eredményesek lesznek, ezt illetően optimista. Komoly szakmai viták nincsenek, az Európai Bizottság igyekszik olyan megállapodást elérni, amelyet politikailag is képviselni tud, és van, amiben gyorsan meg tudnak egyezni, de vannak még tisztázandó részletkérdések - magyarázta.
Közölte: elfogadták, hogy az uniós költségvetési ciklus végére a pedagógusbéreket a diplomás átlagbér 80 százalékára kell emelni. Jó lenne, ha a baloldal és európai parlamenti képviselői nem tennének meg mindent azért, hogy ne lehessen megemelni a pedagógusbéreket - fogalmazott.
Kitért arra is, hogy az MVM-nek pontos adatai vannak, tudják, mennyien vannak az energia-átlagfogyasztás felett, ez a mérőhelyek negyedét érinti. Súlyozott átlagról van szó, azaz ahol nincs fogyasztás vagy csak nagyon alacsony, az nincs benne az átlagszámításban - mondta. Hozzátette: nem igaz, hogy Európában Magyarországon a legmagasabb a gáz ára.
Közölte: azon dolgoznak, hogy az EU gázhasználatot csökkentő terve ne jelentsen semmit a magyar háztartásoknak, és bár nem kötelező szabályról van szó, tartanak tőle, hogy életbe lép majd. Alapvetően minden ország maga határozza meg az energiamixét - jegyezte meg.
Azt mondta: vizsgálják, hogy a közintézményekben kiváltható-e a gázfűtés, leginkább fatüzeléssel, mert arra a leggyorsabb átállni.
Arról is beszélt, hogy a kisebb iskoláknál van lehetőség a fatüzelésre átállásra kazánnal, és felmérik, hogyan lehet segíteni kazánvásárlással.
Azoknak a többgenerációs családoknak, amelyek egy házban laknak, egy mérőórával, a miniszter azt javasolta, hogy alakítsák át társasházzá az ingatlant.
Kiemelte: a kormány szeretné, ha nem kellene újabb stratégiai készleteket felszabadítani, de nem tudják, meddig tart a százhalombattai finomító karbantartása. Ha a finomító nem indul újra, akkor kénytelenek lesznek újabb készleteket megnyitni - fűzte hozzá.
Elmondta: az olajfinomító karbantartása egy hónapot vehet igénybe, a folyamatról tájékoztatnak majd.
Hangsúlyozta: az árstopokkal kapcsolatban óvatosan kell fogalmazni háborús időszakban, de a kormány célja, hogy minél hosszabb ideig fenntartsa őket.
Megjegyezte: az üzemanyagárnál a jármű üzembentartójának személye számít, a kormányzati autók piaci áron tankolnak.
Azt mondta: szombat délben már hatályba léptek az új árszabályok.
Gulyás Gergely kitért rá: a taxisoknak marad a kedvezményes tankolás, mert 60 százalékos lenne az árnövekedés, ha nem így lenne.
A miniszter üdvözölte az EBESZ jelentését, amelynek lényegi megállapítása - mondta -, hogy színvonalasan bonyolították le az országgyűlési választást, amely szabad, demokratikus és tisztességes volt.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc 2001 óta folyamatosan készül valamire, 2001-2004 között a hatalom megragadására, utána az ország tönkretételére, lemondása után pedig újra a hatalom megszerzésére. A miniszter közölte, ő óvná az országot attól, hogy Gyurcsány Ferencre bármit rábízzanak.
Megjegyezte: Hegedüs Zsuzsa lemondását elfogadták.
A miniszter kiemelte: az Országgyűlés elfogadta a katatörvényt, nem tervezik a korrekcióját.
Arról is beszélt, hogy jelenleg mintegy 2000 fogvatartott embercsempészet miatt van börtönben Magyarországon, 88 százalékuk külföldi állampolgár és 97 százalékuk férfi. A börtönkapacitások elegendők, de a helyzet nagy terhet jelent az országnak, ezért a kiutasítást részesítik előnyben - magyarázta.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közölte: 860 ezren érkeztek az ukrajnai háborús helyzet elől menekülve Magyarországra, menedékes kérelmet 27 ezren adtak be, és több mint 23 ezer esetben született elismerő döntés.
Gulyás Gergely megjegyezte: nincs napirenden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijevi látogatása.
A miniszterelnök tusványosi beszédéről elmondta: évek óta ismert a kormányfő és a kormány álláspontja a migráció kérdésében, így a beszéd a kulturális különbségekről szólt.
Közölte: tömeges leépítés sem a Miniszterelnökségen, sem más tárcáknál nem volt.
A déli határon pattanásig feszült helyzetről és arról, hogy várható-e az unió segítsége a schengeni határok védelméhez, azt mondta: a migrációs válság kitörése óta 1,6 milliárd eurót költöttek határvédelemre és ennek 2 százalékát térítette meg az unió.
A határvadász egységekhez zajlik a toborzás, az érdeklődők száma meghaladta a hatezret. Megerősítette: a belügyi tárca azt vállalta szeptemberre 2200 emberből álló határvadászegységet tud létrehozni, és ezt bővítik majd később 4 ezerre.
Felidézte, hogy Orbán Viktor kormányfőnek az osztrák kancellárral folytatott megbeszélésén is kiemelt helyen szerepelt a külső határvédelem. Jelezte: a déli határ megvédéséhez az osztrákok is ajánlottak segítséget, valamint a következő hetekben szerb elnöki és magyar, osztrák kormányfői találkozót tartanak. Problémaként említette ugyanakkor, hogy a Szlovéniában közelmúltban hatalomra került baloldali kormány azonnal a kerítés lebontásába kezdett.
Mi jól állunk - összegzett a miniszter, megjegyezve: Európa szerinte nem áll jól és nem készült fel arra a migrációs nyomásra, amely akár nagyobb is lehet, mint a 2015-ös volt.
Arra a kérdésre, hogy a kormány tervez-e további segítségnyújtást a családoknál a rezsicsökkentés területén, Gulyás Gergely emlékeztetett: a gázfogyasztásnál a háromgyermekes családok további 600 köbmétert kapnak kedvezményesen, ami minden további gyerek után 300 köbméterrel nő. A gázzal muszáj spórolni - fogalmazott, és azt kérte, ha van rá lehetőség, aki tud, keressen alternatív megoldásokat a rezsicsökkentett határ felett.
Kitért arra is, mivel drága a nyersanyag és az energia, az a legfontosabb, hogy ne legyen hiány. A gáztározók töltöttsége pillanatnyilag 50 százalékos, ami 3 milliárd köbméter gáz tárolását jelenti. Ez két hónapig - csak lakossági fogyasztásra vetítve négy hónapig - elegendő - fejtette ki Gulyás Gergely, aki egy másik kérdésre közölte: a dízelnél állnak rosszabbul, de benzin sincs korlátlanul.
Ha a tárolókat fel tudják tölteni, akkor a fűtési szezon, azaz április végéig van elegendő gáz a lakosság számára. Erre az évre a költségvetési hiány tartható a mostani árak mellett, és azon vannak, hogy jövőre is a lehető legtöbb forrást tegyék a rezsivédelmi alapba - közölte.
Vannak esetek, amikor azonnali hatályba lépés kell, ez tipikusan ilyen - mondta a miniszter arra, hogy fél órát határoztak meg az új benzinár-szabályozás bevezetésére. Arról, hogy az árak tovább drágulhatnak majd, azt mondta: az állam az inflációt csökkenti, ahol tudja, és ahol el kell engedni ezt az eszközt, ott ezt teszi.
További felvetésre közölte: jelenleg 2,68 eurócent a gáz ára Magyarországon, míg Svédországban 23,78, Hollandiában 23,19 eurócent. Egy német átlagos fogyasztású család 4,4 millió forintot fizet, míg nálunk évente 200 ezer forintot. Nem érzi, hogy szégyenkezni kellene - fogalmazott.
Arra, hogy mi változott a gáz terén, azt mondta: nincs orosz olcsó gáz, ez változott. Az új orosz gázszerződés kedvezőbb, mint a korábbi, de hogy ezt miként kell számolni, arról a magyar kormány nem nyilatkozott korábban sem - tette hozzá.
További felvetésre beszámolt arról is, hogy a tűzifaellátás biztosított, és jelentősen növelik a kapacitásokat. Az állami erdőgazdaságok ennek 50-55 százalékát adják, és utasítást kaptak, augusztusban is folytassák a kitermelést, annak érdekében, hogy ne csak a szociális tűzifaprogramban legyen elegendő, hanem az, aki be akar szerezni tűzifát, megtehesse - mondta, egyúttal jelezve: szociális tűzifaprogram ugyanúgy lesz, ahogy tavaly, tavalyelőtt.
Arról, hogy a benzináraknál miért kivételek a taxisok, azt mondta, nekik a benzin és a dízel a kizárólagos munkaeszközük, ha nem sorolják őket a kivételek közé, akkor már másnap 60 százalékos drágulás lett volna az áraikban.
A miniszter arra a kérdésre, hogy jelentősen nőtt a rendszerhasználati díj, azt mondta: az MVM annak megfelelően számolja ki, mennyi a valós költsége a rendszer fenntartásának. Abban ő nem biztos, hogy ez olyan jelentősen nőtt volna - jegyezte meg.
Az augusztus 20-ai programokról hétfőn ad a kormány részletes tájékoztatást - jelezte. A politikai vitáról azt mondta, tavaly is volt, akkor is indult petíció, hogy ne legyen tűzijáték, akkor valamivel többen írták alá, mint most. Amióta szerveznek tűzijátékot, van egy rendje a beszerzésnek, a rakétákat április-májusban beszerzik, ez idén is így történt. Nem lesz olcsóbb, ha nem lövik fel őket, sőt a tárolás miatt drágább lenne - közölte.
A felvételi rendszer átalakításáról elmondta: sokat gondolkodott a kormány, hogy akár teljes szabadságot kapjanak az egyetemek. Ez azonban túl nagy változás lenne és egy lépésben nem tehető meg. A változások nyomán 100 pontról dönthetnek majd teljesen szabadon, és minden egyetem különböző kritériumokat határozhat meg. A nyelvvizsga-kötelezettségről elmondta: személy szerint hosszú ideje volt azon a véleményen, hogy a generális előírásnak nincs értelme. Példaként hozta, hogy óvónőhiány van, és miközben egyetemi végzettséget igényel ez a munkakör, teljesen felesleges a nyelvvizsga-előírás. Más az elvárás a nemzetközi kapcsolatok szakon és más az óvónőknél - fogalmazott.
Mateusz Morawieczki lengyel kormányfő nyilatkozatáról, amely szerint Magyarország és Lengyelország az ukrán háború ügyében eltérő utakon jár, azt mondta: az álláspontjuk egyezik abban, hogy elítélik az orosz agressziót, azt, hogy egy független állam szuverenitását egy másik állami katonai erővel megsérti. Szolidárisak vagyunk az Ukrajnából érkezőkkel, ugyanakkor arról vita van, hogy a fegyverszállítással meghosszabbítják a háborút vagy lehetőséget adnak Ukrajnának területi integritása helyreállítására. Ebben nem értenek egyet a lengyelekkel - mondta. Arra, hogy Ukrajnának le kellene mondani területekről, úgy reagált: nem akarnak az ukránok helyett a saját ügyükben nyilatkozni. Ugyanakkor, ha a háború állására valaki ránéz, kár illúziókat kergetni. Amit számos nyugati politikus mond, hogy Ukrajnának kell megnyernie a háborút, erkölcsileg igaz lehet, de erre nincs reális esély - összegzett.
További felvetésre közölte: minden olyan beruházás, ahol a közbeszerzés eredményesen zárult, az építkezésre vonatkozó szerződést már megkötötték és a munkaterületet is átadták, folytatódik. A többi projektet leállították, nagyon kevés egyedi kivétel lehet, ezekről szeptemberben lehet döntés.
Karácsony Gergely főpolgármester nyugdíjasoknak ígért, de be nem tartott rezsitámogatásáról azt mondta: nem tudják, mi az oka, hogy ez eddig nem sikerül. Bíznak benne - folytatta a miniszter -, hogy sikerülni fog és megkapják azt a 20 ezer forintos támogatást, amelyre ígéretet tett.
Az egyes ágazatokban jelentkező munkaerő-hiányt firtató kérdésre Gulyás Gergely úgy reagált: most hétezerrel több orvos van, mint 2010-ben volt, bizonyos területeken lehet hiány, de ez nem általános. Kitért az orvosoknál bevezetett jelentős béremelésre, és azt mondta, biztosítani lehet az orvosutánpótlást, a vonatkozó keretszámokat is felemelték.
A tanároknál fel kell oldani a nyugdíjkorlátot, ez a megoldás - jelentette ki a miniszter.
Gulyás Gergely azt is mondta, hogy az üzemanyagárstop miatt indult kötelezettségszegési eljárásra két hónapjuk van válaszolni, és fognak is. Jogi vitáról van szó, amelyet korrekt érvekkel szeretnének lefolytatni - mondta.
Kitért arra, hogy a rögzített áron belül és időben felépül az atlétikai stadion, nincs olyan csúszás, amely nehezítené a jövő évi budapesti világbajnokság megrendezését.
hírek innen, onnan
Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester
Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...
11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés
Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...
A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök
A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.
A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni
Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....
Kirúgná Michael Carricket a Manchester United, sztáredző érkezik a helyére
Valamit kezdeni kell az eredménytelenséggel.
Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott
A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.
Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír
„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...
Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország
A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...
Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni
A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.
Nem várt híreket kapott Lengyelország
Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.
Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk
Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


