Ezt olvasta már?

0

Figyelem! Egy-két évtized és veszélyben a nyugdíj!

20-30 év és itt a nyugdíjválság – Egyetlen megoldás van ellene!

A nyugdíjbomba a világ összes országában ketyeg, néhol előbb, máshol utóbb fog robbanni. A szakértők 20-30 évet adnak, amikor is lényegesen lecsökken a jelenlegihez képest az állami nyugdíj szintje.


hirdetés

A társadalom öregedése elől lehetetlen menekülni, egyetlen megoldás van, ha saját megtakarítást építünk fel. Nézzük, miért kerültünk ekkora slamasztikába.

Egyetlen szerencsénk, hogy van időnk változtatni

Fél éve volt egy nagy konferencia Amerikában, ahol a híres Yale Egyetem professzora azt mondta, hogy a nyugdíjrendszer válsága 20-30 év múlva fog bekövetkezni, viszont már ma el kell azon gondolkozni, hogy mit tegyünk ellene. Kiemelte a közgazdász professzor azt is, hogy igaz, az alacsony jövedelmű országokban nincs nagyon lehetőség a megtakarításra, viszont azokban a gazdagabb országokban is lemaradás van, ahol minden adott a nyugdíjkatasztrófa elkerülésére.

Ebből is érzékeljük, hogy nem csak nálunk okoz kihívást az öregedő társadalom és az állami nyugdíjrendszer repedező falainak befoltozása. Jelenleg az egyetlen valós megoldást az jelenti, ha már idejekorán elkezdünk – a lehetőségekhez mérten – takarékoskodni a nyugdíjas korra. Teljesen mindegy, mit teszünk, mert a krízis elől menekülni nem lehet, csakis szembenézni vele.

A legnagyobb szerencsénk, hogy nem egyik napról a másikra ér bennünket a csapás, van időnk rá felkészülni. Két-három évtized elegendő ahhoz, hogy akár kisebb összeggel is szemmel látható nyugdíj-kiegészítést összegyűjtsünk. Most óriási segítség az állami adóvisszatérítés (például az önkéntes nyugdíjpénztárban), hiszen a befektetéseken alig lehet valamit keresni.

A kulcs a kezünkben van, mindössze el kell dönteni, hogy mi a fontosabb, a család jelenlegi jóléte vagy akár ezt is beáldozva, inkább a hosszú távú jövő. Azért is nehéz az első lépést megtenni, mert senki sem kötelez rá bennünket, nem úgy, mint egy hitelnél, ahol a bank mindenképpen rákényszerít minket, hogy rendezzük a cechet. De megéri elkezdeni az öngondoskodást, mert idővel az állami adókedvezménnyel és a hozamokkal jóval többet vehetünk majd fel, mint amennyit mi betettünk.

 

Megállíthatatlan az öregedés

 

Gyakran találkozhatunk olyan hírekkel, melyek a bizonytalan nyugdíjas korról szólnak és a következő évtizedekben bekövetkező válságra hívják fel a figyelmet. Sokszor elengedjük a fülünk mellett mindezt, pedig érdemes lenne megfontolni a tartalmukat.

 

Egy felettébb érdekes és szemléletes ábrát találtunk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) oldalán, ami azért is jött kapóra, mert arra kerestünk a választ, hogy milyen gyorsan öregedik a föld népessége. Ez az igazi kulcs a probléma megértéséhez.

 

Jelenleg, mint láthatjuk, nincs nagy gond, a világ országaiban jellemzően 20-25% alatt marad a 60 évesnél idősebb korosztály aránya. Úgy is mondhatjuk, hogy 2015-ben minden negyedik-ötödik ember volt 60 évnél idősebb.

 

Sajnos a következő évtizedekben a helyzet gyorsan leromlik. Európában a németek és az olaszok esetében már a 2020-as évekre a társadalom közel harmada idős lesz, míg nálunk 2040-re teszik ezt az elemzések. Tegyük hozzá, hogy ez még egy optimista verzió, a magyar statisztikusok korábbra teszik ennek a bekövetkeztét, már a 2030-ra.

 

A főbb következtetések:

 

a föld lakossága gyorsuló ütemben öregszik

sok országban, például Magyarországon is jelentősen csökken a lakosság (2050-re 8,2 millióan leszünk)

egyre kevesebb a potenciális befizető az állami nyugdíjrendszerekbe, míg a kiadások elszállnak az egyre több nyugdíjas miatt (most 100-ból 25 ember 60 év feletti, míg 2050-ben már 37)

egyedüli megoldást a takarékosság jelenti, különösen, ha ahhoz állami támogatás kapcsolódik

erre azért is óriási szükség van, mert nagyon sokan kézbe kapják a keresetüket (nem fizetnek adót és járulékot utána), márpedig ezután állami nyugdíjra nem számíthatnak

forrás: bankmonitor.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

43 év távlatából is megkerülhetetlen ez a legendás sci-fi

Ridley Scott Szárnyas fejvadász című filmje több mint négy évtizeddel a bemutatója után is a sci-fi és a neo-noir egyik...

A fél internet kiakadt azon, hogy mit adott Kim Kardashian a gyerekeinek karácsonyra – ez az oka

Kim Kardashian ajándékvásárlása most sokaknál kiverte a biztosítékot. 

A magyar pólóválogatott győzelemmel kezdett Rotterdamban

Célegyenesébe ért az Európa-bajnoki felkészülés.

Tedd ezt a dolgot az ágyad mellé éjszakára: reggelre meglepően másképp fogod érezni magad

Nem mindig kellenek nagy változtatások ahhoz, hogy reggel jobban érezzük magunkat. Néha elég egyetlen apró dolog, amely csendben hat ránk...

Manfred Weber nem zárja ki a szélsőjobbal való EP-s együttműködést

Ami voltaképp már zajlik, több szavazásnál együtt voksolt a Néppárt a radikálisokkal.

Drámai körülmények között bukott el a darts-vb megalázott meglepetésembere

Elképesztő fordítást mutatott be az ellenfele, aki a sírból hozta vissza a meccset.

100 ezer dollár értékben vett terepjárókat a csapattársainak karácsonyra az egyik legismertebb amerikai focista

A Pittsburgh Steelers irányítója a támadófalának hálálta meg az egész éves védelmet. A nagylelkű gesztusról egy helyi...

Kocsis Máté Magyar Péternek üzent: „Az, amit a Szily-interjúban tettél, minden határt átlép”

Miskolci prolik, büdös debilek, vidéki bunkók – csak három jelzős szerkezet a sok közül, amellyel Magyar Péter egykori feleségének,...

Jason Momoa porig kritizált vérfarkasos filmje hirtelen berobbant a streamingen

A 2014-es Farkasok című vérfarkasos akció-horror annak idején szinte teljesen eltűnt a süllyesztőben, ám most, több mint egy évtizeddel...

0

Sport

Kerkezzel ilyesmi még nem történt meg, mióta a Liverpool mezét viseli

Rengeteg hetes és egy forró ölelés Szoboszlai Dominiktól.

Ha Varga Barnabást engedi el télen a Fradi, nehezebb lesz pótolni, ha Tóth Alexet, akkor több lehet a bevétel

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

15 éves magyar csatárért érkezett eurómilliós ajánlat a német Bundesligából

Nemzetközi mércével is kiemelkedő az összeg a korosztályon belül.

2025 legzseniálisabb góljai: Az év legtrükkösebb szabadrúgása

Az év végén jövünk egy sorozattal, amelyben felelevenítjük, hogy szerintünk melyek voltak 2025 legszebb góljai. A hetedik nap egy ritkán látott trükkös szabadrúgásé a főszerep.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Újabb rekord és gyász a darts-vb-n, ahol sorra hullanak a világbajnokok

A kiemeltek több mint fele kiesett, új játékosok jelentkeztek be a végső győzelemért és a Premier League-indulásért.

Szoboszlai és Kerkez is reagált Szalah posztjára, mindenkit meglepett az egyiptomi

A Liverpool-játékosok úgy tűnik, örülnek az egyiptomiak sikerének.

Arne Slot szerint valódi fordulópont lehet a Szoboszlaiék nélkül elért siker

Kezd kifizetődni a Florian Wirtz és Jeremie Frimpong nyári megszerzésére elköltött pénz?

Szoboszlai nélkül még a tök utolsó sereghajtóval is megszenvedett a Liverpool

Kerkez Milos végigjátszotta a mérkőzést, amely Florian Wirtz első hivatalos liverpooli gólját hozta.

Nyáron távozik a Ferencváros olimpiai bajnoka

A zöld-fehér klub a honlapján közölte a hírt.

0
0

Bulvár

49 évesen hunyt el az ünnepelt magyar színésznő: kerek idomaival sosem tudott megbékélni

Mányai Zsuzsa sorsa nagyon szomorú véget ért, a magyar színésznő sosem volt magával elégedett.

Így néz ki Szily Nóra csobánkai otthona, borzasztó állapotban élt benne a műsorvezetőnő

A Magyar Péterrel interjút készítő Szily Nóra otthonában bizony nem volt minden leányálom.

Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés

Karácsony előtt nem sokkal jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán: a Tisza-kormány 2026-tól munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A cél az, hogy minden magyar család nyugodtan, rohanás nélkül kés

Felmondott a népszerű műsorvezetőnő, távozásának oka egészen rendkívüli

Teljesen eltűnt a nézők szeme elől, évekig titkolták, hogy mi volt az igazi ok, most kiderült.

Kiderült, miért kért Magyar Péter munkát Mészáros Lőrinctől? Kegyetlen elmélet tűnt fel az interneten

Érdekes párhuzamot fedeztek fel a felcsúti vállalkozó és a Tisza Párt elnöke között.

Videóra vették, amint 122 szarvas vonult át az úton Nógrád megyében

A ritka felvételt egy autós készítette a szarvasrudliról Vanyarc közelében.

Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, ők a saját jólétükért gondoltak dolgozni”

Szántó Gerogina az államfő féktelen pénzköltését szóvá is tette, amire az volt a válasz, hogy „neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?”

Megalázták Bayer Zsoltot, többen felháborodtak a gúny láttán

Szellemes karikatúrát osztott meg a Kartonkocsma nevű Facebook-oldalán Bayer Zsoltról. A képen a fideszes publicistát arról, kérdezik, hogyan telt a szeretet ünnepe. Bayer azt feleli, hiányzott már nagyon a munka, moni

Szörnyű buszbaleset: 10 halott, 32 sérült

Legalább tíz ember meghalt és 32 másik megsérült egy buszbalesetben Kelet-Mexikóban - jelentették be Veracruz állam hatóságai.

Egy 13 éves lány könyörgött az életéért, miután látta, ahogy a mostohaapja meggyilkolja az anyját

Egy kamasz lány a kórházban lábadozik, miután túlélt egy támadást, amelyben édesanyja életét vesztette.

Teljes sokk: Észak-Koreában kivégzéssel büntetnék azokat, akik túlélik az öngyilkossági kísérletet és még a családtagjaikat is megbüntetnék

Észak-Koreában az öngyilkossági kísérletet a rezsim már nem személyes tragédiának, hanem politikai bűnnek tekinti: a túlélőkre és családjukra is súlyos megtorlás várhat a megugró esetszámok miatt bevezetett ti

0