Fővárosi Közgyűlés - Visszavonja az olimpiai pályázatot a testület
Visszavonja a 2024. évi nyári olimpia és paralimpia megrendezésére beadott pályázatát Budapest - döntött szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. (Pécsi Napilap)
hirdetés
A testület Tarlós István főpolgármester, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és a Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselői javaslatára - 22 igen, 6 nem szavazat ellenében - döntött arról, hogy hatályon kívül helyezi a tavalyi közgyűlési határozatot és "a politikai egység felbomlására tekintettel" a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen visszavonja az olimpiai pályázatot.
A kormánypárti képviselők mellett támogatta a visszavonást Tóth József (MSZP) XIII. kerületi polgármester, Geiger Ferenc (civil szervezetek) XXIII. kerületi polgármester, valamint Szabados Ákos (MSZP-DK-Együtt-PM) és Csárdi Antal (LMP). Tóth József közleményben tudatta az MTI-vel, hogy "a szándékolt nem szavazat helyett az igen szavazatot tévedésből" adta le.
A Fővárosi Közgyűlés felkérte a főpolgármestert, hogy a döntésről a MOB elnökével közösen értesítse a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB); vizsgálja meg a közgyűlés 2015. június 23-i és azt követő ülésein az olimpia megrendezésével kapcsolatban hozott döntéseket, és azok sorsáról május 31-ig készítsen javaslatot a testület számára, valamint a vonatkozó kormányhatározatokban nevesített - és az olimpiai pályázattal kapcsolatos, de attól függetlenül is megvalósuló - beruházások további sorsáról, azok 2024-ig történő megvalósulása érdekében folytasson tárgyalásokat a kormánnyal.
A testület felkérte Tarlós Istvánt arra is, hogy a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. jogutód nélküli megszüntetésének megkezdése érdekében szükséges döntési javaslatokat készítse elő és azokat terjessze a Fővárosi Közgyűlés elé.
Az elfogadott előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy február 22-én a kormány - a Fővárosi Közgyűléshez hasonlóan - megállapította, hogy a pályázat benyújtásakor még meglévő politikai egység "helyreállíthatatlanul" felbomlott, és mivel "sikeres pályázatra csak akkor van esély, ha a pályázat és így a budapesti olimpia ügyében politikai konszenzus van", a kormány határozatával - a városvezetés egyetértésével - felkérte a Fővárosi Közgyűlést és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, hogy az olimpia megrendezésére vonatkozó pályázatot vonja vissza.
Horváth Csaba (MSZP) a vitában a javaslat napirendről levételét javasolta arra tekintettel, hogy várhatóan a jövő héten befejeződik az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazás érdekében összegyűjtött aláírások ellenőrzése.
Az ellenzéki politikus az előterjesztést tisztességtelennek nevezte, és azt mondta: a budapestieknek kellene dönteniük a kérdésben.
Csárdi Antal (LMP) szintén azt kezdeményezte, hogy vegyék le a napirendről a javaslatot, mert - mint mondta - több mint negyedmillió aláírás gyűlt össze, azaz ennyi ember akar népszavazást a kérdésben, és úgy tisztességes, ha a referendumot megtartják. "Nekem nem fáj, ha visszavonjuk az olimpiai pályázatot (...), de a népszavazást meg kell tartani, a döntést aszerint kell meghozni, ahogy a budapestiek döntenek" - fogalmazott.
A testület ezeket a javaslatokat elutasította.
Gy. Németh Erzsébet (DK) kijelentette, hogy nem szavazza meg a javaslatot, szerinte a kérdésben népszavazást kell elrendelni. A több mint 266 ezer ember akaratát nem veheti semmibe a fideszes többség - hangsúlyozta.
Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek "soha nem volt olyan napirendi pontja" 2015 júniusa előtt, ami arról szólt volna, hogy a pályázat beadásáról döntött volna a főváros, azok az előkészítésről szóltak.
Tokody Marcell (Jobbik) arról beszélt, hogy akik aláírták az olimpiával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést, azok nem elsősorban olimpiaellenesek, hanem elegük van "a Fidesz-korrupcióból", elutasítják azt, hogy a kormány "erőből" politizál.
A kormányzat az MSZP mellett egyértelmű felelőse annak, hogy a méltatlan helyzet kialakult - jelentette ki Tokody Marcell, hozzátéve, a Fidesz és az MSZP közös bűne az, hogy "Magyarország ismét lejáratta magát".
Az ellenzéki politikusok felszólalásaira reagálva Tarlós István elmondta, Gy. Németh Erzsébet "több szempontból is valótlanságot állít és mosakszik", az olimpiát legalább háromszor megszavazta, és egyetlen egyszer sem vetették fel a népszavazás gondolatát.
Tarlós István "csúcshazugságnak" nevezte Gy. Németh Erzsébet azon nyilatkozatát, amely szerint "a kabinet egyik büntetése" a 3-as metró felújításáról szóló pályázati kiírás visszavonása. A főpolgármester elmondta, egy jogszabályváltozás alapján kellett módosítani a tenderkiíráson.
Szólt arról is, hogy Horváth Csaba 2008-tól 2015 decemberéig támogatta az olimpiát. Fél évvel a pályázati döntés után "eszébe jutott, hogy ő szereti a népet, és annyi információt adott már a népnek, hogy éppen ideje, hogy egy népszavazás élére álljon" - fogalmazott Tarlós István.
A főpolgármester elmondta azt is, hogy a főváros nem felelőtlenül ment bele a pályázatba. "Nem mi találtuk ki" - fogalmazott, rámutatva arra, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére döntöttek a pályázásról.
Az olimpiarendezéssel kapcsolatos népszavazási kezdeményezésről szólva úgy fogalmazott: "az egész, ami itt folyik, már rég nem a sportról szól". Azok a baloldali ellenzéki politikusok, akik kihátráltak az olimpiarendezés mögül, "bizonyos szelepeket kinyitottak, és most mindent kiengednek (...), ami beléjük ragad. Semmi köze az egésznek az olimpiához".
Tarlós István megjegyezte azt is: az a legfájdalmasabb, hogy Magyarország "nem is egészen a valóságnak megfelelően" milyen képet közvetít magáról "az olimpia körül kialakult cirkusszal" külföldön. Szerinte bőven kimerítik a jellemtelenség fogalmát "a kis- és törpepártok" azzal, amit az olimpia körül művelnek.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az aláírásgyűjtés teljesen egyértelműen a pályázat visszavonásáról szólt. Nincs már meg az egység az ügyben, és éppen most zajlik az akkreditáció azon szakasza, amelyben a NOB azt vizsgálja, hogy van-e társadalmi és politikai egység a kandidáló városokban. Szerinte aki ezeket figyelembe véve népszavazásról beszél, az blöfföl.
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) VIII. kerületi polgármester, önkormányzati és rendészeti tanácsnok kijelentette, a népszavazással semmi gond, a gond az, hogy megbomlott a politikai egység. Fájó, de logikus döntésnek nevezte azt, hogy mielőtt Magyarország "megalázná magát" ősszel a NOB döntéshozói előtt, visszavonja a pályázatát.
Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP) XI. kerületi polgármester sajnálatát fejezte ki, hogy a baloldali politikusok az ügyben megváltoztatták az álláspontjukat, és ezzel teszik lehetetlenné Budapest gyors fejlődését.
Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP) Budafok-Tétény polgármestere felszólalásában a középkori várostromok kútmérgezéseihez hasonlította az olimpiai pályázat ellen indított ellenzéki támadásokat, amelyek eredményeként szerinte esélytelenné és így értelmetlenné vált Budapest olimpiai pályázata.
A Fővárosi Közgyűlés elutasította a tárgyalt előterjesztéshez benyújtott módosító javaslatokat, köztük azt is, amit szocialista képviselők tettek a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon kijelentését visszautasítandó, hogy "Budapestnek nem kellett az olimpiára ezermilliárd forint fejlesztési forrás, így abból a vidék fejleszthető".
Tarlós István ennek kapcsán megjegyezte, elvileg egyetértene a javaslattal, de Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár cáfolta Lázár János kijelentését, tehát az nem tekinthető sem a kormány, sem a Fidesz hivatalos álláspontjának.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek a február 26-án, életének 87. évében elhunyt Berek Katalin Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művészre, a nemzet színészére, aki 2008-ban kapta meg a Budapest díszpolgára elismerést.
hírek innen, onnan
Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4
A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen...
Elítélték a magyar nőt, aki elrabolta és 10 éven át bújtatta lányát annak apja elől
Felfüggesztett börtönre és foglalkozás gyakorlásától való eltiltásra ítélték a nőt, aki egy évtizedig akadályozta az olasz apa és...
Váratlanul rátört a randevúzó párra a Házasság első látásra pszichológusa, a dacos férjnél betelt a pohár a nyers bírálat után
Hívatlan vendég érkezett a falmászóterembe A TV2 realityjének döntő hete nem várt feszültséggel indult, amikor...
Tarr Zoltán nekirongyolt az Orbán-kormány médiapolitikai örökségének – Visszavonják a szimbolikus jelentőségű keresetet
A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet üdvözölte a magyar kormány döntését, amelynek értelmében...
Horvátország eldugott halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát
Komiža, Vis szigetének bájos halászvárosa ősszel mutatja meg igazi arcát: macskaköves utcák, különleges naplementék és autentikus...
4 csillagjegy, akinek egy régi álma válhat valóra októberben
Négy csillagjegy számára különleges fordulatokat hozhat október: egy régi vágy végre elérhető közelségbe kerülhet, és új...
Azonnali bejelentés érkezett Lengyelországból – Varsó Oroszországot sejti a szabotázs mögött
Németországban elfogtak két török állampolgárt a lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz miatt, a szabotázs mögött Varsó...
Történelmi eladás az NBA-ben: Michael Jordan mezt vettek 4,5 milliárd forintért
Újabb elképesztő rekord dőlt meg a sportrelikviák piacán: több mint 4,5 milliárd forintnak megfelelő 14 millió dollárért talált...
Tudod, miért nem ér le a padlóig a nyilvános WC-fülkék ajtaja? Meglepően logikus oka van
Biztosan észrevetted már, hogy a bevásárlóközpontokban, éttermekben vagy más nyilvános helyeken található mosdókban a fülkék ajtaja...
Az asztrológus elárulta: a születési hónapod szerint ez az őszi program illhet hozzád a legjobban
Az ősz mindenkinek mást jelent.
Nyolcmillió dollárt keresett AI-zenékkel egy férfi úgy, hogy a rajongói is robotok voltak
Michael Smith az AI-jal generált dalokat is botokkal hallgattatta, ami csak elsőre tűnhetett jó ötletnek. A férfi ugyan busás bevételre...
Fél évvel a választás után értékeli a helyzetet Orbán Viktor
Orbán Viktor a Bayer Show-ban ad interjút, amelyben a választások óta eltelt fél év fejleményeit értékeli. A volt miniszterelnök a...
Sport
Ti csaló rohadékok, tudjátok, hogy azok vagytok – énekelték a szurkolók a Liverpool és a Man. City rangadója előtt
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Ezek a játékosok a Liverpool bűnbakjai a Manchester City elleni zakó után
Többen is betliztek a csapatból.
Dzsudzsák Balázs a Fradiváros közpénzmilliárdjaival heccelhette a szurkolókat – videó.
A debreceni szurkolók a „25 milliárdból gerincre nem futotta?” molinóval szúrtak oda.
A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Rossi megtalálta Orbán tökéletes párját – Dante nyelvén beszél a válogatott új védőbástyája
Kivételesen csereként szállt be a győztes meccsbe a Groningen magyar alapembere.
Los Angelesben amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar sportoló
A Long Beach-i pálya mindössze 20 percre van otthonától.
Két éve a világ egyik legjobb futballistája, mégsem lehet sehol sem válogatott
Az egyik topligában sorra tüntetik ki díjakkal, de a címeres mezről csak álmodozhat.
Egy magyar játékos uralja a spanyol első osztályú bajnokságot
A hétvégén is parádés hatékonysággal teljesített.
Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Az aláírók között ott van Kökény Beatrix, Lisztes Krisztián, Gerendás György valamint Simon Petra neve is.
Meghajol az Arsenal 150 millió eurós ajánlata előtt a Bayern München
Egy szupersztár szélső a kiszemelt.
Andoni Iraola elmondta, hogy Szoboszlai Dominik miért nem lépett pályára a Manchester City ellen.
Azt nem tudni pontosan, hogy mikor térhet vissza!
100 millió eurós igazolással sokkolná a piacot a Real Madrid, ő lehet Luka Modric utódja
José Mourinho a Premier League sztárját nézte ki magának.
Bulvár
Végzetes csapást kaphat most a NER
Elképzelhető, hogy Mészáros Lőrinc cégét, a V-Hídat minden magyarországi közbeszerzésből kizárják majd. Az már biztos, hogy Orbán Viktor kijelölt fő oligarchája az autópálya koncesszió után a Déli körvasú
Nem minden nyugdíjas kaphatja meg 2027-ben a 13. és 14. havi nyugdíjat, lényeges dologra hívták fel a figyelmet
Erről mindenképp érdemes tudni.
„A saját választóidat is átvered” – Molnár Áron kommentben szapulta tovább Széles Diánát
Széles Diána jogi érvekkel és tiszás példákkal válaszolt, Molnár Áron pedig közvetlenül a bejegyzése alatt folytatta a vitát. A színész a választók megtévesztésével vádolta meg a debreceni alpolgármestert.
Bepanaszolta Magyarországot a Spar Brüsszelben, mert a Tisza-kormány sem törölte el a kiskereskedelmi különadót
Az élelmiszerlánc szerint a magyar szabályozás abszurd és zaklató jellegű, a vállalati forma megváltoztatására való kényszerítés pedig uniós jogba ütközik.
Sopront is elcsatolnák - AfD egyik vezetője ijesztő térképet tett közzé
De Ausztria, Luxemburg, Svájc, Lengyelország, Belgium és Franciaország sem úszná meg.
Elkapkodhatták Seszták Miklós őrizetbe vételét, Hack Péter szerint megsérthették a politikus mentelmi jogát
Az egyetemi tanár szerint nem jó üzenet, hogy ilyesmi történik egy újonnan felálló hivatal első munkanapján.
Bochkor Gábor elárulta, hogy él most: „Arra az életformára, amit én élek, nincs tömegközlekedés”
Bochkor Gábor élete a fegyelmezettség és a pontos időbeosztás köré szerveződik, amelyet a Retro Rádió reggeli műsorának vezetése is megkövetel. A hétköznapjai hajnali keléssel kezdődnek, hiszen a műsor minden r
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre
Így hat az alkohol a testre életkor alapján – Nem hinnéd, mikor lehet sok egy-két deci bor is
Ahogy öregszünk, már egy-két deci bor is jobban kiüthet, és a másnaposság is durvább lehet. Mutatjuk, miért változik az alkohol hatása az életkorral.
Megfenyegette Franciaországot Donald Trump, szerinte napokon múlott Németország létezése
Egy demokrata jelöltet is célkeresztbe vett.
Idősotthonba került a legendás színésznő: könnyek között vallott arról, mit bánt meg a leginkább az életben
Egy csendes idősek otthonában tölti a mindennapjait az egykor ünnepelt színésznő, aki mögött nehéz életút áll. Bár ma is aktívan tartja a kapcsolatot a külvilággal, egy régi döntése a mai napig kísérti. Vissz
Aggasztó térképen tűnt fel Magyarország, Sopron kellene nekik
Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


