Férfi kézilabdakupák - A címvédő ellen mutatkozik be a Veszprém új edzője
A Telekom Veszprém új vezetőedzője, a spanyol David Davis a címvédő, ám négy forduló után pont nélkül álló francia Montpellier HB otthonában mutatkozik be a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati játéknapján.
hirdetés
A tavaly nyáron kinevezett svéd Ljubomir Vranjest a gyenge szezonrajt után felmentették a munkavégzés alól, a fehérorosz Meskov Breszt otthonában a megbízott edző, Gulyás István irányításával győztek a veszprémiek, a 41 éves spanyol trénert pedig kedden nevezték ki és egy plusz egy évre szóló szerződést kötöttek vele.
A mostani BL-idényt két győzelemmel és két vereséggel kezdő veszprémieknél az elmúlt tíz évben ez volt a hatodik edzőváltás, Patrice Canayer viszont 1994 óta irányítja a Montpellier csapatát, s ezzel csúcstartó a jelenlegi BL-mezőnyben.
"A legjobb tudásunk szerint készülünk a mérkőzésre, de ők játszanak majd hazai pályán. Ha egy ilyen sorozatban szeretnél bármit is elérni, akkor főleg a hazai találkozókat kell behúznod, ezért gondolom azt, hogy a Montpellier a meccs esélyese. Úgy gondolom, a csapatunk készen áll a mérkőzésre" - nyilatkozta a klub honlapján David Davis.
A sorozat címvédője győzelmi kényszerben várja a szombati találkozót. A négyes döntő bevezetése óta még soha nem fordult elő, hogy az aktuális bajnok kettőnél több vereséggel kezdje az új évadot, márpedig a Montpellier négy forduló elteltével még mindig pont nélkül áll az A csoportban. Az együttes a macedón Vardar Szkopjétól és a lengyel Vive Kielcétől hazai pályán, a Meskov Breszttől és a Barcelonától idegenben kapott ki.
"Ez egy sorsdöntő összecsapás lesz a Montpellier számára, de persze nekünk is. Sebzett vad ellen mindig nehezebb játszani. Nyilván a hazai pálya előnyét élvezni fogják, és a tét óriási mindkét együttes számára. Mi sem a legjobb időszakunkat éljük" - mondta Nagy László.
A veszprémi csapatkapitány hozzátette, reményei szerint a breszti siker jó útra tereli őket, de idő kell ahhoz, hogy a csapat teljesítménye elérje az elvárt szintet. Kijelentette, hogy a két pontért utaznak Franciaországba, és ennek a szellemében készültek egész héten az új vezetőedzővel.
A Veszprém és a Montpellier csatája igazán patinás kupapárharc: a két csapat korábban 12 alkalommal találkozott egymással a BL-ben, nyolc magyar és négy francia sikerrel. Legutóbbi négy tétmérkőzésüket kivétel nélkül a bakonyiak nyerték, idén augusztus 25-én viszont a franciák győztek 30-26-ra a strasbourgi felkészülési tornán.
A BL ötödik fordulójának egyik slágermérkőzése a magyar bajnok MOL-Pick Szeged és a német aranyérmes Flensburg-Handewitt vasárnapi rangadója lesz.
A szegediek 11 mérkőzés után továbbra is százszázalékosak az idényben: a BL-ben négy, az NB I-ben hét sikert számlálnak. A Flensburg hazai pályán a horvát PPD Zagreb, majd idegenben a szlovén RK Celje PL ellen már két fájó pofonba is beleszaladt. Ugyanakkor a Bundesligát hibátlan mérleggel vezeti, és a bajnokság kezdetétől számított kilenc győztes mérkőzéssel beállította a 2016/17-es idény elején elért klubrekordot.
"Meccsről-meccsre jobb teljesítményt nyújtunk, és ez mindenképpen bíztató. Ezzel együtt az idei BL-mérkőzéseinket úgy nyertük meg, hogy csak egy félidőn át kézilabdáztunk a megfelelő szinten, és ez a Flensburg ellen biztosan nem lesz elég. Most hatvan percig kell maximális összpontosítással játszanunk" - mondta a szegedi klub honlapján Juan Carlos Pastor vezetőedző.
Hozzátette, ezúttal is mindenki egészséges, tehát a legerősebb keretükkel léphetnek pályára.
"Egyre jobb formába lendülünk, ami kedvező hatással van az önbizalmunkra. A nyáron nagyon jó szellemiségű játékosok érkeztek a csapathoz, a régieknek pedig óriási erőt ad a megszerzett bajnoki cím. Folytatni szeretnénk a remek sorozatunkat, és ehhez elengedhetetlen lesz, hogy megállítsuk a németek gyors, rohanós játékát" - nyilatkozta Bodó Richárd, a szegediek válogatott átlövője.
A két csapat közös múltja csupán két mérkőzést számlál: 2011 tavaszán a Bajnokok Ligája legjobb 16 együttese között a Flensburg Szegeden 27-26-ra, hazai pályán pedig 33-20-ra nyert, és kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe.
Az EHF Kupa-selejtező második fordulójában a Komló csapata ötgólos előnnyel utazik a görög Olimpiakosz elleni vasárnapi visszavágóra.
A hétvégi program:
szombat:
-------
BL, csoportkör, 5. forduló, A csoport:
Montpellier HB (francia)-Telekom Veszprém 17.30
Az állás: 1. Vardar Szkopje (macedón) 8 pont, 2. Barcelona (spanyol) 6 (144-115), 3. Rhein-Neckar Löwen (német) 6 (163-152), 4. Vive Kielce (lengyel) 6 (124-118), 5. Meskov Breszt (fehérorosz) 4 (113-115), 6. Telekom Veszprém 4 (111-113), 7. Montpellier HB 0 (100-117), 8. IFK Kristianstad (svéd) 0 (138-178)
vasárnap:
-------
BL, csoportkör, 5. forduló, B csoport:
MOL-Pick Szeged - Flensburg-Handewitt (német) 17.30
Az állás: 1. Paris Saint-Germain (francia) 8 (135-105), 2. MOL-Pick Szeged 8 (119-106), 3. Skjern HB (dán) 5, 4. SG Flensburg-Handewitt 4, 5. PPD Zagreb (horvát) 3, 6. HBC Nantes (francia) 2 (128-126), 7. RK Celje PL (szlovén) 2 (94-113), 8. Motor Zaporizzsja (ukrán) 0
EHF Kupa, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Olimpiakosz SFP (görög) - Sport36-Komló, Rentisz-Pireusz 16.00 (az első mérkőzésen: 34-29)
forrás: mti
hírek innen, onnan
Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak
A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...
Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre
Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...
Az 54 éves Pokorny Lia pink bikiniben ennyire dögös: istennő a kommentelők szerint
Pokorny Lia pink bikiniben mutatta meg, mennyire dögös és nőies, a kommentelők odavannak érte.
Tojással akarták megdobni Magyar Pétert Szolnokon
Országjárásának harmadik állomására érkezett a miniszterelnök
Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre
Németország München városával pályázik a 2036-os, a 2040-es vagy a 2046-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére –...
Komoly elismerést kapott az EU
Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „Aaa” szintű hosszú távú besorolását a Moody's...
Rossz diagnózis – Az orvosok biztosították róla, hogy menopauzája van: „Mélyen legbelül éreztem, hogy valami nincs rendben”
Sarah mindig is nagyon aktív életet élt: gyeplabdázott, dolgozott, és rendszeresen adott vért. 2011-ben azonban szokatlanul fáradtnak...
Eszméletlenre verték egy szórakozóhely előtt a 46 éves férfit
Egy 46 éves férfit arcon ütöttek egy szórakozóhely előtt. Ennek következtében betonoszlopnak csapódott, elvesztette az eszméletét. A...
Nagy Feró csak Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül – a többieket nem érti
Nagy Feró Tóth Gabit tartja hitelesnek a Fidesz körül feltűnő celebek közül, mások motivációit viszont nem érti, és attól is fél, mi...
Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
A páros fejenként 8500 dollárt kért.
Bóka János közokirat-hamisítás miatt tenne feljelentést a tiszás szavazógombos ügyben
Szerinte Schummer Orsolya méltatlanná vált tisztségére.
Kiderült, hogy milyen új szerepre készül Török Réka, a Heti Napló ismert riportere
A riporteri munkából érkezik a híradóstúdióba és az ATV Start műsorvezetői székébe Török Réka, aki szerint az újságíró...
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Megrázó vallomást tett Borbély Balázs: „Ráment az életemből két év, amíg ezt feldolgoztam”
A Fradi trénere eddig erről nem beszélt.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Fejlemény a Fradiváros-ügyben, friss közleményt adott ki a sportállamtitkárság
Új szakaszába lépett az eljárás.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról
Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről
A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


