Friss gazdasági hírek: Európa újra lélegzethez jut
Európa gazdaságai recesszióba süllyedtek, amikor a világjárvány felütötte fejét 2020-ban, és európaiak millióit kényszerítette különböző szintű lezárásokra, különösen itt Magyarországon. Azonban, 2021. első negyedéve végén és a második negyedéve kezdetén az európai gazdaságok jelentős mértékben feloldották a korlátozásokat.
hirdetés
Azt követően, hogy két negyedévben is csökkentették a GDP-t a kontinensen, a második negyedév vége 2 százalékos GDP-növekedést mutatott, és ezzel új életet leheltek a gazdaságokba. Az igazán felvillanyozó hír 2021. második negyedévében az volt, hogy a háztartások fogyasztása emlkedést mutatott, ahogy a foglalkoztatottság szintje, valamint a rendelkezésre álló jövedelmek is. A második negyedévben az állami kiadások is növekedtek. Összességében elmondható, hogy az európaiakat felvidította az új, lendületes üzleti - és fogyasztói hangulat.
Európa legnagyobb gazdaságát képviselő DAX-indexet követő kereskedők jól tudják, hogy a DAX index milyen pozitívan reagált a jegybanki ösztönző csomagokra a 2021.-es év elején, hiszen 3.56 százalékos növekedést jegyzett a második negyedév végére, és június 15.-re pedig egy 15.803-as csúcsértéket tudhatott magáénak. Valójában, a DAX többnyire növekedő tendenciát mutatott a kezdeti, járvány alatt tapasztalt mélypontja óta, a 2020-as októberi kisebb bökkenőn kívül. Az elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a jegybanki ösztönzés csökkentéséről szóló beszélgetések esetleg azt jelenthetik, hogy a részvényindexek pillanatnyilag csúcspontjukra helyezkedtek. A DAX index a kontinens gazdasági állapotának erős mutatója, amely a pénzügyi piacokat figyelemmel kísérők számára egyedülálló betekintést nyújt a Covid-19 utáni fellendülés jelenlegi állapotába.
Magyarország "utazása"
A 2021.-es év egy kimondottan szükségszerű megkönnyebbülést hozott a magyar gazdaság számára. Európa többi részével együtt, ránk is lesúlytott a járvány, de figyelemre méltó ellenállóképességet tanúsítottunk. Gion Gábor, a pénzügyekért felelős államtitkár így összegezte a helyzetet: „A járvány hatásait illetően Magyarország gazdasága a vártnál is ütésállóbbnak és alkalmazkodóbbnak bizonyult." Gion Gábornak jó oka van arra, hogy büszke legyen arra, hogy „Az ország gazdasági növekedése idén meghaladhatja a 6 százalékot.”, ahogy állította. Az államtitkár elismeri azonban, hogy a nemzet minimálbér-helyzetén javítani kell, de továbbra is szilárd optimizmussal tekint a jövőbe, és 2030-ra 80 százalékos foglalkoztatási rátát kíván elérni. Egy másik statisztikai adat pedig tovább fokozza örömét, mely értelmében a 2021. második negyedévében a magyar GDP éves szinten 17.9 százalékkal nőtt.
A 2021-es év első felében sok segítséget kaptunk az Európai Bizottságtól. Májusban közvetlen támogatást kaptunk a minimálbérünk kapcsán, valamint különleges segítségben is részesültünk a járvány által érintett önálló vállalkozók számára. Áprilisban a Bizottság jóváhagyott egy 50 millió eurós támogatási rendszert azoknak a magyar vállalatoknak, amelyeknek visszaesett a forgalmuk a járvány miatt. És emellett még februárban, a kis - és középvállalkozások 478 millió eurós, fellendülést segítő támogatást is kaptak.
Jól ismerve az inflációra vonatkozó aggodalmakat, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a stabilitás biztosítása érdekében immár az egymást követő harmadik alkalommal is megemelte az alapkamatot, mégpedig 1.2 százalékról 1.5 százalékra augusztusban.
Magyarország 2022-ben
Gazdaságunk erőteljes bővülést mutatott 2021. második negyedévében, és ezzel még a járvány előtti szintet is meghaladta. Mindezt nagyrészben a hatékony oltóanyag-bevezetésnek és a korlátozások enyhítésének köszönhetően. Magától értetődik, hogy jövőképünknek tartalmaznia kell egy nagy homályos területet, ami azt jelenti, hogy a Covid-19 olyan mértékben és dózisokban fejti ki hatását a gazdaságunkra, amelyeket még nem ismerünk. A Covid-19 világjárvány által közvetlenül érintett iparág a turizmus, ami Magyarország egyik legfontosabb ágazata. Ez az iparág több mint 150,000 magyar állampolgárt foglalkoztat, és például csak a 2008-as évben 4 milliárd eurót termelt.
Egyértelmű, hogy a Delta változat új megerősödése nyomán bekövetkező megújított korlátozások a turizmus szempontjából lelassíthatják a dolgokat. Azonban nagyon ígéretes hír, hogy sokan bizonyosságukat fejezik arra vonatkozóan, hogy utazni akarnak, s ezt annak ellenére, hogy át kell esniük a Covid-teszten, és meg kell szerezniük a szükséges dokumentációkat.
A lényeg
A gazdasági fellendülés még sok más helyen is megjelenik, a pénzügyminiszterek címsorain és idézetein túl. Valójában, sok kereskedő olyan csúcsindexek teljesítményéhez fordul, mint amilyen a DAX is, hogy információkat és jelzéseket kapjanak arról, hol tart a gazdaság. Az olyan indexek áraiban megfigyelhető volatilitás, mint például a DAX, egyaránt jelenthet lehetőségeket és kockázatokat is azok számára, akik CFD-k (Contracts for Difference) formájában történő kereskedést folytatnak. A CFD-k lehetővé teszik az Ön számára, hogy előnyt kovácsoljon az árak mindkét irányban megvalósuló elmozdulásaiból - akár azok növekednek vagy éppen csökkennek, az olyan indexek esetében is, mint amilyen például a Germany 40 (amely a DAX -ot követi), és teheti mindezt anélkül, hogy meg kellene vásárolni az alapul szolgáló eszközt.
Továbbá, a forex piacon megvalósuló volatilitás is sok hasznos gazdasági információt tartalmaz, így
azoknak, akik forex kereskedést folytatnak az iFOREX UK-n, figyelemmel kell kísérniük a híreket, hogy az ipar helyzete Magyarországon vajon meg tudja-e tartani pozitív pályáját, ahogy lassan közeledünk a 2022-es évhez.
Az iFOREX UK-vel történő forex kereskedés még csak a kezdet, mivel ez a kimagasló vezető pozícióban lévő CFD befektetési szolgáltató számos egyéb CFD instrumentumot is kínál, beleértve a részvényeket, a tőzsdei árukat, az ETF-eket, az indexeket, valamint olyan devizapárokat, mint például az EUR/USD és az USD/HUF. Kezdjen bele a lehető legmegfelelőbb módon kereskedési utazásába, és ellenőrizze a szabályozott befektetési szolgáltatói platformokat, valamint nézze át az eredményeket egészen addig, amíg meg nem találja, amire szüksége van kereskedéséhez.
VIBHS Financial Limited társaságot az Egyesült Királyságban a Financial Conduct Authority a 613381. sz. hivatkozási szám engedélyezte és szabályozza. Angliában és Walesben korlátolt felelősségű társaságként van bejegyezve a Companies House-nál 08279988 -as cégjegyzékszámon.
Az iFOREX UK csapata együttműködött a dokumentumban szereplő anyagok előállításában, és az ebben a dokumentumban szereplő anyagok semmilyen esetben sem tekinthetőek – sem kifejezetten, vagy hallgatólagosan, sem közvetve vagy közvetlenül – pénzügyi eszközre vonatkozó befektetési tanácsnak, ajánlatnak, vagy befektetési stratégiára vonatkozó javaslatnak. A CFD összetett eszköz, és a tőkeáttétel miatt a hirtelen veszteség jelentős kockázatával jár. Ennél a szolgáltatónál a lakossági befektetői számlák 63.95 %-án veszteség keletkezik a CFD-kereskedés során. Fontolja meg, hogy érti-e a CFD-k működését és hogy megengedheti-e magának a veszteség magas kockázatát. Kérjük vegye figyelembe: A múltbeli teljesítménymozgások számításai a határidős ügyleteket reprezentálhatják és nem pedig a mögöttes eszközt. Teljes jognyilatkozat: https://www.iforex.hu/legal/article-disclaimer
hírek innen, onnan
Megindult a BUX, egyetlen nagyágyú húzta magával a magyar tőzsdét
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
Ezen a vidéki településen él a legendás magyar műsorvezető, Dömsödi Gábor: a TV-s ma már polgármester
Közel 48 százalékos részvétel mellett választották meg Pásztó új polgármesterét. Magyar Péter és Hajdú Péter is gratulált a...
11 600 forintért vett kriptobányász gépet egy orosz Reddit-felhasználó, aztán jött az igazi meglepetés
Tesztelés nélkül tudta csak megvenni a markpronkin nevű orosz Reddit-felhasználó azt a kriptobányász gépet, amiben az Nvidia kilenc darab...
A bíróság kiengedte a börtönből a feleségét megerőszakoló férfit, hónapokkal a szökése után fogták el a rendőrök
A férfi korábban már közel egy évtizedet ült börtönben hasonló bűncselekmény elkövetése miatt.
A Verso, amely egymillió kilométer után kezdett belelendülni
Vannak típusok, amelyeknél a 200 ezres futásteljesítményt már igyekeznek titkolni a tulajok, például amikor eladósorba kerül a gép....
Kirúgná Michael Carricket a Manchester United, sztáredző érkezik a helyére
Valamit kezdeni kell az eredménytelenséggel.
Tíz éven át bújtatta kislányát olasz apja elől egy mezőtúri nő, felfüggesztett börtönt kapott
A most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába.
Valósággal kilőtt az OTP a tőzsdén: elképesztő csúcsra húzta fel a BUX-ot a bankpapír
„A BUX 0,9 százalékos emelkedéssel 142 940 ponton zárt hétfőn. A budapesti tőzsdét a 3,3 százalékot emelkedő OTP papírok húzták fel...
Putyin segítene Trumpnak, de a szétlőtt finomítók közbeszólnak: nem tud elég dízelt exportálni Oroszország
A megrongált finomítók miatt Moszkva nem tud annyi dízelt exportálni, amennyi megmenthetné Trump terveit és érdemben csökkentené az...
Csak kattog, de nem fűt a radiátor: ez rögtön segít, nem kell egyből szerelőt hívni
A légtelenítés jöhet szóba első lépésként, de vannak más megoldások is, amik megszüntetik a kattogást.
Nem várt híreket kapott Lengyelország
Késni fognak az amerikai fegyverszállítások Lengyelországba, köztük a Patriot légvédelmi rendszerhez szánt rakéták is.
Régen minden ablakban virított: 3 klasszikus szobanövény, amit kár volt elfelejtenünk
Neked is ismerős az az érzés, amikor meglátsz egy növényt, és hirtelen eszedbe jut róla a nagymamád konyhája vagy az otthoni...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Elszenvedte első bajnoki vereségét a Liverpool, esélye sem volt a Manchester City ellen
Az utolsó percekre szinte kiürültek az Anfield lelátói.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
MLSZ: Szoboszlai Dominik sérülés nélkül tért vissza Liverpoolba
A „vörösök” vezetőedzője a válogatott túlterhelésére panaszkodott a City elleni rangadó után.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
„Legidősebb lány vagyok. Szeretnék felmondani, mert elegem van és elfáradtam”
„Legidősebb lánygyerek-szindróma? Úgy is nevezik: a harmadik szülő” – meséli videójában egy TikTokker, majd hozzáteszi: a legidősebb gyereknek azért is nehéz lenni, mert az ember könnyen elveszíti a saját gye
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya?
Hadházy Ákos feljelentést tesz: megvan a Tisza-kormány első korrupciós botránya? Magyar Péter egyelőre mélyen hallgat az ügyben.
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


