Ezt olvasta már?

0

Fradi trénere bízik a genki pontszerzésben

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Dejan Stankovic legalább a pontszerzésben bízik a csütörtökön 21 órakor kezdődő, Genk elleni idegenbeli Konferencia-liga-csoportmérkőzésen.


hirdetés

MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Dejan Stankovic, a Ferencváros vezetõedzõje a csapat firenzei sajtótájékoztatóján 2023. október 4-én

„Mindenekelőtt szeretnék gratulálni Dibusz Dénesnek, hiszen egy kis királynő érkezett a családjába. Minden jót kívánok nekik” – idézte a fradi.hu a szerb trénert, aki arra utalt, hogy a válogatott kapusnak a héten megszületett a második gyermeke, Lotti. „Nehéz 90 perc vár ránk” – mondta a meccsre rátérve Stankovic.

A Genk határozott játékra, gyors futballra képes, tudja, hogyan kell irányítani egy mérkőzést. Ezekben a napokban egymást követik a fontosabbnál fontosabb mérkőzések, de Belgiumban is mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk. Szeretnénk minimum egy, de akár három ponttal hazatérni

– jelentette ki az edző.

Két játéknap után a Genk és az FTC is négy-négy ponttal áll az F csoportban, megelőzve a kétpontos Fiorentinát és pont nélkül álló Cukarickit. Dejan Stankovic a négyes állásával kapcsolatban közölte: „Még négy forduló hátravan, de úgy gondolom, hogy a Genk elleni két találkozó döntő jelentőségű lehet a továbbjutás szempontjából. Nem lesz könnyű mérkőzés a csütörtöki, de tudjuk, mi a dolgunk.” A csapatkapitány Dibusz szerint nagyon jó csapatmunkára lesz szükség Belgiumban.

„A Genk egy igazán erős ellenfél, amelynek keretét nagyon jó minőségű játékosok alkotják. Egy fiatal csapat, amely ellen biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, ám én hiszek a csapatunkban, és abban, hogy pontot, pontokat szerezhetünk csütörtökön. Mint mindig, most is a győzelemre törekszünk, de tudjuk, hogy milyen erősségű a Genk, amely ráadásul otthon játszik ezúttal” – mondta a klub honlapján a válogatott hálóőr. „A sikerhez nagyon jó csapatmunkára lesz szükségünk, tartanunk kell magunkat az előzetesen megbeszélt taktikához, valamint jól kell reagálnunk a mérkőzés közben kialakuló szituációkra. A keretünket jó játékosok alkotják, de csapatként vagyunk igazán erősek.”








0
0
0

hírek innen, onnan

Kevesebb fehérje, hosszabb élet? A tudósok szerint a tápanyagok megfelelő aránya lassíthatja az öregedést

Felejtse el az éhezést és a csodaszereket! A legújabb kutatások szerint már a zsír, a szénhidrát és a fehérje arányának...

Róna Péter nyilvánosan visszavágott: Nem vontam párhuzamot Orbán Viktor és Magyar Péter közöt

A kiinduló összeütközés és a félreértelmezett állítások A nyilvános nézeteltérés azután élesedett ki, hogy a...

Majdnem mindenkinek van egy, pedig veszélyes lehet: bajba sodorhatnak a „zombifiókok”

A rég elfeledett, már nem használt online fiókjaink nem tűntek el csak azért, mert éppen nincsenek a szemünk előtt, sőt növelik az...

Utolérte Magyarország egyik legcsodálatosabb vidékét a klímaváltozás – szívszorító képek

Letarolta a hőhullám a Börzsönyt, a klímaváltozás szomorú következményei már egyértelműen láthatóvá váltak.

Felerősíti-e a társadalmi egyenlőtlenségeket a mesterséges intelligencia?

A digitális technológiák mindig egy jobb világ reményével kecsegtetnek, például azzal, hogy demokratizálnak és csökkentik a társadalmi...

Alföldi Róbert és Cserhalmi György veszélyes oligarchák bőrébe bújnak

Új magyar thriller készül az oligarchavilágról, Cserhalmi György és Alföldi Róbert főszereplésével.

„Megláttam a saját testem” – 18 napig feküdt kómában, hátborzongató dolgokat árult el a túlvilágról a fiatal srác

Egy súlyos gördeszkabaleset után 18 napig feküdt kómában Gabe. Ébredése után elképesztő részletességgel mesélte el, mit tapasztalt...

Margot Robbie közel tíz év házasság után meghozta a nagy döntést – már a neve sem ugyanaz

Margot Robbie és Tom Ackerley mindig is óvták a magánéletüket, most azonban egy hivatalos dokumentum árult el egy meglepő változást.

Nem mindegy, milyen színű ételt eszel ősszel. A szakértő szerint ezeket a színeket tedd a tányérodra, hogy több energiád legyen

Az ősz nemcsak a természet színeit változtatja meg, hanem azt is, milyen ételek kerülnek gyakrabban a tányérunkra.

Azonnal közbeléptek a biztonságiak Magyar Péter szolnoki fórumán: a tömeg közepén teperték földre a támadót

Váratlan akció a szolnoki Kossuth téren A Tisza Párt országjáró körútjának szolnoki állomásán, a Kossuth...

Évmilliókkal ezelőtt elveszíthette a Nap védőpajzsát a Föld

Új kutatások szerint a Nap védőbuborékjának összezsugorodása és a korai szuperfáklyák alapvetően formálták a Föld éghajlatát.

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező

Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél

Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.​

Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool

A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.

Nem PSG, nem Barca: ez a két csapat tárgyal Erling Haaland leigazolásáról

Azonnal kihasználnák, hogy bajban van a Manchester City.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot

A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.

„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában

Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp

Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.

Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt

Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

0