Ezt olvasta már?

0

Glázer Róbert bízik benne, hogy a veszprémi foci ismét fejlődő pályára áll

Harminc évvel ezelőtt jutott fel a megyeszékhely labdarúgó-együttese az első osztályba. A jubileum alkalmából a bajnokcsapat edzőjével beszélgettünk.


hirdetés

– Edzői pályám legjobb időszaka volt, egy fantasztikus korszak, amelynek minden percét élveztük – emlékezett vissza kérésünkre Glázer Róbert, aki közel négy évig irányította a Veszprémi SE-t.

A megyeszékhely labda-rúgó-történetének legnagyobb sikere épp 30 évvel ezelőtt történt, a csapat – Glázer Róbert irányításával – egységes, korszerű futballt mutatva az NB II-es bajnoki címig menetelt, és kivívta az élvonalbeli szereplés jogát.

– Akkor azt mondtam, hogy legalább 50 évnek kell majd eltelnie ahhoz, hogy a város labdarúgásában megint minden úgy passzoljon, ahogyan akkoriban nálunk. Remek volt a játékosállomány, a klubvezetés, a város labdarúgását körbevevő közeg. És ebben a környezetben nagyszerűen meg lehetett valósítani a szakmai elképzeléseket. Mi kevés pénzért játszottunk, de a járandóságot mindig pontosan megkaptuk, tiszta körülmények között működött az egyesület. Nagyon együtt volt a csapat, és tényleg mindenki mellettünk állt a városban.

Glázer Róbert kiemelte: a fiúk rendkívül sokat edzettek, hatalmas munkabírással, nagy lelkesedéssel dolgoztak, és ez abszolút meglátszott a teljesítményen. A Veszprémet senki nem tudta „szétfutni”, sőt, a remek erőnlét lehetőséget adott egy speciális játékstílus megvalósítására. A letámadásos játék (amelyet a holland Ajax – Kovács István edző főszereplésével – remekül alkalmazott a ’70-es években) keretében a bakonyiak kiürítették saját térfelüket és valósággal rárontottak ellenfelükre. Bár a csapat helyzetkihasználása nem volt jó, a stílus vonzotta a nézőket.

– A szezon előtt az 1-8. hely megszerzése mellett a szurkolói szám növelése volt a célkitűzés. Utóbbiban is sikerült eredményeket felmutatnunk, hiszen a 3-400-as nézőszám a tavaszi idényre 5-6 ezerre hízott.

Érdekesség, hogy az edzőmérkőzéseken nem teljesített jól a Veszprém, ennek ellenére előre lehetett látni, hogy ez a csapat nagy dolgokra képes. A veszprémiek Komlón biztosították be a feljutást, az utolsó körben a Nyíregyháza elleni, 1:0-s hazai sikerrel pedig a bajnoki címet is begyűjtötték. Hatalmas buli kezdődött. A játékosokat lovas kocsi vitte körbe a stadionban, Veszprém megye első NB I-es csapata a hivatalos klubvacsorát követően együtt ünnepelt a szurkolókkal.

A folytatásban még tovább fokozódott a fociőrület a megyeszékhelyen. Az együttes az élvonalban is megállta a helyét, rengetegen szurkoltak a társaságnak. Akkora volt a csapatot körülvevő szeretet, hogy még vesztes meccs után is gratuláltak a fiúknak.

– Fantasztikus egységgé kovácsolódtunk, ahogy említettem, tényleg minden a helyén volt akkoriban. Ezt nehéz lesz megismételni, de én bízom benne, hogy a veszprémi foci ismét fejlődő pályára áll. Ha felépül az új stadion, az lökést adhat ennek a folyamatnak, és fokozatosan építkezve szerintem a klub képes arra, hogy a közeljövőben minimum az NB II-ig eljusson.

 

forrás: veol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij találkozója után miniszteri szinten folytatódnak az egyeztetések

A magyar külügyminiszter szerint új fejezet nyíl a magyar–ukrán kapcsolatokban.

Azonnal nézd meg a hűtőben, milyen ásványvizet vettél! Két népszerű terméket is visszahívtak

Sokan naponta több palack ásványvizet is elfogyasztanak, ezért különösen fontos a legfrissebb hatósági figyelmeztetés.

Hogy mi? 60 kiló alá fogyott az RTL tűzrőlpattant sztárja. Súlyos tíz kilókat adott le, méghozzá így

Nagyon fontos volt, mert az egészségének is nagyot ártott a túlsúly.

Állítják: Hatalmas fordulatot vehet Willi Orbán lipcsei sorsa - sajtóhír

Willi Orbán a nyáron még távozóban volt, most viszont a szerződéshosszabbítása is a levegőben lóg Lipcsében.

1944-ben lelőtt szovjet vadászgép roncsait ásták ki öt méter mélyről

Törtel határában egy német hadnagy lőtte le a Jak–18-as gépet egy légi harcban.

Amal Clooney sminkje: 48 évesen is ragyog

Amal Clooney minden vörös szőnyeges megjelenésével bizonyítja, hogy a kifinomult elegancia és a természetes szépség tökéletes párost...

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre...

Soron kívüli eljárás jön: személyesen jelent meg az Országgyűlés Hivatalában a volt főügyész

Személyesen jelent meg az Országgyűlés Hivatalában Fürcht Pál. Toroczkai László azonnal soron kívüli meghallgatást hirdetett, ez pedig...

Tigris támadt rá Angliában: megrázó részletek derültek ki a 24 éves férfi életéről

Egy brit vadasparkban vesztette életét egy fiatal férfi, aki bejutott a tigrisek kifutójába. A történtek mögött megrázó személyes...

A legféltékenyebb és legbirtoklóbb partnerek a kapcsolatban – íme a csillagjegyek rangsora

Mely csillagjegyek viselik a legnehezebben a féltékenységet, és kik hajlamosak a birtokló viselkedésre? Íme a rangsor.

Olyan bejelentést tett Kasza Tibi, hogy csak néztek A Kísértés szereplői

Alaposan felforgatta a villák életét a váratlan szereplőcsere. Ráadásul nem akárkik érkeztek: több új kísértőt a nézők már...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

0
0

Bulvár

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

Elérte a Földet egy rejtélyes rádiójel, amely már akkor útnak indult, amikor az univerzum még csak 3 milliárd éves volt

2007 óta már több mint tízezer gyors rádiókitörést észleltek, és ezek viselkedése meglehetősen változatos: vannak rendszeresen ismétlődő, időnként újra felbukkanó, illetve csak egyszer észlelt jelek is.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.